TALÁN
1996 január

Hogy nem halnak meg, olvasom,
Másolom át neked, az egysejtűek,
Előbb osztódnak szét, menekülnek
Több másikba, de nemcsak ők, az
Óriásfák öröklétét is csak a
Véletlen, vihar, földrengés, tűz
Metszőfoga harapja át, mint Teneriffa
Szigetén a sárkányfát, leszelve ágait
A szélvihar, különben évezredekig élt
Volna még, kivájt hasába egy szekér-
Tábor befért, az éjszakát ott töltötték
Utána is, léckerítéssel zártak el a
Barlangját, az esős évszakban kisebb
Tó nőtt varázsölén, ahol sosem termett
Halál, az Oaxaca-béli majomkenyérfák
Élnek tán, akár Montezuma kedves
Ciprusai, ma is, ugyanazok, pár száz
Évgyűrűtől kövérebbek, mint ráncok
Árkában az anyajegy, rejtőzik el köztük,
Belül a sok véset, alámerült kéregbeszéd.
És lesz (vagy volt) egy tornádó, szökőár,
Véletlen, tudod.