Reményi Tibor

… ELVÁLIK…

2008 január

… ELVÁLIK…

Az emberi fejlődéstörténetet elemezve írja Beney Zsuzsa[1], hogy valahol „… helyrehozhatatlanul elválik az ember mint személy, és az ember mint egy természeti faj egyede…” Elválik – gazdag jelentésű szó. Elválnak útjaink, elválik, mi lesz belőle, elválnak az egykori szerelmesek, a centrifugában elválik a víz a szilárd anyagtól és elválik (leválik) az odaragasztott címke az áruról. Elválik, azaz kettéágazik egy történet fonala, vagy akár sokfelé fut, mint a folyó ágai a delta torkolatban. Sokan töprengünk azon, vajon hol vált el természeti környezetünkkel még harmonizáló fejlődésünk fősodrától az a mellékút, amely kiszélesedve természetpusztításhoz vezetett, és amelyen már többen járunk, mint az egykori „főúton”. Technikai hatalmunk miatt – úgy véljük – már nem kell igazodnunk a természeti világhoz, az emberi fejlődés útjának szalagkorlátját már nem a Földanya óvó-parancsoló jelzései, hanem az informatika és a nukleáris energia délibábjai formálják. De lassan felismerjük, hogy ez az út egyre járhatatlanabb, és igazán el sem merjük gondolni, mihez vezet. Hol tértünk le a járható útról? Van-e, lehet-e valami elágazást, fordulópontot találni közeli vagy távolabbi múltunkban? Vissza-visszatérő gondolatom, hogy az elmúlt század 30-as éveire tehető az időszak, ahol ebből a szempontból meg kellett volna állni. Baráti körben jókat szoktunk erről vitatkozni, mert ez persze nem egyértelmű. 1936-38-ra jószerével minden olyan technikai eszközt kifejlesztettünk, amellyel a fizikai munkát, az utazást és a hírközlést könnyűvé, gyorssá, kényelmessé tehettük. Lehet, hogy ennyi elég is lett volna? Etikai stoplámpának ott volt a nagy háború (ami később az első lett), élt még az emberekben a pusztítás és szenvedés szörnyű emléke – mégsem tudtunk megállni.

egészséges szövetség

Talán magában az emberben vált el, vált ketté valami. Megzavarodott lényünk belső kohéziós erőtere. Felbomlott a szellem és az anyag, a lélek és a test egészséges szövetsége. Az egyensúly az anyag, az anyagiak javára borult fel. 1989-ben apósom előrehaladott gyomorrákját itthon már nem tudták kezelni, de az erlangeni klinika vállalt még egy különleges beavatkozást, amitől javulást reméltünk. A kezelés borsos költségét a kerületi német egyház állta. Megérkeztünk a klinikára, tudtak is a magyar betegről, de amíg a kórház pénzügyi osztályára nem érkezett meg telexen a bank igazolása az 5000 márka átutalásáról, apósomnak ruhástól, csomagostól az előcsarnokban kellett várakoznia, még a rozoga hordágyat is, amire lefekhetett, csak indulatos könyörgésünkre adták. Talán három órát vártunk, mire megjött a telex, és apósom végre rendes ágyat kapott. Azonnal rákapcsolták a szükséges ellenőrző műszereket, és előkészítették a kezelést. Addigra majdnem meghalt, hiszen kimerítette az 1000 km-es autóút. Akkor és ott visszataszító módon elvált az anyagi érdekbiztonság a gyógyítás emberközpontúságától.

adobestock 324805424

A 21. század elején a bal féltekés „homo consumatus” a kívánatos embertípus. A szellemi igények és esztétikai ideálok helyébe az eszelős ingerszomjúság lépett, amelyet készséggel elégít ki a multimédiás túlkínálat. Pedig nem szükségszerű, hogy az emberi személyiség mint szellemi lény („lelkes állat”) és az ember mint a testestől-lelkestől e Földön élő természeti faj egyede kettéváljon és szembekerüljön egymással. Az ember eddigi története ezt az elválást és meghasonlást mutatja, de ez még nem bizonyítja, hogy lehetetlen más utat választani. Nem kell azt hinnünk, hogy eredendő átok ül rajtunk, és nincs megváltás. Az ember valószínűleg még kiskorú. Még csak most tanulja a kozmikus lét törvényeit, saját lényének harmóniáját.

büntetlenül nem lehet

Amit egészben kell(ene) tartani, azt nem szabad szétválasztani, és büntetlenül nem is lehet. Az erdőt és a fakitermelést, a technológiák tökéletesítését és a manualitás megőrzését, a játékot és a munkát, a gyógyszerkutatást és az emberséges halált, a lélek transzcendens otthonkeresését és kényelmes lakóházak építését… Mindent, ami bennünk eredendően egy volt, és személyes sorsunk meg az emberiség sorsának távlatában harmonikus egészben kellene maradnia.

  1. A jegyzet egy Beney Zsuzsa-idézethez készült. Az idézet: „… mindaz, ami a mai természetpusztításhoz vezetett, a hajdani gyűjtögetés, vadászás továbbfejlesztése – lépésről lépésre, mindig csak kicsit tökéletesítve módszereinket, míg egyszer észre nem vettük, hogy a folyamat megfordult, a tökéletesítés pusztítássá alakult? De van-e ember, aki megmondja, mikor történt a nagy fordulat? Van-e, aki rájöhetne, melyik lépést hibáztuk el? … vajon nem abban áll-e ennek a folyamatnak kétségbeejtő végzetessége, hogy benne tökéletesen és helyrehozhatatlanul elválik az ember mint személy, és az ember mint egy természeti faj egyede, s az emberi szubjektumok szellemi világa összeadódva egészen más eredményt ad, mint egyes részeiben. … S ha ez így van, mi lehet az emberi lét fenntartásának – úgy is mondhatjuk, az emberi szellem fenntartásának további lehetősége?” (Előszó Endreffy Zoltán ’hogy művelje és őrizze…’ című könyvéhez)
kép | adobe.com