TARVÁGÁSON

Rába Györgynek

Étlaptalan szíveslátás volt
És mosolytalan, számadni ott
Miről és mégis mintha kellene,
Átizzadt ingemben, a lehúzott
Redőny mögött eszemben járt a
Kinti fény, derengő boldogság,
Majdnem kedélyes, oktalan,
Ömlött szét, bódulat, gyomromban,
És a kajszilé, amit adott,
Karistolt tálcán és olyan
Pohárban, ami tán régóta
Szomjazott, dörzskőtől érdesen
Vagy horzsakő maga, ült asztala
Mögött, legemberibb szervéhez
Rést találni hogy, míg éreztem a
Perzselt lét szagát, latoltam,
Hogy milyen pokolban némult el,
És ringatott a megfakult fotel,
Hiába izzadtam a szűk, fehér
Ingben, mi lesz ítélete, savanyú
Hümmögés vagy fortyanó átok,
Baráti szó vagy vitriol, belül
Valami szemtelen öröm zengett,
Triumfus, akkor is, mikor szidalma,
Mint egy sortűz, felcsattant, s
Hullámzott már a padló, billegett a
Szék.

kép | vecteezy.com