SÉTA AZ EGYKORI MÁRIA STRANDFÜRDŐ MENTÉN RÁKOSCSABÁN
2004 december

Ha este nyolc körül a téli éjszakában leszállsz a vonatról Rákoscsabán,
noha villanymozdony jár, orrodban szénfüstöt érzel tekeregni.
Mikor a kristálytiszta levegőben elnézel Pécel felé,
szinte látod a koromsötét égen, a vasúti pálya kanyarja mögött
az ecsettel festett, hullámzó dombokat.
Meglódul a szerelvény, megcsap az olajszag, fél perc,
s ottmaradsz a világvégi állomáson éji télvízidőben.
Elindulsz a peronról a félköríves vascsövek felé.
Hajdan rózsalugas alatt vitt át az út az állomás túloldalára,
a fellobogózott Mária strandfürdőhöz.
Egy 1938-as, magasból készült felvételen
a kerítéslécek rajzolta ív éppen ugyanaz,
mint kilométer távolban a jegenyefasor csúcsainak hullámverése.
Meglepődsz ezen az alázaton.
A fák, tündöklő fiatal lányok, rázták hajukat a szélben.
Most a boltív alatt elhaladva látod, nőalak hajolgat,
tűzifát kapkod kosarába, a vasútállomás szükséglakás,
kéményéből szénszagú füst kanyarog a Sarkcsillag felé.
Mégis május van és örök vasárnap.
A bozót sötétje mögött a strand. Vízfolyás szegélyén
kisvendéglő: most zárva tart a Szajnapart.
Impresszionista festők törzshelye lehetne, kiszáradt régi fa,
kitartón locsolgatják, mosolygós gyümölcsöt mégse hoz.
Betonágyban szalad alattunk a Rákospatak,
s míg átkelünk a közúti hídon, tekintetünket
a szomorúfüzek a partoldalra vonzzák balfelől:
szégyenlős lányok haja, fejüket lehajtják,
mikor szél támad, bakfisok rázzák göndör fürtjeiket,
s ha megint elcsitul a szél, ágaik mint
rosszul felakasztott függönyök lengenek tovább.
Jobbról villanyfényben párolog a város.
A patak fekete vize frissen olvasztott kátrány felszíne.
A cselédszoba mélyén egy fruska bogárszeme csillog.
A Czeglédi Mihály utcán a fák görcsös karjai fehéren merednek az égre.
És igen, a szél! Isten lélegzete!
A drótra függesztett elektromos lámpa tőle mint gyertyaláng lobog,
ha Kőbánya felől jön, hosszú távú küldönc a hírrel, a sörgyár felől.
Vagy Mátyásföldön át fúj Sashalomról, s ha forrását keressük,
Újpest, Pomáz, Pilis felé, sehol sem találjuk a roppant tüdőt,
mely a felhőiket az alkonyfényben kilélegezve délkeletre hajtja.
Nézzük a szürkülő, cafrangnyi vattafoltokat, ahogy elúsznak
az oldódó vízfesték fölött. Másnap belégzés, porszürke ég,
nyirkos cseppek hullnak. Hirtelen meleg, rothadó alma és avar szaga.
Ne mondd, hogy nem olvassák a szelek híreit, barátom!
Kutya áll a gazban, orrát magasba tartja.
Százezer éves ösztön súgja: egymásból vagyunk összerakva.
A Mária strandfürdő hajdani vendége – annyira szép! –
a hidegvizes medencéből a jegenyékre emeli tekintetét.