KÖLTŐI VARÁZSLATOK 

Gondoltak-e önök valaha is arra, hogy a költészet a varázslatnak egy neme? Mindenesetre nekem gondolnom kellett rá, amikor nyár elején a fogorvostól, aki vízszintesen nőtt, jobb felső bölcsességfogamat kihúzta, hazafelé jövet postaládámban Csengery Kristóf verseskötetét találva, a könyvet fölütöttem, és pillantásom a Fogműtét után című versre esett. Ott többek közt ezt olvastam: negyedrész bölcsességem mely szabálytalanul / bukkant föl egykor az ínyből (van bölcs aki nem tanul // mástól megy a maga feje után) vízszintesen nőtt – írja a költő és elbeszéli a rebellis fog kihúzásának történetét; az esethez hozzá is fűzi humoros reflexióit.

analógiákra fogékonyan

Életnek és költészetnek ez a meglepő találkozása nem boszorkányság, nem is parapszichológiai jelenség, hiszen a költő nem tudhatta, hogy én fogorvoshoz készülök és milyen panasszal, magam pedig csak a kötetből ismertem meg a verset, mégpedig az említett körülmények közt. Ez bizonyos értelemben kisebbfajta varázslat. Csengery Kristóf az élet hétköznapi eseményeit és szereplőit igézi elénk, és, sajnos, a foghúzás is ilyen megszokott történés. Kötetében olvasunk a porszívóról (A porszívó dicsérete), a költözködésről (Szerelmetes hajlék), a piacról (Piac a hőségben), levélnehezékről (Levélnehezékek), csőrepedésről (Minden rosszban), egy kölyökvizsláról (Vizsla kölyök a temetőben, havazáskor), egy hajléktalanról (Ballada), sőt, egy autógumi defektjéről is (Forog tovább), és folytathatnám a sort. Csengery Kristóf éber érzékekkel észleli környezetét, a természeti és a tárgyi világot, jóllehet korántsem realista szemlélő: átlényegíti, animizálja, egy másik szférába emeli mindazt, ami jelenség. Megelevenítő képességét táplálja képalkotó ereje: a fény sárga porát említi (Mintha álcázás), egy másik leleményes metaforája szerint vizet legelget két ladik (Tavaszi halászat). Az ilyen költői képek és társaik, mert vannak számosan, nemcsak a látás, az érzékelés örömére vallanak rá, hanem a lelki élet érzékenységében és a teremtő képzelet dinamikájában gyökereznek. Csengery Kristóf az analógiákra fogékonyan jelenít meg és lényeglátó képzetkapcsolással vetít elénk tapasztalatokat, például így: Préselt / görények az országút emlékkönyvében (Két szív). Másutt a látványból, és igen szemléltetően, absztrakcióra asszociál: Akár egy képlet, úgy áll / az út szélén a levelét vesztett / bokor (Karc).

Ez a költészet teremtő erővel ábrázol, művészi törekvése mégis meghaladta, fölülmúlja a realizmus eszményét. A holdról írt verse így kezdődik: A hold sohasem érdekes – de ha / megírják, az más. Az nem ő maga. Majd kinyilvánítja: Ne gondold, hogy az számít, ami van: / az részvétlenül és unalmasan // ásít a lét káposztafőzelék- / szagában (A megírt hold). Meggyőződéssel elmondható, hogy a kötet egyetlen verse sem unalmas, és ennek eredendő oka, hogy a költő részvéttel, a filozófiai gondolkodás részt kérő beleélésével, problémaérzékenységével veszi számba a külvilágot. Életképei, alakrajzai, jelenetei mintha a tizenkilencedik század műfajait elevenítenék föl, ám Csengery Kristóf átélte a Nyugat poétikai tanulságait, de még az avantgárd leckéit is, és művészi képessége bármennyire is láttató, ez csupán eszköz, mert a személyiség jelenlétével hozza felszínre az esetleges tapasztalat rejtett lényegét. Ellentétben a régi irodalom varázslóival, Kirkével, aki állattá fokozta le az embereket, Armidával, aki puszta vegetációvá bűvölte le az élőlényeket, Csengery Kristóf fölszabadítja lappangó értéküket. Utaltam kis vizslát megrajzoló zsánerképére. A kölyökkutya bohókás hancúrozásának színtere a temető, és ahogy, még nyitva az öröklét előtte, a színhely, a sírkert kontrasztja minden élőlény cselekedeteinek végességét sugallja, ám ugyanannyira vitalitásának erejét is. Utalok a költözködést megidéző Szerelmetes hajlékra is: a szonett nyitánya hamar átnő az emberi léthelyzetek átmenetiségének, álomszerű ideiglenességének megragadásába. A hajléktalant színre léptető Ballada az idő nehezen tetten érhető, ám kérlelhetetlen munkálkodásának tükrévé válik. A frissen kapott, ajándék bagolyfigura a kozmoszt jelképezi, levélnehezéknek alkalmazott üveggömbjével szembenézve a mindenséget / delejezi, a létezés kavargó sűrűjébe / mered kitartón, töprengve és sötéten (Levélnehezékek).

a hóhéroló idő

Ne tévesszen meg senkit Csengery Kristóf problémaérzékenysége, lényeglátó hajlama, mert költészete egyáltalán nem didaktikus. Életképei, zsánerrajzai, helyzetdalai a belső monológ drámaiságával alakulnak a bölcselet határsávjába érő kompozícióvá. Beszédes példa erre a Ponyva című szonettje. Az expozíció egy esetleges szituáció teremtette helyzet: a beszélő meghívót kap, de nem tudja, kitől. Ezek után ahogy sorjáznak a kérdő, fölkiáltó, sőt, hiányos és befejezetlen mondatok, a vendégfogadás elbeszélése lidércnyomásos álomképpé mélyül. Azt se higgyük azonban, hogy a költő álmát önti szavakba a belső beszéd drámaiságával. Szemléltető példa a tudatáramlásos előadás, a belső beszéd szerkezeti szerepére a Minden rosszban… című versnek már a nyitánya is: Most ez a csőrepedés! Mi a jó benne? Vegyük át / tételről tételre – talán kiderül. Hogy a múlt / szerdánk ezzel telt? Fölkiáltás, kérdés, önmegszólítás, újabb kérdés: végig hasonlóan épül a jelenkori életkép, és nincs is más üzenete, mint hogy egy prózai, hétköznapi jelenség és megoldása leíró elbeszélésként rejtett drámáról ad számot. Hasonlóképpen egy másik prózai tárgyú verse, a Gumivér expozíciója a költőnek egy kiérdemesült radírral folytatott bajlódását írja le, ami aztán a belső beszéd útján bontakozik a hóhéroló idő feddésévé: A derékba tört radír – persze még / egészben – legalább tíz éve (ha nem / tizenöt) szegődött hozzám. Így kezdődik, gondolatjeles közbevetéssel, zárójeles helyesbítéssel vagy inkább öregbítéssel a költői tárgy előhangja, mint egy eset lelki zajlásának megragadó leképezéseként, hogy a csattanó, költői kérdés alakjában, az elmúlás helyrehozhatatlanságát nagyítsa ki: Egy halottat / akartam dolgoztatni, ki e léten túli / válasszal adta tudtomul, hogy vége; / hogy örökre elmúltak azok az idők?

Csengery Kristóf jelenlétének értelmét keresi a tényvilágban, de számára minden tapasztalat tükör, melyben önmagára is lát. Minthogy poeta doctus, intenzíven gondolkodó alkat, nyilvánvalóan arra a következtetésre jutott, hogy énjének alaktana és folyamatrajza magasabb összefüggésben tartozik a tényvilághoz, ezért rebbenékenyen impulzív lírai versekben hívja a transzcendenciák tanújául saját személyiségét. Ahogy egy Babitsot parafrazeáló vers már címében utal az öntükrözés föltáró értékű erejére: Csak én bírok versemnek húsa lenni. Ezek a lírai meditációi, mivel tárgyuk a lelki élet vagy a lét törvényei, még epikus ábrázoló költeményeinél is dúsabbak a dikció asszociációiban. Az önmegszólító Eredj a hangyához a szorgos rovar tevékenységének analógiájával hírleli a belsőnkből vezérlő létet. A Lassan rozsdaszínre vált című költeménye a kiharapott alma fonnyadásának képi analógiájával emelkedik a minden alkotót olykor elérő meddőség mesteri kifejezéséhez. Félbehagyott / hétfők, megunt szerdák a tálban. Így néz vissza a költő, ennyire érzékletesen, animisztikusan a befejezés tetőpontjáról önmaga panorámájára, ahogy természeti tárgy sorsaként megképzik előtte.

groteszk árnyalatú kóda

Megpendítettem, hogy Csengery Kristóf az avantgárd poétikájából is okult. Erre vall, hogy különböző vagy éppen egymással ellentétes esztétikumokat társít, például az elégikus szemléletet, ami tragikus sorselv, humorral, olykor groteszkkel. Egy perc című szonettje ezzel a költői kérdéssel indul: Mivel teljen? Vagy inkább: miből álljon? A kompozíció a percek zárójelbe iktatásával torkollik a groteszk árnyalatú kódába. Mérlegeltem, / mivé legyek, s latolva létemet, / letelni tudtam, nem betelni. / (hatvan). Az Istenek című vers szerint a még üres papíron vándorló hangya a Hangyák Istenének arcát rajzolja, másutt a gyümölcsöknek, zöldségeknek antropomorfizmussal, fortélyos ritmikával, bravúros rímeléssel elmélyítve színesíti a költő játékossá a Piac a hőségben zsánerképét Csengery Kristóf a maga költői világát mikrokozmosznak fogja föl, az objektív és szubjektív szemléletformák, ellentétes esztétikai sorselvek társítása a ritmustervek, egyáltalán a finomszerkezetek széles skálája jelzik együtt a teljesség eszményére törekvő költői szándékot És ez már kisebbfajta varázslat.

A kötet bemutatásából nem maradhat ki a kötetcím megvilágítása. A cím Pál apostolnak, a korinthusbeliekhez írott I. leveléből ered: „Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen énbennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom.” A címadó vers ismert költői eljárással, az ún. katalógussal veszi számba a metró utasainak testi és szellemi jegyeit, de valamennyit elutasítja, végül a csattanó szónoki kérdést tesz föl: Nincsen bennem szeretet? De az emberarcú szeretet nem pucér karitatív gesztus, hanem odafigyelés, beleélés, beleérzés, ám mindez csak akkor építő elv, ha még többre, még jobbra tör, márpedig a kötet szerzőjének a lelki élettől a szemhatárig terjedő, értve elemző figyelme maga a konstruktív szeretet. Föltárja a függöny borította ablakokat, segít fölfedezni a külső és a belső világot, képes az egyszerűt ünneppé avatni. Szeressük mi is.

kép | vecteezy.com