REGGEL MÁR TUDJA

Reggel már tudja, este mit vesz majd
magához. A fűszeres pácban ázott
húst vékony pálcikákra húzza, és
parázson forgatja, ahogyan tanulta.
Addig azonban el kell telnie az egész
napnak. Magot szór a kalitkában
gunnyasztó madaraknak és vállán a kábel
bizsergő fonatával kertjében fűnyírót
tologat. A garázsban rendet rak újra:
a földön heverő rugós alátétet sokáig
forgatja, nézi és próbálja elképzelni,
hogyan gurulhatott a pultra helyezett
szerszámosdobozból a falnak
támaszkodó ásó árnyéka alá.
A szomszéddal megvitatja, a bajnok-
csapatjátéka valójában mit ér.
A térde fáj. A sok súly, mondja, és
arra gondol, megéri egyszer, hogy
többé meg se mozdul. Ötven év alatt
a sejteket sokszor cseréli az ember.
Ugyanaz, mégis, ahogy fénykép-
albumát lapozza, egyre csökkenő
minőségű másolat. Hol az arc, melyet
már akkor sem lát, ha lehunyja szemét,
a száj, mely ingerülten rángott, ha nem
tetszett valami és most hadarva mondja,
mindennel és mindenkivel meg-
alkudva, rendben? A szerelemben örömet
talán találna. De nincsen szerelem.
Szekrény van, a sötétben néhány váll-
fa, törülköző a fürdőszobai polcon és
borotválkozás után az olcsó illatok
harmóniája. A tüzet akkor kell éleszteni,
mikor még süt a nap, de már tudható,
ez is el fog múlni. Még nincsenek
szúnyogok, és a hús is elégedetten
forog a forró levegőt izzó faszén perzsa-
szőnyege fölött. De már keserűek, mérget
venne erre, a hűvös esti sörök.

kép | adobe.com