A TUDOMÁNYOS-TECHNIKAI FEJLŐDÉS RUGÓI ÉS TÁVLATAI

Korunk válságának megértéséhez elkerülhetetlen a „technikai fejlődés” fogalomkörének meghatározása. A gőzgép feltalálása óta az agresszív versenyszellem erősen motiválja a különféle, gyakran államilag is támogatott kutatásokat, amelyeknek legfontosabb célja az ipari technológiák mennyiségi és minőségi teljesítőképességének növelése, és így a fogyasztói piac uralma.

Nem elhanyagolható a haditechnikai fejlesztések hatása sem. A nyersanyagokért és piacokért folytatott háborúk során a kutatók igyekeztek minél tökéletesebb fegyvert létrehozni. Hiába is próbálnánk eltitkolni a szomorú tényt, hogy talán semmi sem vitte annyira „előre” a technikát, mint az egész világot lángba borító harci eszközök kifejlesztése.

lényegében intuíció

Az új elméletek és gyakorlati eredmények megszületésének rendkívül fontos forrása az egyéni intuíció is. Bár az akadémikus, hivatalos tudomány nem szívesen vesz róla tudomást, az ókori görög és egyiptomi mesterek, a papok és titokzatos „látnokok” tudományától egészen St. Hawking káprázatos kozmológiai modelljeiig tagadhatatlan, hogy sok figyelemre méltó elmélet intuitív módon született. A modern atomfizika atyja, Niels Bohr is megerősíti, hogy legtöbb igazán eredeti felfedezése lényegében intuíció volt, azaz előbb tudta a megoldást, mint a kérdést. Hasonló példa Nikola Tesla esete, aki egy szanatórium parkjának homokjába botjával felrajzolta a három fázisú aszinkron gép kapcsolását. A kapcsolási rajz már készen állt a fejében, ő „csak” lerajzolta.

Sokszor külső sugallatok, kívülről jövő késztetések segítenek egy-egy probléma megoldásában. Annyiban különböznek az intuíciótól, hogy míg az bensőnkben születik, ezek egy külső információforrásra hívják fel a figyelmet, ahonnan még tovább kell fejtegetni a szálakat. Az „eszembe jut” kifejezés rendkívül képletesen ábrázolja ezt a folymatot, amelynek során az üzenet mondanivalója és célja még nem érthető, és csak hosszas kutatás után bukkanhatunk a rejtett jelentésre. Gondoljunk a Biblia számos rejtélyes utalására, kihívására — és persze ne keserítsen el minket, hogy az Ótestamentum mitologikus leírásai nem feltétlenül a vasöntés technológiai leírásait tartalmazzák. A lényeg, hogy a kívülről érkező sugallat útba igazít.

A kísérleti fizika és az alkalmazott kutatások során tapasztalt anomáliák is ösztönző hatásúak lehetnek. Az elméleti feltételezések igazolásául a tudósok kísérleti bizonyítékokat keresnek, egy állapotegyenlet felállításához például megmérhető anyagi jellemzőkre, megismételhető állapotokra van szükség. Ha a gondosan ellenőrzött kísérletek és mérési adatok nem igazolják az elméletileg várt eredményeket, meg kell változtatni a kérdésfeltevést vagy felül kell vizsgálni az egész értelmezési rendszert. Így vezette az urán szurokérc tisztítása közben észlelt „anyaghiány” Madame Curie-t a rádium és a polónium felfedezéséhez. A makacs anomáliák, a nyugtalanító eltérések tágabb értelmezési tartományba, sőt akár magasabb szintű rendszerhez is elvezethetnek. Az elméleti kutatók felfigyeltek a konzisztencia-elv sérülésére, és ezért igyekeznek egyre univerzálisabb rendszerleírásokat létrehozni. A harmóniára és szintézisre törekvő fizikus, matematikus vagy mérnök szakember megpróbálja az eddig elkülönítettként kezelt, csak kevéssé ismert jelenségeket, törvényeket beemelni egy teljesebb egészbe.

A nyers kísérleti eredmények, mérési adathalmazok információtömege szintén fontos forrásterület. A tudományos alapossággal megtervezett, kínos pontossággal beprogramozott vizsgálódások során számos váratlan jelenség állhat elő. A jelenlegi akadémikus tudomány azonban alapjában véve dogmatikus és hierarchikus, ezért a kutatási-kísérleti munkában benne rejlik egy bizonyos eredmény elvárása, illetve más eredmények „meg nem engedése”. A kívülálló csalódik, ha azt hiszi, hogy a jól finanszírozott, magas rangú és híres tudományos kutatóközpontokban elfogulatlanul mérnek és számolnak. A munkahipotézisek felállításakor a tudósok kijelölik a vizsgálódás irányát és feltesznek egy egzakt kérdést. Ha a kutatás során nem jutnak eredményre, vagy csak nagyon vérszegény a kapott válasz, de a kísérletek során meglepő, sőt bizonyos rendszerstruktúrákba nem illő adatokat találnak, a tudósok sokszor nem veszik figyelembe felfedezéseiket, elhallgatják, olykor le is tagadják a többször ellenőrzött tényeket. Leggyakrabban a mikrobiológia, űrkutatás és a haditechnikai fejlesztések területén találkozhatunk ezzel a jelenséggel, de előfordul az „ártatlan” fizikai és molekuláris kémiai kutatóközpontokban is. A „tiltott tudományok” kategóriájába tartozik Tesla több, jól dokumentált és kísérleti bizonyítékokkal alátámasztott felfedezése, amelyeket bizonyos amerikai hivatalok szándékosan a feledés homályába burkoltak. Magyarországon is tudunk olyan megdöbbentő kísérleti erdményekről, amelyeket több, egymástól független fizikuscsoport tárt fel, a Magyar Tudományos Akadémia és a Budapesti Műszaki Egyetem hivatott szakértői azonban még a párbeszéd lehetőségétől is elzárkóztak, mert nem kívántak „áltudományos kalandokba” bocsátkozni. Egy másik bizonyíték az akadémikus tudomány konzervatizmusára D. Gratias és társainak 1984-es felfedezése a kvázi-kristályok ötös szimmetriájáról, amelyet jó ideig elutasítottak mint „lehetetlen” elképzelést. A kísérletek, megfigyelések tényei tehát önmagukban is elindíthatnak új gondolatokat.

A tudományos fejlődés érdekes és izgalmas mozgatórugói lehetnek a véletlen balesetek. Számos ismert példát felsorolhatnánk az atomfizika hőskorából vagy az orvostudomány történetéből. A természeti vagy nagyipari katasztrófák magukban hordozzák az emberi tudás gyarapításának lehetőségeit. A hétköznapi technikából jó példa erre a tűz- és robbanásvédelem kifejlődése.

finomodnak a tézisek

A kutatóhelyek és különféle iskolák közötti viták is jelentős hatást gyakorolnak a fejlődésre. Legyen szó matematikai, filozófiai tézisek ütköztetéséről, mérési, kísérleti eredmények eltérő értelmezéséről vagy értelmezési tartományok és peremfeltételek különböző definíciójáról: a termékeny viták során tisztul a megértési folyamat, finomodnak a tézisek, pontosabbak és megbízhatóbbak lesznek az adatok.

A társadalomtudományok, sőt a történettudomány, régészet, összehasonlító nyelvtudomány és a művészettörténet bizonyos ágai is befolyásolják az elméleti fizika és az alkalmazott mérnöki tudományok területét, és még szélesebb körben is érezhető a hatásuk. Az általuk felvetett kérdések a teljesebb tudás keresésére ösztönöznek és az egyetemes emberi megismerés további útjait jelölik ki. Jó példa erre, hogy a 20. században komoly tudósok hittek a különféle fizikai, pontosabban anyagi rendszerek és a társadalmi rendszerek hasonlóságában, és ennek alapján megtervezhetőnek vélték a jövő társadalmait.

Meg kell említenünk az utóbbi 50-60 év különös „légköri” és asztrofizikai jelenségeit, az ufókutatásokat és a parapszichikai megnyilvánulásokat, amelyekkel a becsületes tudomány nem tud mit kezdeni. C. G. Jung nem sokkal halála előtt ismét foglalkozni kezdett a repülő csészealjak problémájával. Egy alkalommal meghívták egy korszerű katonai légtérfigyelő és űrkutató bázisra, ahol bemutatták a nagy érzékenységű radarrendszereket, amelyek már több alkalommal észleltek „azonosítatlan repülő tárgyakat”, illetve jelenségeket. A sokat próbált, józan és tudós műszaki tiszteknek Jung ekkor azt mondta: „…ezek semmiképpen nem lehetnek a kollektív tudattalan kivetülései…”, majd hozzátette, hogy a radartechnika tapasztalati tényeinek ismeretében újra kell gondolnia mindazt, amit a repülő csészealjakról írt és gondolt.

A tudományos haladás lehetséges mozgatórugóinak számbavétele segíthet megtalálni a rossz útra tévedt fejlődés gyökereit. A tévút jelenségeit, öngyilkos jellegét már sokszor leírták, elemezték, vitatták és támadták, így mindannyiunk előtt ismertek, ezért inkább az emberi tudomány és civilizáció jelenlegi állapotát bemutató, egyszerűsített „látleletet” tárom az olvasók elé. Egyszerűsített, mert pusztán két csoportra (romboló ortodoxiák és jövőépítő látomások) bontja a sokszor talán bonyolultabb összetételű szimptómákat, de az ellentétek felállítása mégis találóan jellemzi a helyzetet.

A romboló ortodoxiák közé sorolom a világgazdaság jelenlegi törvényeit, azaz a magántulajdon szentségét, a tőke- és profitszerzés versenyét és a gazdasági növekedés rögeszméjét. Ide tartozik az erőszakos konfliktusmegoldások túlsúlya és a „homo economicus”, illetve a „homo consumatus” idealizálása. A tudomány és a technika árulása szintén rendkívül romboló hatású, csakúgy, mint a vallási fundamentalizmus. A globalizáció széles körét öleli fel a negatív hatásoknak, itt említhetjük a multinacionális cégek uralmát és a virtuális valóság ijesztő terjedését.

szép a kicsi

Mindezzel szemben a jövőépítő látomások magukba foglalják az új fizikai, matematikai, filozófiai és teológiai megoldásokat, a tudományosan megmagyarázhatatlan jelenségek tisztességes kutatását és a piac újkori elvétől eltérő értékrendszerek érvényesítését, mint például a „szép a kicsi” gondolata, a versengéssel szemben az együttműködés elősegítése és a csúcstechnikák korlátozása. Az együttműködés szellemében a világvallások megbékélését és összefogását is el kell érnünk, és ide tartozik a Földön kívüli élet elismerése és békés kutatása is.

Az „ortodoxia” szó használatánál természetesen nem az eredeti jelentésre gondolok, hiszen a szigorúan követett jó irány, a becsületesség nem lehet romboló. Mára azonban fogalmaink is megromlottak, eredeti tartalmukat tekintve megváltoztak és a megtalált jó útból az egyedül üdvözítő út lett. Ilyen értelemben az ortodoxia erőszakos, lélekromboló gondolatmenetet takar.

Bibó István sorai pontosan összegzik a fentieket: „Az emberiség értelmes, kedvező irányú célkitűzéseiről szólni nagyon időszerű. Minden, az emberi közösségre, a politikumra vonatkozó elgondolás annak a megállapításából indul ki, hogy az emberiség vagy annak kisebb-nagyobb közösségei nincsenek egészséges, egyensúlyozott és rendezett fejlődésű, biztató állapotban. És ezen valamilyen módon segíteni kell.”

felső kép | NASA Goddard Space Flight Center, flickr.com