A SEMMI ÉS A VALAMENNYI
2014 január
Próbálok most belemenni,
milyen semmi valamennyi,
mennyei a semmi, tudom,
sose tartom, passzolgatom,
mintha az értelem egy szép
focipálya lenne, amin
a félelem játssza meccsét,
s örül, mikor van vitamin,
mert már az is valamennyi,
hogyha azon gondolkodik,
valameddig milyen lenni,
az érzésből gombolkozik
át a meleg értelembe,
délben, gyárban, ha dolgozik,
munkás megy így étterembe,
(étterembe?, menzára megy)
így a semmit nem zárom
külön, biztos szavasított
formába (bár tavasz itt-ott
téli gondolkozásomban
krómos, biztos fogódzóm van,
s mi lehetne más: a korlát,
épp, amiben úgy vagy benne,
ha nem nézed, épp akkor lát,
s ha engednéd, elengedne).
Még ha egyenes is az út:
minden bizonyosság hazug.
S akiben nincs semmi igaz,
sokat kérdez, zűrre hajaz.
Semmiből lesz valamennyi,
valamennyiből a semmi.
Talán mindent tönkre tenne,
nem muszáj a compremende.
Borzongásunk ellenére:
csiga mászik pengeélre.