RÉSNYIRE ZÁRT SZEM

napokra elfeledtem döbbenek rá majd egy este
naplókat lapozva levelek közt keresgélve
mily ráncosak gyűröttek porosak
ücsörögnek az emlékezés rekeszeiben

anyámra gondolok gyakran mentünk a rétre
szorongó kezébe virágot gyűjtött
szarkalábat mindig szarkalábat
az egyetlen melyet felismerek

olykor madarak nyomában járok
szemem köré róják az idő jeleit
s mert eljár felettem erőszakot teszek a szavak kazlán
hisz mindig mást és mást jelent mind

napokra elfeledem mit is akartam és ablakon át nézve
az erdő a mező rejtett jelenéseit sejteni vélem
nem más nem több ez mint egyetlen szarka lábnyoma
az elhagyott mezőn

kép | shutterstock.com