GYERTYALÁNG A KOCSMÁBAN
2009 november
Amikor ide költöztem, mindjárt kiszúrtam magamnak a sarki sörözőt. Talán korábban is tudtam róla – megfordultam benne? –, s ahogy jobban szemügyre vettem, ismerősnek tetszett. Lehet, csak a forma: az egyszerre vendéglői és otthonos étkezés, vagy a természetesség, hogy valahol felhajtható egy pohár sör a nyári kánikulában. Cigányéletem során – munkám miatt sokat utaztam bel- és külföldön – megszoktam és meg is szerettem a jóféle vendéglői kosztot. Igaz, már az egyetemi menzán is mindent megettem. A szegény gyerekek már csak ilyenek. És én nagyon az voltam.
ennyi illik
Sörözőnek hirdeti a cégér, de főznek is benne, s elkerítettek egy kis éttermi részt – ahogyan a kisvendéglőkben általában. Jó helyen van: a saroképülettel szemközt, a nagy pályaudvar érkezési oldaláról éppen idelátni. A forgalom óriási; buszok, trolik, villamosvonalak csomópontja; nem messze a lovi (az ügetőpálya), két megállóra a Népstadion (ma Stadionok), szóval ideális hely kocsmaüzem nyitására. De mégsem kocsma, legalábbis annak rossz ízű jelentésében biztosan nem. Ahogy lemegyünk a lépcsőkön, jobbra van a söröző – a söntés –, szemben az étterem, s mindez az ajtók fölötti feliraton is olvasható. Tiszta és csöndes. A környék zajához képest különösen. A vendégek beszédmoraján túl soha nem hallottam itt hangoskodást, nem láttam randalírozást, a felszolgálás gyors és egyszerű, az ételek ízletesek és olcsók. Ha valami aznap nem sikerült tökéletesre a konyhán, a főúr halkan odaszólt: „Ma ne tessék Jókai-bablevest kérni, nem az igazi…” A borravalót szokatlanul meleg hangon köszönik, mintha nem csak pénz volna. A választék nem túl nagy, éppen arányos: ennyi illik egy kisvendéglőhöz. A söntésben kicsi, négyszögletes faasztalok, támlás székek állnak – még a sarokba tett játékgép sem sok vizet – pontosabban sört – zavar. Minden célszerű, semmi túlzás, semmi fölösleges elegancia, de semmi durvaság vagy csiricsáré harsányság. És soha nem akartak rábeszélni a drágább tálakra vagy italokra, legfeljebb ajánl valamit a pincér: hogy ma érdemes pacalt enni, mert friss és különösen jól sikerült.
Nem voltam törzsvendég, de be-betértem, ha nem volt kedvem hideget vacsorázni, vagy egész nap nem jutottam meleg ételhez. Az is előfordult, hogy csak azért mentem le, hogy emberek között legyek, beszédet halljak, arcokat nézzek, figyeljem, kik érkeztek éhesen a vonattól, kik várják az indulást, latolgatva, hogy addig megehetnek még egy zóna rántott szeletet. Olykor idegen szó is hallatszott, betévedt néhány német vagy holland turista. Úgy éreztem magam, mint régebben a restikben, amelyek ugyancsak keverték az utazás és az otthonosság hangulatát. A kora reggeltől késő estig nyitva tartó utasellátók ezerszer barátságosabbak voltak, mint a mai nonstop kajáldák.
Egyszer barátaimat láttam vendégül a lakásomban, és a kisvendéglőből hozattam pár adag bográcsgulyást és 20-30 palacsintát. Akkor ismerkedtem meg a tulajjal. A megbeszélt időre ő készíttette el a friss ételt, a jócskán tetézett adagokat nagy befőttesüvegekbe tették, a palacsintákat dupla fóliába csomagolták – még csak melegíteni sem kellett otthon, egyből tálalhattam. Vendégeim hitetlenkedtek, hogy amivel kínáltam őket, nem házi koszt.
A tulajdonos nem is volt valódi tulaj, hiszen csak bérelte a helyiséget. Mindenki Imre bácsinak szólította – bácsi volt-e?, nem tudom. A nagy darab, mackós járású ember rendszerint a „törzsasztalánál” ült, az étterem közepén, közvetlenül az ételkiadó ablak mellett, onnan jól láthatta az egész termet, és érezhetően figyelt is mindenre. Néha rendelt egy-egy féldecit vagy korsó sört a szomszéd asztalnál ülőknek, akik bizonyára közelebbi barátságban voltak vele. Akaratlanul is el-elkaptam néhány mondatfoszlányt az ilyenkor kialakult, meghitt beszélgetésekből – bevallom, felkaptam a fejem, amikor nem kis tájékozottsággal taglalták Görgey és Kossuth viszonyát vagy az erdélyi vasútépítés történetét.
rejtett törvény
Hirtelen halt meg. Egyik este, zárás után indult haza, és ahogy kilépett az utcára, hanyatt vágódott, a járdaszegély bezúzta a koponyáját, három napig még kómában élt. Mindezt a főúrtól tudom, s azt is, hogy Imre bácsi egy évvel fiatalabb volt nálam. Ahogy a főpincér száraz, rövid mondatokban elmondta az esetet, miközben felvette a rendelést, úgy tűnt, megvörösödik kissé vizenyős szeme. Felrémlett, hogy egy héttel korábban a söröző kihajtott vasajtaján fekete keretes papírlapot láttam, de nem mentem közelebb elolvasni, aztán meg elfelejtettem. Milyen szelektív a figyelmünk! Lehet annak valami rejtett törvénye, hogy mit mikor kell felfognunk? Mikor kell látnunk is, amire nézünk?
Nyomban észrevettem, hogy Imre bácsi asztalán védőüveg alatt fehér gyertya ég, és mellette ott van a „Foglalt” táblácska. A széke is a szokott helyen, üresen.
Közben hallom a fiatal pincérnő szabadkozását: – Elnézést… derelyét nem tudok hozni; tudja, mióta Imre bácsi elment, kicsit zűrös a beszerzés… nemsokára minden rendben lesz… Palacsintát helyette…? Epres van és baracklekváros.
mitikus jelentés
Persze, mondom, jó lesz az epres palacsinta, s azon merengek, hogyan függ össze a derelye és Imre bácsi halála. Nézem a piciny lángot, ami érte ég. Az emlékéért? Lelke békéjéért? Hogy melegítsen parányi hője az univerzum jeges űrjében? Amíg várok a babgulyásra, a lángocska táncával indult hosszú, cikázó gondolatsor köt le: miféle ősi hitek, vágyak és képzetek hordozója az imbolygó láng? Igyekszem félretenni a történelem tudható emlékeit, a római luperkáliák fáklyás fiesztáit, a keresztény Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepkör rituáléinak eredetét, a népi gyógyászat kétes eredményű gyertyázását… Mit jelent ma a gyertya? Tud-e jelenteni bármit is, azon túl, hogy áramszünet esetén jó, ha kéznél van? A kérdések éppúgy ősiek, mint maiak. Ellopott tűz a csillagok izzó plazmapoklából? Ellopott sugár a Nap fénytengeréből? Irányfény a félelem vaksötét éjszakájában? A pislákoló élet reménysége: amíg ég, nincs veszve semmi? Mi adott a gyertyalángnak évezredeket túlélő mitikus jelentést? Csupán az, hogy a félelmetes tűz háziasított, megszelídített formája? Hogy egyetlen gyertyáról mégiscsak meggyújtható több is?