A VILÁG KÉPZELŐERŐ
1993 július
Paul Klee, a természet újjászülője, egy új kozmosz kreátora, aki soha nem rajzolt természet után, 1878-ban született Bernben, apja türingiai zenetanár, anyja is muzikális dél-francia asszony. Külseje, meleg beduinszeme összhangban állt azzal a mediterrán világgal, melyet hosszú, alapos előkészületek, fegyelmezett tanulás, szecessziós és expresszionista hatások, hosszú válságok után a csaknem semmiből megteremtett. Előbb felismeri, hogy „a stílus az Én”, aztán függetleníti magát a látható természet és a tudható emberi világ sémáitól, példáitól. Kitapasztalja a vonal pszichografikus jellegét, konstruál. Képteremtő tevékenysége absztrakt és architektonikus. Palettájának színeire koncentrál, s azokkal szabadon fantáziál. „Tudatos bennem a felismerés – írja naplójában –, hogy a világ képzelőerő; képzelet-erő.” Negyvenéves, amikor létrehozza s benépesíti a Klee-birodalmat, az addig láthatatlant téve láthatóvá. Új dimenzióba állított valóság-síkokból, emlékekből szőtt formákból, álomi színekből, teljességgel absztrakt rendezőelv alapján alkot. Földi és kozmikus, valóságos és álomi, tárgyi és elvont, személyes és dologi, statikus és dinamikus, konstruktív és romantikus egyidőben, egy felületen, együtt létezik képein. A sosem volt látvány, az új világ talán a tönkretett természet, a pusztuló kultúrák, az élhetetlen emberi szféra helyett létezik. Pont, egyenes, kör, csigavonal, nyíl, eltolások, tükröztetések, elforgatások apró elemekkel, egyensúlyok és aszimmetriák, mérték és belső ragyogású színek fehértől feketéig, világostól a sötétig, s minden reszket, él. Leegyszerűsített alakzatokból szőtt, mozaikszerű, titokzatos más világ épül, amelyben – mondhatni – halak, madarak, angyalok, növények, utak, égitestek, hajók, kupolák, sőt: emberek (Tudós, Üstdobos, Tengerész, Bolond, Keresztes vitéz, Kötéltáncos, Szindbád); sőt: istenek (Ecce, Kígyóisten) is szerepelnek. De ezek csak szavak, jelölések. Ez nem az a telihold, bika, kert, maszk, játék, ami az úgynevezett reálisban, az ittlévőben, a körülöttünk létezőben, és a reproduktív, leképező, másoló művészetben található. Ez a villa, ez az, álombeli táj tűlevelűekkel, ez a Vörös Ballon, ez a Fekete herceg. Feledékeny angyal csak ott és abban a konstellációban, meditatív újvilágként létezik.
1933-ben „kultúrbolseviknek” bélyegezve azonnali hatállyal kiutasították Düsseldorfból – a politika, a hatalomvágy, a „nép nevében”. 1940. június 29-én halt meg a Locarno melletti Muraltóban. „Lebegő, nesztelen, mágikus jelenség a tömegben”, mondták e mértékadóan etikus lényről barátai, a gyászbeszéd pedig így jellemezte utolsó műveit: „A záróvonal variációi”.