Ács József

ROTO-FIGHT, HÁRMAS PÁLYA

2008 március

ROTO-FIGHT, HÁRMAS PÁLYA

A frissen piacra dobott játékprogram futótűzként terjed a gamer-társadalom csontszáraz berkeiben. A bordás pulóverben alvó fiatalember fél órával ezelőtt még égő szemmel rángatta otthon a botkormányt: tizenkét órás gyakorlás, hetvenkilenc élet és ezerháromszázkilencvenhárom legyilkolt ellenség árán sikerült hajnali ötkor a hármas pályára bejutnia.

Salétrom-verte folyosó üvegajtaját kilőve bukott ki a nagycsarnokba. Az acéllemez-járdán már közeledtek a rozsdafolyásos ipari tartályok mögül előugró, korláton átlendülő, csattogó bakancsú, fekete fanatikusok, akikkel a lépcsőn elhasalva végzett. Rutinosan magához vette lőszerüket és fegyvereiket, majd kézigránátot dobott az ülepítőbe. A felhasadt fal nyílásán kitóduló szürke zagy elsodorta a második hullámban érkezőket. Alaptrükk. Már csak a villamos kapcsolószekrényt rögzítő láncot kellett ellőnie, hogy beleboruljon az üvegajtóba, feltartóztatva ekként a mögötte loholókat.

Ellobban a tűz. A béke percei. Tanácsos ilyenkor körbenézni: bal felől például fekete oldalfolyosó nyílik, ahová lámpa nélkül behatolni botorság. Két-három lépés halálos következményekkel járhat: kezdheti elölről az életet az unásig ismert pályán.

ez tarthatatlan

Pucér villanykörte fénye hull egy fenyőfa asztalra. Az asztalon levesestál, négy tányér, kanalak. Göndör haj keretezte női arc közelít, rekedt hang tör elő belőle. Tudjuk, hogy minden perced a géppel töltőd. Kommandós figura ül a szemközti széken, recsegő hangon folytatja. Anyáddal megbeszéltük, hogy ez tarthatatlan. A grafika nem rossz, az animátorok ellenben nem jeleskedtek: az állkapocs mozgása kissé gépies.

Maga felé rántja a kart, számsorok pörögnek, teljes sebességgel hátrál. Váratlanul megbillen a képsík: keresztülesett az ágyon. Fölé hajolnak. Anyád tyúkhúslevest főzött. Egyébként azt csinálsz, amit akarsz. Merev arcok. Kétely és sértődöttség: egyiket sincs mivel eloszlatnia. Az asztal közepén zubogva forr a húsleves. Szokás szerint az apja mer mindenkinek. A tányérokban tovább rotyog a lé, vadul bukfenceznek a húscafrangok, keringenek a répadarabok és a cérnametélt. Anyja már nekikezdett, göndör fürtjei megrezzennek, ahogy a fejét előrehajtja, szájában sisteregve tűnik el a kanál. Apja olajos tekegolyófeje a semmiben lebeg egy láthatatlan cérnaszálon, izzad és gőzölög. Erős Pistát? Elemi szabály, hogy még a kanálhoz sem szabad hozzányúlni. Nem valódi húsleves: a tűzforró lében tollas kiscsirke csapkod.

Változik a szín. Üres az asztal. Ropi üvegpohárban. Borult idő, délelőtti fények. Halk lobbanás, bekapcsol a televíziókészülék. Apja és anyja jelennek meg a képernyőn. Feszengve ülnek a kanapén. Beszéljük meg, hogy mihez kezdesz magaddal. Gyenge minőségű felvétel: anyja szája helyén elmosódott paca, apja kockás inge szivárványszínekben vibrál. Úgy érezzük, hogy elvesztegeted az idődet. Biciklis futár voltál, azt sem helyeseltük, de legalább munka volt, fél év után azt is abbahagytad.

Ez a kettes szint: valahogy el kell hallgattatni a tévét.

Na meg a barátaid. Tőlük tanultad ezt a visszataszító nyegleséget, hányavetiséget, nemtörődömséget? Nem áll jól neked.

Ami a keze ügyébe kerül, belevághatná a képcsőbe. Üveghamutartó, hangulatlámpa, jászárokszállási nagyapja levélnehezéke – a vasmű szakszervezetének ajándéka.

Ideje volna a saját lábadra állnod, édes fiam. Anyádat leszázalékolták.

A teljes erővel elhajított csehszlovák üveghamutartó egyszerűen eltűnik a képben. Apja tekintetét mutatják, a szeme alja sötétebb, mint valaha.

Tíz év múlva keservesen meg fogod bánni, hogy eljátszottad a lehetőségeidet.

A kettes szinten köztudomásúlag még nincsenek lőfegyverek, ezért magát a tévét hajítja ki a csukott ablakon: a beton járólapon millió darabra hullik. Ez megvolna. A hang persze nem tűnik el.

Ha akkor kapsz észbe, mikor meghalunk, már késő lesz.

csak fogadásból

Bűzös ruhában, félretaposott tornacsukában araszol, előbb iskolatársai, majd munkatársai sorfala közt. A feladat: mennél több pénzt kell összegyűjtenie tőlük, mire a sor végére ér. Sötét üveggel borított irodaház tövében zajlik a kéregetés. Ismerősei egyre magasabbak, már csak élre vasalt nadrágokkal és bőrtalpú cipőkkel találkozik, visszafordulni pedig a játékszabályok szerint nem lehet. Egy fekete nadrágszár oszlopa mögül előbukkan a legkiábrándultabb diák az egyetemről, aki teherbe ejtette híresen csúnya évfolyamtársnőjüket. Eszében sem volt, hogy feleségül vegye, mint kiderült, csak fogadásból feküdt le vele, s hetekig röhögve mesélte mindenkinek a részleteket. Első, nagyon alacsony fizetéséből viszont elkezdték vonni a gyerektartást. Hamarosan felkopott az álla. Füvezett, kirúgták. Nem fizetett, beperelték. Nem maradt pénze albérletre, hazaköltözött. Néhány átmeneti munkahely után most egy számítógépes cégnél próbálkozik. Szeretné elölről kezdeni. Gyorsan, bizalmaskodva beszél, kabátgombját szorongatja, arcvonásai átrendeződnek, divatos kecskeszakállat növeszt: sajnos egyre nyilvánvalóbb, hogy rá hasonlít, hogy róla van szó.

Véget nem érő homokos tengerparton rohan bordás pulóverben, a kutyák utána. Aminek egyébként örülni szokott, most inkább hátrány: sehol egy ember. Futás közben időnként hátrafordul, a nyomában lihegő fekete kopók olyankor mindig lassítanak. Ha nem nézne időnként a szemükbe, a leggyorsabb könnyen lábikrán marhatná. Ki tudja, talán futni sem kellene, csak szembefordulni velük. Igaz, akkor meg körbevehetnék, s ha csakugyan annyira összeszokott falka ez, mint fegyelmezett viselkedésükből gyanítható, egyszerre valamennyivel lehetetlenség volna megküzdeni. Igen, még így, a levegőt kifulladásig kapkodva is érdemes megfigyelni, mennyire finom rezdülésekkel adják egymás értésére, kinek kell élre állnia. Nem istrángok, csupán pókhálófinom szálak kötik össze őket, s mégis ebben, épp ebben rejlik az erejük.

alig érinti a földet

Malteroskanál nagyságú nyomokat hagy az egyre mélyülő homokban. A kutyáknak a lazább talaj láthatólag nem okoz semmiféle nehézséget, sőt, mintha ismerős terepre kerültek volna, még könnyedebben rugaszkodnak el, szinte már repülnek, testük alig érinti a földet. Elvágódik, tüdejében égető fájdalom. A kopók lefékeznek, dühödt csaholással körbekerítik, fekete ínyükből fenyegetően elővillanó fogaik mint megannyi késpenge járnak fel és alá. Behunyja a szemét, míg megadóan feléjük fordított nyakszirtjébe nem hasít a fájdalom.

kép | Kolovratnik Krisztián fotói