REPÜLŐ SZŐNYEG
1995 július
Talán érthetetlen ez a távlat,
ezek a geológiai arányok,
ez a vigyor a kövületek arcán,
hogy ne tagadjam meg a nagyapámat,
de lehet, hogy kötelesség
a rövidlátás, a napszemüveg,
az undorodás a cserebogárlárvától
és a szegénységtől,
ó a nyomor az utolsó krisztusi
méltóságát is elvesztette.
Talán csak érthetetlen
a hosszú szárazság, az időjárás,
és hogy rejtezik az Isten,
nem közli a szándékait,
a kiszáradt körtefa, a fecskék vonulása,
a dühkitörések a fullasztó ólban,
a végeláthatatlan per
az elsikkasztott glória miatt,
a gyomorfájás és a dicsőségragyogás
közötti összefüggések,
talán kézenfekvő lenne a megoldás,
krematóriumok fűtőinek arca rám vigyorog,
talán érthetetlen a mély és széles árok,
a cimbalom hangja a halottas ágy mellett,
a darazsak nyár végi utolsó rohama,
a füstölt szalonna csöpögése a kamrában,
a könnyek és dugó,
a ritka nemes fából
művészien faragott szemetesvödör,
a betörő délutáni eleganciája,
talán csak érthetetlen,
de lehet, hogy sívóhomok,
csapda a szellemjárta kastélyban
a mindennapi táplálékban rejlő végzet.
Talán csak nekem érthetetlen
és mindenki másnak világos,
hogy miért nem vesz fel
az utolsó éjszakai járat,
a per jelenlegi állapota,
az érett kukoricacsövek színe,
a mókusugrálás,
a hazafiságból elrendelt kiirtásom,
a kisgyerekek arca,
ahogy az indulót fújják,
az elmaradt paradicsombefőzés
és az örök dicsőség,
az emberi méltóság gyanúja
és a végkiárusítás a hentesnél,
de ha nem is értem,
kérdeznem nem érdemes,
hazudnak,
ráfekszem az alám simuló szőnyegre,
moha, hulladék selyemkendő,
és ismeretlen hullámú
szelek hátán vitetem magam.