EGY KÉSŐI FABIUS

Mint egy késői Fabius, ül itt,
Könnyű fehér vászonnadrágján
Megkopott az él, előkelő, ahogy
Sárgás-fehér haját simítja hátra,
Mindig visszahull, a nyár utolsó
Rezdülése pár galamb farktollán
Végigfut, hölgye vidám lesz ennyi
Játéktól, nevet és franciául szól,
Talán, hogy milyen édes az a kis
Fakó, ahogy csőröz maga körül, és
Válaszul a tollak örvénye, mondjuk,
Bretagne-ből jöttek el ezért a kis
Fogócskáért, és Fabius feje lekókad,
Ő már alszik, mintha filozófus-rab-
Szolgáit hallgatná a kertjében, ahogy
Vitatkoznak, ezerszer hallott érvekkel
Dobálva egymást az olajfa árnyában, nézd
Csak, mondja talán a hölgy, a kis
Salakdarabkákkal hogy labdáznak, álmába
Egy-két kvarcos csillám berepül, mintha
A távozó nap küldené, az atomok táncában
Rejtve élj, mondja az egyik rabszolga,
Minden a tűzbe pusztul, aztán visszatér,
Mondja a másik, újra lesz Platón és
Szókratész, és mi örökké itt az árnyékban,
Ezért a bölcs alvásért kellett idejönnöd,
Fabius.

kép | jumpstory.com