TUDOMÁNY – TUDÁS – ISMERET
2007 december
Mikor tekinthető bizonyítottnak egy ismeret? A bizonyítási igényt gondolkodásunk rendszere határozza meg. Szinte közhely már, hogy (nyugati) gondolkodásunkat a bal féltekés dominancia jellemzi, amely jószerivel csak az arisztotelészi logikát ismeri, és alapvetően idegen tőle a paradox (keleti) logika; nem tud mit kezdeni a nem algoritmizálható folyamatokkal; alig jut benne hely az intuíciónak, az amorf leképezéseknek, a transzcendenciának. Így tudományossága vizsgálati köréből is számos jelenség kimarad, amelyeknek valósága nem kérdőjelezhető meg. Az akadémikus tudomány gazdasági függősége csak erősíti ezt a bal féltekés uralmat, hiszen a profit logikájának is ez felel meg.
elképesztő hamissággal
Az értelmiségi közgondolkodás pedig, amely ennek a tudományosságnak a burkában él, az egyéni tudást mindenestől saját világképe alá rendeli. Holott a tudás, még az értelmező szótár száraz meghatározása szerint is: a szerzett ismeretek összessége. A mai hivatalos tudomány szerint a személyes tudás csak tanult lehet, és mint ilyen, betagolható a nagy tudomány valamelyik alrendszerébe, ahol mint adat a szent és hatalmas Információ szerény szolgája lesz. Szó sincs az ismeretek megszerzésének tágasságáról! Minden iskola csak a „bevett” tudományt terjeszti, olykor elképesztő hamissággal, hiszen közben a személyiség szabad kibontakoztatását hirdeti. Az ismeret szó is divatjamúlt lett. Nem megismerni kell valamit vagy valakit, csupán kielégítő mennyiségű információt begyűjteni róla, s azt adekvát akciókban alkalmazni. Az információk pedig engedelmesen futkároznak ügyfélkapun be és ki. A természetes és természeti tapasztalás, a közvetlen átélés, a „kezem munkája” öröme, a felfedezés mámora, az „én találtam ki” ujjongása lassan ismeretlen. Ősi tudások, évszázados bölcsességek tűnnek el. Elhallgat az erdő, megnémulnak a rétek, a hegyek és vizek – nem tanulhatunk tőlük, mert ismeretet kínálnak, és nem információt.
Az ismeret eredetileg a megismerés csodáját rejtette. Kölcsönös, bensőséges összekapcsolódást. Megismerni azt jelentette: egyesülni. A másik lény vagy dolog valóságát magamba engedni, és a magamét átadni neki. Csodálatos mondatok beszélnek erről a régi magyar nyelvben. A Károli Biblia még így írja le a szerelmi aktust: „… és ismeré Ádám az ő feleségét Évát”. Az ismeret szent kincs. Titok és közkincs egyszerre. Családok, nemzetségek, népek kincse. Együttélés a földdel, az állatokkal, a házzal és a kerttel, a 20. század első felében is: a munkába vett fával, fémmel, üveggel, szerszámmal, géppel, energiával, el egészen a rádióhullámokig.
A páli szeretet-himnusz utolsó sorai így szólnak: „… mostani tudásom részleges, de majd akkor (ha a szeretet nagykorúságára eljutok) teljes lesz tudásom, hasonlóan ahhoz, ahogyan az Isten ismer engem”. A szeretetnek mint a legmagasabb rendű szellemi valóságnak tehát velejárója, sőt, alapja a teljes ismeret.
Csak a valóságról tudósító ismeret ér valamit. És számomra az a gyakorlati valóság érdekes, ami valahogyan a „jó élet”-et segíti. A mindenkori valóságnak van valamiféle erkölcsi előjele, s ez az előjel nem a valóság „valóság” mivoltát befolyásolja, de alapvetően meghatározza reakcióinkat is. Végső soron: nincs olyan tudomány, amely teljesen „pártatlan”; sőt, a becsületes tudománynak az élet javát kell szolgálnia. Más kérdés, hogy közben felfedezi, és nem titkolja el a természet, a világegyetem és az ember életellenes, romboló erőit sem. A tudomány erkölcsi felelőssége kettős: nem hamisíthatja meg a tényeket és mérési eredményeket, és a közjót kell támogatnia.
emberfeletti emberekre méretezett
Ha a tudomány és a technika kényelmesebbé teszi mindennapjainkat, ha megajándékoz a fizikai és intellektuális mobilitás lehetőségeivel, ha képernyőnkre varázsolja a múzeumokban őrzött alkotásokat – nos, mindez csak eszköz és út a jóhoz, a szeretet és együttérzés megvalósulásához. Mi más értelme lenne?! Ha elárulja ezt a célt, vagy elfordul tőle, olyan torzult és beteg tudomány, mint ahogyan Aurelio Peccei, a Római Klub egykori elnöke jellemezte 1981-ben: A tudomány a hatalmasokat szolgálja, általában az uralkodó elitet, és messze nem az egyetemes emberiséget. A tudomány és a technika növeli a szakadékot Észak és Dél között. Analízis-túltengés jellemzi a tudományt a holisztikus szintézis ellenében és helyett! A részlegesség uralkodik az „egész” megértésének a rovására. Az anyagi hasznossági szemlélet háttérbe szorítja a bölcseletet, erkölcsöt, veszélyezteti a homeosztázist. A mai tudomány emberfeletti emberekre méretezett, és otthontalanná teszi az embert a világban. Az új technikák és a hozzá társuló „elmélet” veszélyezteti az egyén testi-lelki integritását, manuális készségét, természetes kapcsolatait, érzékeny érintkezését a természettel és a természetfeletti világgal.
Mondhatunk-e pontosabb diagnózist tudományunkról? De talán mégsem leáldozóban van a szellem csillaga. Talán megnyílik egy szellemibb dimenzió, amelybe átvihető lesz mindaz, amit a valaha élt egyes emberek és az emberiség felhalmozott. Így kell legyen… különben Liget-esteket sem érdemes tartani.