SPANYOLORSZÁGTÓL KELETRE

,,Alapítni kéne egy jó mozit,
Az beüt itt, az beüt itt!”
(Karinthy Frigyes)

1976-ban a Madrid–Malaga járaton repültem át az Andalúziai-hegyek fölött, amelyek kopaszon, lecsupaszítva is lenyűgöző látványt nyújtottak. A hegyek kopársága több évszázados természetpusztítás eredménye. Innen termelték ki a híres Spanyol Armada hajóinak faanyagát. Az Armadának félelmetes híre volt, ám nem voltak lebecsülhetők kudarcai sem. Drake angol tengernagy hajói például 1587 áprilisában Cadiznál 100 hajót pusztítottak el, de II. Fülöp spanyol király nem adta fel tervét, hogy legyőzze Angliát. Medina Sidonia herceg főparancsnok Calais előtt újra megmérkőzött az angolokkal. A csatában 1587. július 29-én 20 000 katonát és nem mellékesen 63 hajót veszítettek. Győzelmek és vereségek váltakoztak a következő évszázadokban is. A legismertebb csatavesztés a trafalgari ütközet volt, a Nelson vezette angol flottától 1805. október 21-én.

Nagyon sok fa kellett a hajók számára, és kézenfekvő volt a tengerparthoz közeli Andalúziából kitermelni. A faigény csak a 19. század végén csökkent, amikor a gőzgépet, majd a fát felváltó acél hajótesteket alkalmazták az úszó vesztőhelyeken.

vették a lapot

Amikor már földi járművekből csodálhattam a szép Andalúziát, rá kellett jönnöm, hogy a spanyolok hozzáláttak a rekultivációhoz: sekély gyökerű mandula- és olajfacsemetékkel megkezdték a kifosztott hegyek erdeinek újratelepítését. Az 1970-es évtizedben már világossá vált, hogy tenni kell valamit környezetünkért, és a spanyolok vették a lapot. Erdészek és kertészek munkájával találkoztam a Granadában megőrzött arab kertekben, és Madridban is, ahol figyelemmel és hozzáértéssel kezelték a Passeo del Prádo japán akácait s a híres képtártól délre elhelyezkedő botanikus kertet.

Aki Magyarországon nevelkedett, annak Madridban óhatatlanul eszébe jutott a sokat hallott induló: „Madrid határán állunk a vártán…”. A Jósé Antonio széles sugárútján sétálókat figyelve felrémlett bennem, akad-e itt, aki hallotta ezt a dalt. Lehet, hogy inkább Moszkva és Budapest őrizte? Ami a vártát illeti: omladozó téglafal látható volt a madridi repülőtérhez vezető úton, de a falon kívül széles erdőgyűrűt telepítettek Madrid köré. Sajnos csak képeken láthattam a csodálatos parkot Valenciában, amelyet egy elterelt folyószakasz medrében építettek. Vajon a fásításhoz szükséges volt a polgárháború mindkét oldalán harcoló és elesett katonák közös emlékműve?

A budapesti Széna tér beépítésének terve semmiképpen sem igyekszik ezt a megkérdőjelezhető modellt követni. Ott áll néhány méter távolságra egymástól, de az engesztelhetetlenségből kikövezett fényévnyi távolságra az 1945 előtt kivégzett kommunisták emlékműve és az 1956-ban elesetteké. Ott állnak szánalmasan, tétován, közönyből és anyagi érdekből vastaggá hízott elefántbőrrel. Mert itt lakható város helyett eladható város megteremtésén fáradoznak a városvezetők, s valójában nem törődnek sem emlékművekkel, sem fákkal. Látják, hogy van még ott egy 6 600 m² nagyságú zöld folt, ezt nem lehet elviselni, hiszen nem hoz pénzt, nosza, építeni kell ott valamit. A jelenlegi tervek szerint egy mozit, tenyérnyi helyet hagyva az emlékműveknél.

fokozott iramban

A Széna térrel összenőtt Margit körút szennyezettsége és elviselhetetlen bűze még Mártírok útja nevén vált a súlyos környezetszennyezés állatorvosi lovává. A puhuló diktatúra idején történt, hogy a tévé által is közvetített lakógyűlésen valaki feltette a kérdést: – Hát nem látják, hogy a mi házainkban mindenki rákban hal meg? Kérdése visszapattant a néma falakról. A tisztességes válasz valahogy így hangzott volna: Azért tetszenek elhalálozni, mert az utóbbi 30 évben fokozott iramban folyik Hidegkút és környékének beépítése, és az új házakból autók özönlenek a város pesti oldalára. Ezek az autók egy tölcsér két szárán: a Budakeszi úton, valamint a Hidegkúti úton áramlanak a Margit híd felé a tölcsér szárát jelentő Mártírok útján, ahol összetorlódnak, és rákkeltő vegyületekkel árasztják el a környéket.

A választól a kérdező felvilágosultabb lett volna, de boldogabb semmiképpen.

A Moszkva tér felől és vissza áramló autóáradat szennyezését némileg felhígította, hogy 1977-ben lebontották a Margit körúti fegyházat, és helyére parkot építettek. Azaz itt már használhatom a többes szám első személyt is, mert szerény résztvevője voltam a munkának, és szívügyemnek is tekintettem. A kitűnő kerttervező, Szabó Ildikó úgy válogatta össze a növényanyagot, hogy díszítőértékben és környezeti hatásában is betöltse a helyszínnek kijáró szerepkörét. A növények jól határolják a teret és a végében épített játszóteret. A parkolótól elhatároló platánfák mellett a levelükkel és termésükkel díszítő fa- és cserjefajok dominálnak, mint az ősszel veresedő levelű ecetfa (alacsony növésű, nem azonos a köznyelvben ecetfának nevezett, magasra növő bálványfával), a bordólevelű díszszilva, a vereslevelű sóskaborbolya, a piros termésű tűztövis, oszlopos tölgy, tojásdad levelű kínai nyár, ezüstjuhar, ezüstfenyők, valamint elterülő borókafenyők. A két emlékmű környékén rendszerint színes egynyári virágokat ültetnek ki a kertészek.

Nem jelentéktelen a Széna tér növényzetének környezeti értéke, amely asszimiláló felületükkel arányos. Az ott díszlő növények egy évben, a vegetációs időszakban 3 200 kg, azaz több mint 3 tonna oxigént termelnek, és ami ennél 600-szor jelentősebb tényező: közel 4 tonna szén-dioxidot dolgoznak fel. (Az oxigén 21%-os részarányt képvisel a levegőben, a szén-dioxid 350 milliomod részarányt, azaz hatszázszor kisebb térfogatot.)

Az adott helyen kiemelkedő jelentőségű a növényzet szilárd és gáznemű szennyezőanyag szűrőképessége, amely – a lombhullató és örökzöld növényeket is figyelembe véve – évenként 28 ezer kilogrammra tehető. A nyári melegben 250 köbméter víz transpirációja javítja a helyi klímát és indukál jótékony légmozgást, amely a port kifújhatja a környékről.

A moziépítők ezt a jótékony hatásmechanizmust fogják megszüntetni, ezért számukra információt jelenthet az is, ha közlöm, hogy a tér növényzetének értéke – 1998. évi áron – meghaladja a 30 millió forintot.

zöldterület dicsőül át

Az előrelátóan építési területként meghagyott teret elvileg – a valóságnak megfelelően – fásított térré minősíthették volna, de ez nálunk csak fordítva működik: zöldterület dicsőül át építési területté.

Képzeljük el az építkezés utáni helyzetet. A tér helyett egy, az Ipari Minisztérium épületéhez hasonló betonkoporsó, amelyhez társul a parkoló helyén máris épülő Mammut tömegellátó intézmény. A forgalom természetesen sűrűsödik, a dögletes levegő kénköves bűze még jobban beteríti a környéket. A lakosságnak már nincs kitől kérdeznie, hogy mi végre haldokolunk egyre többen?

Ám lehet, hogy ha sokan kérdeznek, előáll a tisztviselő, akit azért fizetnek, hogy elégedett legyen és boldog. Ő azt válaszolja majd, hogy sokat tetszenek dohányozni. Félig igaza lesz, csupán azt hagyja számításon kívül, hogy végigmenni a Margit körúton akkora egészségrongálás, mint egy doboz cigaretta elszívása.

Spanyolországban, a napfényes Malagán, mikor teát kértem, a pincér a presszó előtti fáról szakította le hozzá a citromot. Nekünk ezt importálni kell! – gondoltam irigykedve. Most kínomban kérdezem: nem kellene akkor már polgármestert is onnan importálnunk?

kép | shutterstock.com