RÖVIDZÁRLAT
nem tudhatom, ennél emberibb lesz-e,
mert tegnap megbuktam a Turing-teszten
hogy ne kelljen később
aggódnom, most rövidre zárok bármit:
panelförgeteg, bekerítés, pánik,
mint elkorhadt diófa alatt állni
tajtékzó szélben, télen.
reccsenésre várni, metsző üvöltésre.
pólusok rángatnak szerteszét.
merre lehet innen menni még?
magányos terhével agyonnyom
két égitest, összeszokott
páros. szabadjon nem izgulni –
mantrázom, mint aki kölcsön-
kapta a könnyűséget,
de nullával próbálja osztani.
akkor eljönnek majd
értem megfontolt bizonyossággal.
szemembe néznek, mi van a csatakos
sziklák mögött (vízbe tartó
testek csupán). felmérnek,
a bőrből négyzetmétert,
a húsból kilót, a vérből litert
számolnak (csobbanás). türelemmel,
akár a járdára hulló galambtoll,
nem ejtenek felesleges mozdulatot.
(mindenhol jó
lehetett volna,
de már minden
máshol van,
és itt csak
a semmi)