S. Nagy Katalin

IDÉZETEM

1994 szeptember

IDÉZETEM

Minden borzalmas – rémült szívemben a csend is.
(Vergiliust idézi Jeromos)

Hosszú évekig gyűjtöttem Jeromos-ábrázolásokat. Magam se tudtam, miért. Minden múzeumban – Rómától Tel Avivig, Stockholmtól Barcelonáig – lázasan kerestem a Jeromos-festményeket – Dürertől, Leonardótól az ismeretlen mesterekig. Ismerni akartam őt, látni, érezni. Már annyi mindent tudni véltem róla, amikor írásai között rábukkantam erre a szörnyű sorra. Tehát nem 1994-ben íródott, nem 1984-ben, esetleg 1944-ben, amikor születtem. Nem is a fordító fricskája. Mindkét eredetit – Jeromost és Vergiliust is – többszörösen kontrolláltam.

Tizenhárom éve tanítok sokfelé, többfélét. Hányszor játszottam el, hogy felolvastam babilóniai, egyiptomi, héber, továbbá ó- és újszövetségi szövegeket művészek közérzetéről, nőkről, munkásokról, betegségekről, korrupcióról, hiúságról (felsorolhatatlan, mi mindenről), s a hallgatók nyolcvanas évekbelinek és közép-európainak (többnyire hazainak) vélték a szöveget.

Idő? Tér? Magány? Modernitás?

Mi értelmük a szavaknak? Mikor mi az értelmük?

Újra elolvasom a Jeromosról írtakat. Újra nézem a róla festett képeket. Jeromos közép-európai: dalmáciai. Keresztény egyházatya. Héberül tanul. Jobban szereti a rómaiakat. Könyveket gyűjt. S éveket tölt pusztai aszkézisben. Indulatos levelező. Műveltsége alig fékezi igazságtalanságait. Türelmet, elfogadást, megértést kér, javasol. Nyughatatlan utazó és kérlelhetetlen egy helyben ülő.

Van ennél korszerűbb, 20. századibb mondat?

kép | Bartolomé Esteban Murillo: A bűnbáno Szent Jeromos