R. Várkonyi Ágnes

MÚZEUM

2003 március

MÚZEUM

„Mi a múzeum”? – kérdezte egy diák 1847-ben, amikor a klasszicista Nemzeti Múzeum éppen hogy kibontakozott az építőállványzat erdejéből. Mi a múzeum? – kérdezzük ma, amikor szemünk előtt vált muzeális tárggyá áttekinthetetlen szörnyűségeivel a 20. század. Mi volt az eszme, amit kétszáz évvel ezelőtt megtestesített? S mi a múzeum gondolata napjainkban, a 21. század elején, amikor a rombolás, a diktatúrák, a jóvátehetetlenség emlékeivel élünk, és előre tekintünk a virtualitásba?
viták tüzében
Gondos munkák foglalják össze a Nemzeti Múzeum történetét, de erre nem adnak választ. Sok mindent kellett tisztázniuk. Az alapítás elhúzódott. Majdnem fél évszázad telt el a császári engedéllyel megerősített alapítólevél és a méltó otthon felavatása között. A Múzeum viták tüzében épült. Kérdések ostromolják ma is. Mit alapított Széchényi Ferenc? Könyvtárat vagy Múzeumot? Ki az alapító? Széchényi vagy József nádor? Mikor jött valójában létre? 1802 vagy 1808 az alapítás éve? Mi végre született? „A nemzeti mívelődésre és díszére…”, ahogy az 1832/36. évi országgyűlés 37. törvénycikkében olvasható? Bejárata fölött a timpanonban a tudományok és művészetek allegóriája, s a Duna és a Tisza, a víz megújító antik szimbóluma szerint egyetemes értékrendet fejez ki? Kortalanul?

A múzeum európai gondolat. A múzeumok az emberiség közös kulturális alkotásai. De a Magyar Nemzeti Múzeum kimaradt az egyetemes művelődéstörténetekből. Mint tárgyakat szolgáltató intézményt előkelő helyen jegyzik a világ kiállításainak katalógusai. Eszméje, tartalmi értéke, a megalkotásában kifejeződő szellemi teljesítmény mégis mintha kiesett volna Európa történelméből. Több mint megrendítő tény, kultúránk értékvesztésének botrányos bizonysága, hogy a különböző, a Magyarország történetét, vagy a magyar művelődés történetét összefoglaló munkák alig, rosszul vagy egyáltalán nem emlékeznek meg róla. A múzeum gondolata pedig lényegében feltérképezetlen területe a magyar történelemnek.

Johann Georg Hainz: Érdekességek gyűjteménye, wga.hu

Johann Georg Hainz: Érdekességek gyűjteménye, wga.hu

A FOGALOM VÁLTOZATAI

A „múzeum” („museion”, „museum”, „musée”, „museo) fogalma Magyarországon a 18. század közepe tájától használatos. Mai ismereteink szerint magyar szövegben 1730–1740 között tűnik fel először: nagyenyedi professzorok lakásán inventáriumban és a könyvespolcot ácsoló asztalos számlájában olvasható: „Múzoum”, a „Múzoumába tékája”, a „Múzoum fenyőfa ajtaja a grádicsról nyílik.” 1752: „Múzeumában solare microscopiumot láttunk”, 1777-ben Benkő József írja: „Teleki József ‘Muzeum Animalium’-ában olyasmi látható, ami Erdélyben azelőtt soha.”

A nagyenyedi kollégiumban „Raritarium et Naturalium Muzeum”-ot tartottak nyilván. A kolozsvári unitárius kollégiumban „Physicum Múzeumot” alakítottak ki. 1788-ban Batsányi János, Kazinczy Ferenc, Baróti Szabó Dávid Magyar Múzeum címmel indít folyóiratot Kassán (1788–1792), Döbrentei Gábor szerkesztésében 1813-ban megjelenik Kolozsvárott az Erdélyi Muzéum.
a múzsák otthona
Ezek szerint a „múzeum” lehetett dolgozószoba, tanulóhely, Studienzimmer, könyvtár, szertár. Lehetett iskola magasabb képzésre, lehetett különleges természeti tárgyak gyűjteménye. S lehet, amint a két irodalmi folyóirat visszautal antik jelentésére, a múzsák otthona, a múzsáknak szentelt hely, vagyis a költészet, az irodalom műhelye. 1753-ban létrejön a British Múzeum, s a múzeum elnyeri intézmény jelentését. Amint Kasselban az első múzeum céljára emelt épületben elhelyezik a Museum Fridericanumot, a múzeum fogalma az épülettel is azonos lesz. Mai jelentésében 1683-ban már feltűnik Angliában, s a 18. század végén egyértelmű: művészi, kulturális, történelmi vagy tudományos jelentőségű, érdekű tárgyak, alkotások gyűjtő, őrző és kiállító helye. De vajon Magyarországon a fogalom és a tartalom mikor és hogyan kapcsolódott össze? Minek szólt az 1793-ban Magyarországon járt Robert Townson angol mineralógus elismerése, hogy „dicséri a múzeumokat.”

A GENEZIS

A múzeumok a gyűjteményekből alakultak ki. Gyűjtemények már az ókorban léteztek (mouseion), a középkorban az egyházi intézmények gyűjtik az ereklyéket, a fogadalmi tárgyakat és a clenodiumokat. A reneszánszban kibontakozik a múlt tárgyi, művészeti emlékeinek gyűjtése és bemutatása. A hatalom központjaiban, Rómában, Firenzében, Mátyás király budai, Mária királyné brüsszeli, V. Károly madridi, Rudolf császár prágai udvaraiban, és a francia királyi rezidenciákban. Majd kifejlődnek a fejedelmi, főúri gyűjtemények. A kora újkor megteremti a polgári életformák, a felfedezések, a tudományok emlék- és eszköz-anyagának együtteseit, városok, egyetemek, iskolák, az értelmiség, a tudósok gyűjteményeiben. Feltűnnek az ún. Kunst- und Wunder-kabinetek, a Schatz und Raritätenkammerek. Óriási anyag halmozódik fel. A könyvnyomtatás, a hadügyi forradalommal elavult fegyverek tárházai, az emlékérmek sokasága, az új világ, a várépítészettel, a folyószabályozásokkal megmozgatott talaj és a régiségkereskedelem válogatás nélkül ontja mindazt, ami megőrzésre méltó lehet. Régiség, az ország és a természet múltját őrző kincsek, távoli népek értékei és minden, ami elmúlt, ami különös, ami távoli, egyáltalán: ami megőrzésre és bemutatásra méltó. A reneszánsznak a világot egységben felfogó igénye határtalan. A gyűjtemények szerves része a könyvtár, az antik torzók, a különleges növények, az ősi fegyverek, pénzek, ruhák, műkincsek, festmények, raritások, kertek. Majd a felvilágosodás közegében a tudomány a gyűjteményeket új struktúrában rendezi át.

Ifjabb David Teniers: Lipót főherceg brüsszeli képtárában, kingsandcollectors.blogspot.hu

Ifjabb David Teniers: Lipót főherceg brüsszeli képtárában, kingsandcollectors.blogspot.hu

Minket az újkori múzeum gondolatának erre az izgalmas forrásvidékére legegyszerűbben a peregrinus diákok, a tanulmányaikat európai körutazással lezáró főúri ifjak levelei és úti naplói vezetnek el. A hatalmas anyagból két időpontot emelek ki: 1691–95 és 1759–1763 híradásait.

Bethlen Mihály (1673–1706), az önéletíró Bethlen Miklós kancellár fia, kartéziánus tanárok neveltje 1691–1695 folyamán frankfurti és franekeri tanulmányai befejeztével járta végig Európát. Állomásai Hollandia, Németország, Svédország, Dánia, Anglia, Flandria, Svájc, Itália. Útinaplója szerint programszerűen látogatta Európa gyűjteményeit.
a háborúk díszletei
1692 Berlin „mentünk a raritások látására. Drezda: Megjártuk a riszkammert, mely 36 házból áll, rakván külömb, külömb féle raritásokkal, Amsterdam: jártuk a kamarát, amelyben vadnak sok megholt ritka állatok és egyebek, mentünk az anatómiába, ahol sok sceletonokat láttunkMentünk Hágában …a Király Vilhelmus III. régi udvarába, ahol igen szép …ágyakat, kárpitokat láttunk… Upsala: vadnak …mindenféle klárisok, fejér, veres, fekete, zöld kék… Vadnak más iskátulyákban sok külömb-külömb féle csigahajak, sokféle színűek… csigahajak… drágakövek… márványkövek. XII. Károly király fegyvertartó házában sok trophaeumok… Mentünk az akadémia bibliothékájában. Róma: nézzük az armamentariumot is, melyet VIII. Orbán Pápa épített, vadnak benne sok szép puskák, fegyverek, de mind afféle régi fegyverek.” És így tovább. Érték és értéktelen, különös, furcsa, nevetséges és elsőrangú minőségű tárgyak, a történelem, a természet, s a tengerek ajándékai: vég nélkül idézhető, amit a korabeli Európa felhalmozott. „Raritatum Praecipuae: Paradics madár, nincs lába, Ázsiai kígyóbőr 2 ölnyi, Cserfában nőtt szarvasfő. Gyantából csinált sok poharok… sok nyergekkel. …sok elektorok pallosi, fegyverei, sisaki, köntösi… Római öltözetek… perzsiai papi köntös, japoniai, indiai pénzek, kenyerek… teknősbéka hajok mintegy medence.” Szélpuska, órák, ékszerek, pénzek, képírások, különleges könyvek, tükrök, az egyik keretébe épített óra, ásványok, prizmák, mosdó medencék, kalánok, tengeri csodák, és olyan obskúrus különlegességek, mint a csésze, amelybe, ha mérgezett italt töltenek, azonnal forrni kezd benne. Fegyverek, a háborúk díszletei: páncélok, kerekes pisztolyok, pajzsok, puskák, nyilak, kopják, öreg ágyúk – mintha begyűjtötték volna a világ fegyvereit, és nem lesznek többé háborúk. Csakhogy a Zeug-házakban, a fegyvertárakban bevetésre készen fénylenek az emberölés újabb, korszerűbb eszközei, „Indiai gabonák …krokodilus fia, kis kígyó… más ládában az európai királyok, fejedelmek pénzeit tartják és emlékérmeit, angliai, dániai, német földben talált pénzek… a lappok dobja, kalapács-forma verője… ezüst kínai iskátulya és muszka aranyas csésze…”

Felszínesen olvasva: szórakoztat a zűrzavar, az összevisszaság. Figyelmesebben vizsgálva Bethlen Mihály szövegét, alig hiszek a szememnek: a gyűjteményeknek vannak katalógusai, s közös jellemzői: bizonyos szakosítás, nagyobb egységes rendszer, a megtervezett látvány és a kultusz. Visszatérő tudósítás az erdélyi ifjú naplójában: kiknek katalógusa kezemnél vagyon…, a raritasok katalógusát megvettem… katalógusa nálam vagyon. Elkülönülnek a szakok: az ásványok, a tengeri csodák, a műkincsek, a múlt emlékei és a technika, vagyis a jövő ígéretei. A történelem nagy terület: személyek, fegyverek, régi tárgyak, zászlók, pénzek, páncélok, ruhák és a béketárgyalások emlékei. Csak néhány kiragadott példát említhetek.

Harlem: „három kis hajó, amelyet 1100-ban csináltak. Győzelmi jelvények: amelyeket nyert Gustavus Adolfus Ferdinandus II. császártól, a lengyelektől, a muszka cártól.” Dániában viszont a „Rüszkamrában ismét vadnak sok puskák, …ettől a mai svéciai királytól nyert zászlók.. ..Carolus Magnus, Henricus III. francia királyok kardai, Carolus V. sceptruma és Lotharingus lova serénye, amely igen hosszú.”

Alexandre Isidore Leroy De Barde: Kristályos ásványok, commons.wikimedia.org

Alexandre Isidore Leroy De Barde: Kristályos ásványok, commons.wikimedia.org

Természetesen rendre feljegyzi Bethlen Mihály a magyar emlékeket: nyereg Bethlen Gábortól, könyv Erdélyből, Attila kardja Velencéből. S valami, ami ma felháborító hiány. Stockholmban a könyvtár folyosóján a vesztfáliai békében résztvevő követek képei között az ifjú Bethlen felfedezte I. Rákóczi György két követét is. Tehát akkor még számon tartották, hogy a Fejedelemség is részese az újkori Európa mérnökének, tanítómesterének is becézett universalis békeműnek. 1998-ban a 350. évfordulóra 1648 Krieg und Frieden in Europa címmel Münsterben és Osnabrückben rendezett nagyszabású világkiállításról hiányzott Magyarország, és feledésbe merült, hogy annak idején az Erdélyi Fejedelemséget belefoglalták a békébe.

Jellemző minden gyűjteményre a könyvtár. Dániában „mentünk az akadémia bibliothékájába, mely igen szép festett tékájú… az upsalaihoz igen hasonló, vagyon benne 30.000 könyv… nézzük a herceg bibliothekáját, …az öccse bibliothékáját, …a Szent Lőrinc klastromában a bibliothékát… “ Hasonló módon a kert is szerves tartozék, Bethlen sorra látogat érdekes kerteket.

Leírja Bethlen Mihály a különböző mechanikákat. Csodálatos órákról számol be, és közli, hogy kiállítva láthatók a különböző automatikák. Néhány példa: „egy automatomos szekér, melyet ha az ember felteker, mehet vele. Jártuk meg a Cünst kamarát… vadnak természet szerint nőtt metallumok, kövek, csigák más egyéb sok afrikai, ázsiai kígyókkal és állatokkal. Egy kisházban edgy ki machina, amelyben 72 mesterember dolgozik, ha feltekerik.”

egy táncoló baba

Valójában nem is annyira különös. August herceg (?–1666) a wolfenbütteli könyvtár alapítója a század közepén megbízottaival vásároltatta össze a mechanikai csodákat, volt ugrató lómasinája, és büszkesége egy táncoló baba. Bethlen Mihály elment a greenwichi obszervatóriumba, a kiállított mikroszkópon megnézhette az angolna farkában a vér áramlását. … felkereste Huygenst, a rugós órák és az ingaóra feltalálóját.

Elkülönített szakok egysége, a természeti és a szellemi világ, az anyagi kultúra és a művészi alkotások összetartozó elrendezése alkotja azt, amit gyűjteménynek tekintenek. Megfigyelhető a könyvtárt díszítő képtár, s a kert értékét emelő különlegességek, a világ különböző tájairól összegyűjtött növények, főleg pedig az eszméket kifejező szobrok.

Már ekkor, az 1690-es évek elején gyakori, hogy a tárgyakat használatukban mutatják be. Például falovakra vannak feltéve a vasderekak, sisakok, kerekes pisztolyok, …sok szép cafrangok”. 1983-ban a Türken vor Wien nagyszabású kiállításon én még a felöltöztetett lovakat valami 20. századi újdonságnak gondoltam. Nemcsak skatulyákban ömlesztve, vagy almáriumokban, vagyis üveges szekrényekben láthatók a régi fegyverek, hanem életszerű elrendezésben. Vagyis már éltek a mai látványrendezők elődei? Feljegyzi például Bethlen: 12 királyoknak az ő vasdereki faképekre felöltöztetvén / vannak /. Továbbá: „a Király Vilhelmus III. régi udvarába, .. .eljártuk azt a házat, ahol Európának minden urai viaszból új mesterséggel vadnak mind feleségestül együtt kicsinálva…

A gyűjtemények a megszervezett kultusz helyei: a királyi kincseskamrákban, különlegességek szobáiban kiemeltek a kultikus tárgyak. Fegyverek, páncélok, gyűrűk, ékszerek híres hadvezérek, uralkodók és királynék egykori tulajdonai, mint például a tiroli Ambras-gyűjteményben, Tiroli Ferdinánd főherceg fegyvergyűjteményében. Hosszan leírja az ifjú Bethlen a Gusztáv Adolf halála emlékét őrző tárgyakat. Külön terem közepén „egy falóra felvonván annak a pejlónak a bőre …amelyről lelőtték Gustavus Adolphus királyt, az almáriumban köntösi, nadrága, melyben Rigánál meglőtték, bőrdolmánya… inge …a gallérán igen véresek most is.” Kiállítás? Talán nem túlzás. Hiszen a gyűjtemények nyilvánosak, bárki megtekintheti. Sőt egy diák feljegyzéséből tudjuk, hogy helyenként belépődíjat is szedtek.

Alig több mint fél évszázad múltán a két Teleki gróf, József és Sámuel úti naplóiból (1759–1763) kiderül, döntő változás történt. Bethlen Mihályt kartéziánus szellem hatotta át, a mechanikus világkép jegyében gondolkozott, számára még újdonság volt:

„HágábanHugenius uram megmutatja azt az automatumot, mely esztendő által a planéták forgását mind in presenti, mind a jövendő s mind az elmúlt esztendőkben nap, óra számát megmutattya ollyan exacte, amint az égen vagyon az cursus.”

Giovanni Paolo Pannini: Az ókori Róma tájképeinek gyűjteménye, commons.wikimedia.org

Giovanni Paolo Pannini: Az ókori Róma tájképeinek gyűjteménye, commons.wikimedia.org

Ugyanez Teleki Sámuel szemében majdnem muzeális tárgy: Bécsben Eugenius herceg bibliothékájában „láttam …üveg alatt egy igen szép drága machinát, mely az egész világot representálja, melyben secundum systeme Copernicanum minden planéták és az föld magok cursusokat rendes idejek alatt folytatják… “ Teleki József is visszamegy kétszer a baseli akadémiai könyvtárba, hogy megnézze a kopernikuszi rendszer mozgását bemutató rézszerkezetet. A két Teleki mindent meglátogat: a baseli egyetemi könyvtárat, a berni, a genfi bibliothékát, a Palm grófok regensburgi könyvesházát. A huszonkét éves József végignézte a holland tudományos gyűjteményeket, méltányolta a leideni szobor- és régiséggyűjteményt, az utrechti „anatómiai múzeumot.” Nagy hatással volt rá Allamand professzor kísérleti fizikai szertára és Gronovius katalógusba vett természettudományi gyűjteménye.

A 18. század delelőjét követő időkben már nyilvánvaló, hogy a gyűjtemények struktúrája megváltozott. Minden területet ellenőriz a tudomány. Szigorú vizsgálat dönti el, mi az eredeti és mi a hamisítvány. Az értéket, a műkincseket elválasztják a gyanús holmiktól. Több, esetleg korábban becsben tartott különlegesség az ömlesztett raritások közé kerül. Kialakulnak a híres gyűjtemények. Duke August herceg faktorokkal kutattatja fel az érdekes, különleges órákat. Körmöczi János, a felvilágosodás íróit fordító erdélyi diák nem az egyetlen, aki meglátogatja a drezdai óragyűjteményt.
metamorfózis
1753-ban meghal Sir Hans Sloane orvos és természetbúvár, és hagyatékából megszületik a British Museum. Kasselban az első múzeum céljára emelt épületben elhelyezik a királyi gyűjteményt, a Museum Fridericanumot. Legegyszerűbb, ha a gyűjtemények metamorfózisának nevezzük az izgalmas folyamat fontos állomásait. Az uralkodói, főúri kincstárak, galériák, bibliothékák, a raritások együttesei, ezek az embrionális múzeumok (premúzeum, protomúzeum) országos intézményekké alakulnak a szaktudósok közreműködésével. Az általános mentalitást jellemzi Quentin de la Tour ecsetje előtt Mme Pompadur. Lesöpörte asztaláról az ékszert, az órát, a virágot és az imakönyvet, mindazt, amivel elődei, a királynék és az udvarhölgyek festettették le magukat évszázadokon át. Neki a minden kellett. Az Enciklopédia vaskos fólióit állíttatta maga mellé az asztalra.

A múzeum a tárgyak, könyvek, alkotások összessége, s mint ilyen, sajátos látvány-enciklopédia. Egyetemes tudást őrző és kínáló mivoltában az ország, a nemzet státusszimbóluma. Megszületésénél a felvilágosodás írói és szaktudósai bábáskodtak: Newton, Locke, Montesquieu, Voltaire, Winckelmann, Diderot, a skót Percy és mások. Múzeum nélkül a felvilágosodás elképzelhetetlen.

Miként zajlott mindez a fény évszázadának Magyarországán? Nem előzmények nélkül. Mohács után a három hatalom alá széttört Magyarország megőrizte szerves egységét Európával, befogadta a megújulások hullámait, elevenen élt a tudás, a tudomány igénye, és talán mert a budai királyi udvar elveszett, a királyság főméltóságai, a fejedelmek és a főurak fokozottan törekedtek rá, hogy udvaraikban létrehozzanak kisebb-nagyobb gyűjteményeket. Indokolt a kérdés, minek nevezzük ezeket: Tárház vagy Kunst- und Wunderkammer? A válasz nem egyértelmű. Töredékességükben is gazdag inventáriumok tudósítanak a nádorok, országbírók, érsekek eltérő gyűjteményeiről. Batthyány Boldizsár németújvári udvara nemzetközi megbízottakkal gyűjtött könyvtárával, ásványkülönlegességeivel vonzotta a külföldieket. Lippay György esztergomi érsek pozsonyi kertjének hírét rendkívül gazdag növénygyűjteményén kívül a megtervezett látványosságok növelték már 1655-ben: a szobrok, a képek, s az olyan raritások, mint a műbarlangok, ahol tükrök sokszorozzák a figurákat, az egyiknél pedig beépített nagyítólencsén át szemlélhetők az alakok. A főúri testamentumokban megjelenik, hogy az utódoknak tilos eladni vagy elajándékozni a családi kincstár bizonyos tárgyait.

II. Frans Francken: Művészeti- és ritkasággyűjtemény, commons.wikimedia.org

II. Frans Francken: Művészeti- és ritkasággyűjtemény, commons.wikimedia.org

Összevetve az európai gyakorlattal, a gyűjteményekre jellemzőek az ősgalériák, a temetési zászlók, az uralkodók ajándékai, a régi fegyverek és természetesen a kultusz tárgyai: Attila kürtje, Mátyás király, Báthory István, Bethlen Gábor címeres gyűrűje, II. Rákóczi György kardja. A gyűjtemények szerves tartozéka a könyvtár. Nem tudjuk, hová fejlődött volna Nádasdy Ferenc országbíró, majd királyi megbízott kincstára, könyv- és térképgyűjteménye, ha 1670-ben nem kobozza el az uralkodó. A holland Jacobus Tollius leírása szerint Zrínyi Miklós horvát bán csáktornyai rezidenciájában ugyancsak európai nagyságrendű gyűjtemény-együttes körvonalai tűnnek elénk: könyvtár, festmények, éremgyűjtemény, Nagy Sándor és más ókori tekintélyektől származó darabokkal, a megcsodált kert, a drága ékszerek, a török elleni harc és az uralkodók megbecsülését bizonyító ajándékok, például Lipót császár arcképével díszített óra, és a kultusz tárgyai, a szigetvári Zrínyi Miklós hagyatéka: a páncél, a feszület és a lámpa. Palotájában „valóságos múzeum volt” – írja Klaniczay Tibor. A Királyi Magyarország és Horvátország gyűjteményeit különösen megtizedelték a háborúk, és hatalmas értékek estek a koncepciós perek áldozatául. Műkincsek sokasága landolt a Habsburg császári gyűjteményekben, és kötött ki a pénzverdék kohóiban.
vitatható jelek
Az erdélyi fejedelmek tudatosan igyekeztek a budai királyi udvar hagyományait folytatni, s már János Zsigmond úgy végrendelkezett, hogy aranykeresztje maradjon az „ország tárházában”. A műkincsek, történeti emlékek és diplomáciai ajándékok értékének tudatos megőrzésére vall Bocskai István végrendelete. Hasonló mentalitást fejeznek ki Bethlen Gábor fejedelmi támogatásai a nagyenyedi kollégiumnak, később pedig a sárospataki kollégiumnak, s II. Rákóczi György döntése, hogy Mátyás király kolozsvári szülőházát kultuszhellyé nyilvánította. Apafi fejedelem kiállította udvarában a külföldi uralkodóktól kapott ajándékokat. Őrizte a Mátyás királynak tulajdonított velencei kristálypoharat. Ma Közép-Európa legérdekesebb óragyűjteményét csodálhatná meg Fogarason a nyugati turista, ha nem hordják szét, nem viszi fia Bécsbe. Vannak bizonytalan és talán vitatható jelek, hogy Teleki Mihály kancellár már az ország múzeumának megteremtésén gondolkodott. Elképzelhető, hogy az ifjú Bethlen Mihály apai utasításra látogatta végig és írta le a 17. századvég Európájának gyűjteményeit. Ismeretes: Bethlen Miklós kancellár koncepciója nem valósult meg. Makacs diplomáciájával sem tudta megvédeni az Erdélyi Fejedelemség önálló államiságát, s ezzel füstbe ment a terv is, hogy létrehozzák az ország könyvtárát, a történeti emlékek, értékek, újdonságok, műkincsek őrzésének országos intézményét. A múzeumi gondolat mégis utat tört Magyarországon.

Teleki Sámuel és Teleki József gyűjteményt alakító gyakorlatára jellemző a tudományos igény. Tudják, hogy a gyűjtemény egyben műhely, és a társadalmi művelődés nélkülözhetetlen forrása. Miként a lencsék – Kepler kifejezésével élve – fókuszba gyűjtik a fényt, a múzeum az emberiség tudásanyagát koncentrálja, ablak a világra, és az ország megmutatja, amit a sajátjából a nagy egészhez hozzátehet. Vagyis a múzeumok a nemzetek szellemi színvonalát reprezentálják. Kettős tükör minden múzeum: megmutatja a nemzet arcát és az áttűnő másikat, a világ, az emberiség, az univerzum arcvonásait.

Teleki József elveiből nyilvánvaló: felismerte, hogy a gyűjtemények terjesztik az ország jólétéhez elengedhetetlen tudást és műveltséget. Az angol tudományosság kapcsán jegyezte meg: összefüggés van a nép anyagi helyzete és szellemi színvonala, továbbá az ország fejlődése és az államforma között.

II. Willem Van Haecht: Ausztriai Izabella főhercegnő szalonjának megtekintése, commons.wikimedia.org

II. Willem Van Haecht: Ausztriai Izabella főhercegnő szalonjának megtekintése, commons.wikimedia.org

„Amely nép szegény, hamar tudatlanná lesz… Az angliai gubernálásnak formája is kedvez a tudományoknak. Minden ember azt gondolja s mondja a mit akar, másutt még tudni sem szabad mindent, nemhogy gondolni.” Majd 1776-ban Rousseau-val vitázva: „Bármely nép, vagy kor történetét nézzük, napnál világosabb, hogy mindig, mindenütt kölcsönhatás figyelhető meg a népek és országok boldogságának, az erkölcsök integritásának és a tudományok viszonyának alakulásában.”

A Hofburg gyűjteményeit a magyar politikai elit és az értelmiség jól ismerte. A kincstár alapjait még I. Ferdinánd vetette meg, s azonnal örökletessé nyilvánította különleges raritásait, például az egyszarvú szarvát. A gyűjteményeket utódai építették tovább. Törvény biztosította, hogy minden Magyarországon talált régiséget Bécsbe kell szállítani. A császári fegyvertár, képtár, kincstár, a könyvtárak és a Hofbibliothek nagyszerűségét főurak, diákok, hivatalnokok egyaránt elismerték, de azt is látták, hogy történeti és természeti értékeivel Magyarország képe elvész a birodalom tengerében, mozaikdarab, különlegesség csupán, a hatalmas gyűjteményben díszítő semmiség, csecsebecse.

Nem tudom, ismerték-e az önálló magyar múzeum körül munkálkodók a felvilágosodás korának szállóigéjét: Múzeumot építek, tehát vagyok! – azt viszont tudták, nem is álmodozhatnak róla, hogy a Habsburg államhatalom a magyar királyságot reprezentáló külön gyűjteményt alapítson. Az önálló államiság hiánya az is, ha nem rendelkezik az ország gyűjteményekkel, a közműveltség nélkülözhetetlen intézményeivel. Baselban Teleki Sámuel felfigyelt a nyilvános könyvtárra: „Az idevaló publica bibliotheca igen szép, sok szép manuscriptumok s nyomtatott könyvek vagynak benne. Az cabinet is igen szép és sok régi arany és ezüst monetakkal s Holbeinnak drága festéseivel s egyéb raritásokkal gazdag.”
a művelődés terrénumai
A fény évszázadának delelőjétől a világi és egyházi főméltóságok célirányosan gyarapítják gyűjteményeiket. Nagy anyagi áldozattal, tudós szakértők segítségével. Tudatosan a köz, az ország hasznára tekintenek. Természetesen hajtotta őket az egyéni hajlam, de a lényeg mégis az, hogy a köz érdekében szép csendesen megkerülik a birodalmi törvényt. A kulturális ellenállás vagy a nemzeti függetlenségnek a művelődés terrénumain nyomon követhető fejezetei még feltárásra várnak. Önálló gyűjtemény mint a nemzeti önazonosság kifejezője nem más a felvilágosodás korában, mint a hazai talajon a múltban sokszor eltiport, jégverte európai gondolat felnevelője. Teleki Sámuel erdélyi kancellár könyvtára mellett különböző régiségekből hozott létre jelentős gyűjteményt, Jankovich Miklóst tízévesen ragadta magával a gyűjtés szenvedélye, s a Tudományos Gyűjtemény lapjain: Esedezés magyar régiségek iránt címmel nemcsak a kimondottan magyar emlékek, hanem az itthon találkozó görög, római vagy barbarus nemzetektől hagyott maradványok gyűjtésére is felszólította az országot. Bécsi és más külföldi ügynökök seregét foglalkoztatta. Egy pozsonyi ügynök fedezte fel számára a debreceni vásárban a ponyván a későbbi kiállítások sztárját, Brandenburgi Katalin virginálját. Magyarország a 18. századból gyűjtemények sokaságával lépett át a 19. századba. Mindent gyűjtöttek: pecséteket, érmeket, régi okleveleket, könyveket, szobortorzókat, festményeket, ásványokat, Rákóczi iratait, a régi királyok pénzeit és ókori cserepeket. 1769-ben Bessenyei Boldizsár, a korszerű nemzeti gondolatot megfogalmazó György bátyja, letelvén testőri szolgálati ideje, leszerelési folyamodványában azt kérte, hogy díszegyenruháját, ötéves hűséges szolgálata jutalmául hazavihesse magával a Tisza-parti Bercelre. A pozsonyi patikus, Kazai Sámuel gyűjteményét több száz érmen kívül római régiségek, szobrok, réztáblák alkották. Fáy János, Debrecen senatora után képek, régi könyvek, különös ritkaságok, kőzetek és csigák gyűjteménye maradt. Az ásványokat gyűjtő Széchényi-hitves, gróf Festetits Julianna, somogyi főispánné asszony sem magányos képviselője a nők érdeklődésének. Jellemzőek Bihar vármegyének a diplomáciai küldetésben Nápolyban járó Széchényi Ferenchez írott sorai: mivel tudják, hogy a nápolyi király levelestárházában sok Magyarországot illető levél van, kérik, szerezze meg ezeket: „ha Excellenciád szorgalmatossága, hazája szeretete, mostani követsége, kedvessége meg nem nyeri, soha reménység sem lehet azok látása megnyeréséhez, holott úgy lehet gondolni, hogy azok őseink dolgai kivilágítására sokat tehettek”.

Ifjabb David Teniers: Lipót főherceg brüsszeli műgyűjteménye, kingsandcollectors.blogspot.hu

Ifjabb David Teniers: Lipót főherceg brüsszeli műgyűjteménye, kingsandcollectors.blogspot.hu

A század gyűjteményt teremtő szenvedélye leírható, mint leletmentés vagy az értékek széthordása elleni küzdelem. Magyarországon is megjelentek a felvásárló megbízottak. Hiszen a gyűjteményeiket következetesen gyarapították, miként a baseli tudós társaság registratora, aki – Teleki Sámueltől tudjuk – „Most is szüntelen gazdagítja colletióját mindenféle antiquitásokkal s természeti raritásokkal s pénzekkel.” A szerzetesrendek feloszlatásával pedig gazdátlan lett, vagyis „piacra került” Magyarországon rengeteg régiség, berendezés, különösen sok kézirat, oklevél és főleg könyv.

Ugyanekkor a világi és az egyházi elit gyűjteményeivel úgy kívánt a köznek szolgálni, hogy beszerzéseihez nemzetközi kereskedőházakat és régiségkereskedőket is foglalkoztatott. Feledésbe merült kissé, hogy Gróf Esterházy Károly egri, Klimó György pécsi, gróf Batthyány Ignác erdélyi püspök és mások híres könyvtáraikkal együtt kéziratok, műkincsek, régiségek együttesét hozták létre. A hatalmas könyv- és kéziratanyag mellett a gróf Viczay család Hédervárott, gróf Bruckenthal Sámuel Szebenben képtárat, érem- és ásványgyűjteményt létesített közérdekű célokkal. Tudósok, orvosprofesszorok rendszeres segítségét vették igénybe, és főleg történészekét: Pray György, Cornides Dániel, Kovachich Márton György maguk is jeles gyűjteményekkel rendelkeztek. Ráday Gedeon könyvtárával együtt a tudósok képcsarnokát hozta létre. Kazinczyt esztétikai és történeti szempontok vezették; ismerte a Museo Pio Clementino s a Musée Napoleon metszetgyűjteményét. Nyilvánvaló felismerés: a gyűjtemények a tudás sűrítményei, megpróbálják egységbe foglalni az egyre bonyolultabb világot. Teleki József természettudományi múzeumot létesített otthon: halak, csigák, emlősállatok, madarak, ásványok, fizikai eszközök láthatók együtt, és mindennek szerves része a könyvtár. Pest-Budán pedig jobbára tanárok és polgárok kis gyűjteményeiket „ magán múzeum”-nak nevezték.
eleven igény
A fény évszázadának alkonyán eleven igény volt, hogy legyen országos múzeum. Létesítését Aranka György a Nyelvművelő Társaság létrehozásának első tervezetében (1791. január 2.) már javasolta. Magyar nyelven a múzeumi gondolatot mint európai jelenséget mai ismereteink szerint először Benkő Ferenc fogalmazta meg. Meglátogatva a nagyenyedi kollégium gyűjteményét, nemcsak magyarul nevezte meg, hanem összefoglalta a Ritkaságoknak és Természeti Dolgoknak Múzeuma vagy Gyűjteményes háza jelentőségét is:

„Sokaknak talán különösnek fog tetszeni, hogy az enyedi kollégium thekájának és múzeumának ritkaságát, (melyhez a magamat is bocsátottam,) nyomtatásban világ eleibe bocsájtottam … de …az illyenek serkentik az ifjúság szép, hasznos, gyönyörűséges, már módivá vált természet históriának tanulására… Külső országokban bámulják a ritkaságokat. Meg is fizettetik a nézéseket, miért kelljen hát a hazabelieket elhallgatni és elrejteni melyeket az idegenek kihordanak és fennyen mutogatják; azokat hát nem esmerni hiba is meg szégyen is.”

Gróf Széchényi Ferenc (1754–1820) kora gyűjteményi mozgalmát összegezte. Szellemi és anyagi tehetsége adta az alapításhoz szükséges átütőerőt. Tanárai a Theréziánumban, angliai utazása, a British Múzeum és Itália élménye együttesen érlelte meg benne a szándékot és fejlesztette ki képességeit. A szakirodalom eddig is hangsúlyozta a mellette 1779 óta titkári teendőket ellátó Hajnóczy József hatását. Vizsgálataink azt is igazolják, hogy amikor Hajnóczy a Smirniumból származó antikvitásokkal, érmekkel és régiségekkel megvetette a Széchényi-gyűjtemény alapjait, már nagy múltra visszatekintő egyetemes hagyományt folytatott. Széchényi gróf levéltárosa és a könyvtára fejlesztésével szerződéssel megbízott Kovachich Márton György, a felvilágosodás kiemelkedő történetírója fogalmazta meg, hogy a magyar és a magyar érdekű könyvtárat a nagy európai gyűjtemények mintájára hozzák létre: a nemzeti könyvtár egyben a képek és a régiségek tárháza is legyen. 1786-ban megtörtént a döntés, s a tudósok hálózata segítségével, s nagy költséggel létrejött könyv-, térkép-, érem-, címer- és képgyűjtemény a Magyarországon is jól nyomon kísérhető múzeum-alapítási mozgalom kiteljesedése volt. A korra jellemzően európai gondolatnak adott nemzeti formát. Térképtárába például olyan sikerrel gyűjtötte be a világ mappáit, hogy ma bizonyos holland gyarmati térképeket csak itt találnak meg a kutatók.

Alexandre Isidore Leroy De Barde: Kagylók gyűjteménye, commons.wikimedia.org

Alexandre Isidore Leroy De Barde: Kagylók gyűjteménye, commons.wikimedia.org

Széchényi Ferenc személyisége még szolgálhat meglepetésekkel. Újabban feltárt kézirata szerint védelmébe vette a magyar alkotmányt és a magyar nemesi társadalmat. Becsülte az enciklopédikus tudást, és reformokkal vélte megoldhatónak az ország társadalmi gondjait. Nagyvonalú és szerény mecénás volt. Fedezte, többek között, Korabinsky János Mátyás híres könyvének, és Kónyi János Tessedik fő művének magyarra fordítási költségeit. Átsegítette Batsányit a Magyar Museum anyagi válságán. Hihetetlen, hogy 1793-ban, amikor vendégül látta Townsont, ne mutatta volna meg neki gyűjteményét, s ki tudja, nem ezt dicsérte-e az angol minerológus mint szép múzeumot?

Csokonait többször és hathatósan támogatta, s a költő 1798-ban, talán öntudatlanul, a tárgyakhoz kötődő látásmódját fejezte ki a Széchényinek ajánlott A Haza templomának örömünnepe című versében: Árpád buzogánya, István koronája / A Mátyás hollója… A Nemzeti Múzeum mint Magyarországot megjelenítő gondolat tartalmában is készen volt már, amikor Széchényi Ferenc 1802-ben döntött, hogy gyűjteményét átadja a köznek és intézménnyé emeli.
kincseit őrző ország
Mint magyar, reménytelenül szállott sírjába.” A fiú sokat idézett kijelentését úgy is értelmezhetjük: a múzeum mint európai gondolat és nemzeti igény fogalmazódott meg Magyarországon. „Múzeumot építek, tehát vagyok” – mint múltja, földje egyetemes kincseit őrző ország. Törvénybeiktatását az ország palatínusának kellett előterjesztenie, s József nádor nem mint Habsburg főherceg, hanem mint Magyarország első főméltósága tette meg javaslatát. Az 1808-ban tartott országgyűlés a „nemzeti literatúra és történelem” emlékeit és az ország minden természeti értékét összegyűjtő intézményt, a Nemzeti Múzeumot emelte alkotmányosan az ország tulajdonává. Az alapító 1820-ban mégsem hunyhatta le nyugodtan a szemét. A régi törvény változatlanul érvényes, engedmény annyi, hogy a földből előkerült és Bécsbe szállítandó tárgyak közül szabad valamit kiválasztani. Már van Nemzeti Múzeum, de még nincs, ami élteti és amit éltet, nincs önálló ország és polgári nemzet. Szimbolikus jelentést hordoz, hogy a polgári átalakulás és szabadságharc kezdő pillanatát, 1848. március 15-ét a Nemzeti Múzeumhoz fűzi az emlékezet.

A MÚZEUMI GONDOLAT VÁLTOZATAI

A Pollack Mihály terveinek hosszas érlelése után és kizárólag magánadakozásból felépült Múzeum nyugodt eleganciája, derűs harmóniája méltó kifejezője lett a nemzeti univerzumnak. A polgári átalakulás pillanatában azonban a panteon még befejezetlen és üres. Környezete poros sivatag, a kert csak a tervekben él, hiányoznak a szobrok, világos, egybenyíló termeit másra használják, mint ami rendeltetése lenne: iparmű-kiállítás, országgyűlés, képtár kapott helyet – és hivatali szobákat a Magyar Tudós Társaság. Azután bomba robbant előtte, lépcsőjén kivégzettek vére folyt, kaszárnya lett, majd kórház és lőszerraktár.

1849 után a Nemzeti Múzeum létét fenyegető két nagy veszélyt Zádor Anna fogalmazta meg: „A múzeum nemcsak olyan eszmét képvisel, ami az abszolutizmus korában nem kívánatos volt, hanem olyat, amely mint építészeti alkotás a maga nemes egyszerűségében sehogy sem illett a kiegyezés felé haladó, mind hangosabb, hivalkodóbb, gazdagabb díszítésű stílusok után szomjúhozó korszakhoz.”

Az osztrák kormány 1853-ban megalakította a Bécsi Központi Bizottmányt (Central Commission), többek között azzal a céllal is, hogy szakszerűen számba vegye, feltérképezze Magyarország régészeti, művészeti emlékeit. Ha a múzeum gondolatát a történeti folyamatban, a Habsburg Monarchia tradicionális és a tágasabb európai fejlődés összefüggéseiben rekonstruáljuk, és kiemeljük az aktuálpolitikai értelmezések szűk köréből, méltányolandó a megmentő szándék, a szakmai igényesség. Viszont fennáll a veszély, hogy a Nemzeti Múzeum elvesztheti értelmét, vagy nem lesz több, mint alárendelt provinciális másod-harmadrendű anyagot tároló intézmény.

Willem van Haecht: Cornelis van der Geest képtára, commons.wikimedia.org

Willem van Haecht: Cornelis van der Geest képtára, commons.wikimedia.org

A súlyos helyzetet Ipolyi Arnold, akkor még zohori plébános, de a Magyar mythológia révén már országos, sőt nemzetközi hírű tudós ismerte fel és hidalta át. Elfogadta a bécsi felkérést, és mint a pozsonyi helytartósági kerület conservatora vállalta az együttműködést, de a felmérést az ország érdekében szervezte meg. Belevetette magát a munkába. Az ügy nem tűrt halasztást, mert a külföldre menekültek hátrahagyott javai piacra kerültek, az elítéltek hozzátartozói kénytelenek voltak értékeiket pénzzé tenni. Régiségkereskedők járták az udvarházakat, és a tönkrement nemesség eladta mindenét. A gyűjtemények együtt vagy szétbontva kezdték meg világkörüli vándorlásukat, és külföldi gyűjtők megbízottai jártak a Tisza-szabályozás földmunkái körül.
közöny, nemtörődömség, önzés
A nép pedig nem ismeri történelmét. A veleméri templomba beesik az eső, a szentélyben csipkebokor nő, falai között pásztorgyerekek melegednek tűzrakás mellett, és a vakolattal együtt tördelik le a középkori festmény maradványait. S vádolható a szakácsnő, mert a kalácssütéshez Pray Györggyel gyújtott te. Ipolyi kezdeményezéséhez elvi alapul a Magyar Tudós Társaság 1847 elején kiadott leletmentő felhívása szolgált. A „Míg más nemzetek” kezdetű írás hátterében tudomásunk szerint szélesebb kör: Eötvös József, Pulszky Ferenc, Szalay László, Henszlmann Imre és Kubinyi Ágoston állt. A kiáltványnak is beillő felhívás a sajnos, kellően máig nem méltányolt dokumentumok közé tartozik, amelyek nem szépítik a valóságot, s a jövő zálogát a múlt reális számbavételében látják. Rokona ez az írás Kölcsey kritikus történeti számvetésének. Az Akadémia felhívása drámai hangon vázolta, hogy Magyarország tárgyi értékei pusztulnak, miközben az angol, francia, német tudományban már külön szakosztályok alakultak nyilvántartásukra. Közöny, nemtörődömség, önzés: évszázados épületek köveit új házak építésére hordják szét, a templomok régi falfestményeit lemeszelik, a síremlékeket vályúnak vagy kövezetnek használják. Kérik tehát, hogy minden vidék, vármegye, város írja le tárgyi emlékeit, egyházi kincseit, régi épületeit és küldje be az Akadémiának. A felhívás nem volt eredménytelen. Értéke azonban a folytatásban rejlett. Ipolyi rendkívüli segítőtársakra talált; elsők között Csaplár Benedek és Rómer Flóris vettek részt ebben a munkában. Rómer maga is létesített iskolai múzeumot, vagyis szertárt. (Kapott is miatta bírálatot eleget, hogy „szeret” ott tartózkodni.) Ipolyi a Csallóközt mérte fel 1856-tól Csaplár Benedekkel együtt, a Vasárnapi Újság rajzolójának kíséretében. Sem a rendkívüli fizikai nehézségek nem tartották vissza, sem Toldy Ferencnek, az Akadémia titkárának minősíthetetlenül sanda akciója, hogy személyes érdekből kétségbe vonatta a Magyar mythológia tudományos értékét (1855). Ipolyi saját tudományos munkáját, a Mythológia német fordítását tette félre, hogy a régészeti, történeti emlékek felmérését keresztülvihesse mint a legfontosabb közérdekbe vágó ügyet.

A leletmentő program 1858-ban kapott hivatalos utat, amikor az Akadémia visszanyerte nyilvános működési jogát. Wenzel Gusztáv javaslatára döntés született az 1847. évi program hivatalos folytatásáról és megalakult a program gazdája, az Archeológiai Bizottság. Kubinyi Ágostonnak, a Nemzeti Múzeum igazgatójának elnökletével kidolgozták a Bizottság szabályzatát. Gondoskodása alá tartozik az országban fellelhető minden magyar és nem magyar létező és feltalálandó emlék – ókori, középkori maradvány – régi épület, faragvány, címer, kőkoporsó, sírfedél, keresztelőmedence, fafaragvány, metszet, fegyverek, bútorok, edények, érmek, pecsétnyomók, pecsétek stb. A felhívás lényeges része az 5. pontban olvasható: „Amennyiben a bizottmánynak módjában lesz, ügyekezni fog gyűjteményi tárgyakat is a nemzeti múzeum számára megszerezni.” Jellemző a körülötte zajló tudománypolitikai személyi harcra, hogy Ipolyit csak az 1859 januárjában tartott osztályülés választotta be tagjai közé, és a programot végül is Toldy Ferenc mint „bizottmányi tag és szerkesztő” aláírásával adták ki.

Hieronymus Francken: Jan Snellinck antwerpeni műkereskedőnél, commons.wikimedia.org

Hieronymus Francken: Jan Snellinck antwerpeni műkereskedőnél, commons.wikimedia.org

Ipolyi az Akadémia támogatásával és a realista társadalomtörténeti szemlélet jegyében szerveződő történészek segítségével már szélesebb körűen terjeszthette ki a tárgyi emlékeket összegyűjtő munkát. Többek között Ráth Károly és Nagy Iván azonos elvek szerint tervezték feltérképezni Zala, Fejér, Tolna, Nógrád, s talán Győr vármegyék tárgyi emlékeit. A munka módszertani elveit Ipolyi a legjobb német, angol, francia, osztrák szakirodalom alapján, a természettudományok és a társadalomtudományok egységében vázolta fel, s munkatársaival közösen beszélte meg. Ekkor írja le, amit később is megismétel: „Gyűjtsük össze töredékeinket, nehogy véglen (!) elvesszenek, s azáltal is megint szegényebb legyen múltunk, a jelen és a jövő”. A munka talán legjelentősebb eredménye, hogy Rómer Flóris 1859 nyarán gyalog és forspont szekéren bejárta a Balaton-felvidéket, műszerei az iránytű, a geológuskalapács, a fűvészásó és a jegyzettömb. Mindent felmért, lerajzolt, számba vett. Műemlékek, sírkövek, harangok, kastélyberendezések, faragott kövek, könyvtárak, érmek, cseréptöredékek sokaságát, a magánosok régiséggyűjteményeit, s feljegyezte a mérhetetlen pusztulás dokumentumait is. Középkori kőtorzót dobott a hintójába az egyik földbirtokos, mondván, jó lesz az istállóajtó kitámasztására. Másutt megdöbbenve tapasztalta Rómer, hogy eredeti helyükről felszedett antik téglákkal rakták ki a lóállás padozatát. A Bakony 1859-ben jelent meg. Óriási sikerére jellemző, hogy azonnal követte a második kiadás. De már a múzeumi gondolat körül kialakuló szemléleti vitát előlegezte, hogy hiába ajánlotta Ipolyi az Akadémia levelező tagjának őt, Toldy és Csengery éppen a Bakonyra hivatkozva utasította el, s inkább Újházy György újságírót emelték a Történeti Osztály tagjai közé. Rómert a Természettudományi Osztály választotta meg, a Toldyval a magyar tudományról már éles vitát vívó Nendtvich Károly javaslatára. Szalay László, Wenzel Gusztáv egyaránt felismerték Ipolyi munkájának korszerű jelentőségét, támogatták Rómert az egyetem éremtani és régészeti tanszékének elnyerésében, s részük volt benne, hogy 1862-ben a történészakadémikusok közül kirekesztett Rómert bízzák meg a Nemzeti Múzeumról készített jelentés megírásával. A Bakony szerzője, Ipolyi munkatársa szörnyű viszonyokról tudósított: romlott tetők, becsorgó esővíz, bebútorozatlan olvasóterem, pincében porosodó európai értékek és a teljes anyagi ellehetetlenülés.
korszerű kezelés
A Nemzeti Múzeumot a szabadságharc leverése után gyakorlatilag a társadalom tartotta el. Amikor például Kubinyi Ágoston 1851-ben felhívást tett közzé, hogy kertet telepítsenek az épület köré, Lacháza parasztgazdái ingyen szállították fel az Egressy Sámuel adományozta ezer facsemetét. Csakhogy minden, a gyűjtemények korszerű kezelésére és a néhány munkatárs megalázóan alacsony fizetésének rendezésére tett kezdeményezés zátonyra futott, és 1857-ben, amikor Mommsen eljött, hogy tanulmányozza a kőtár világhírű anyagának feliratait, az állapotokat botrányosnak minősítette.

Hogy a Múzeum túlélte a válságos másfél évtizedet, abban Ipolyi és társai hatalmas régészeti leletmentő, műkincs-gyűjtő munkájának oroszlánrésze volt. Ha ilyen hatalmas a leletanyag, szükség van a Nemzeti Múzeum ügyének korszerű rendezésére is! 1867 megteremtette az új feltételeket: az állami költségvetés elkülönítette a megfelelő összeget. A kormányzati államférfiak, Eötvös József, Trefort Ágoston és Pauler Tivadar tisztában voltak a múzeum egyetemes és nemzeti jelentőségével, és Kubinyi Ágoston 1869. évi nyugdíjba vonulása után, és Pulszky Ferenc igazgatói kinevezésével felkészült, európai műveltségű tudós került a Nemzeti Múzeum élére. Ekkor azonban a múzeum gondolata körül élesen megoszlott a magyar tudósok véleménye.

Giusepe Bernardino Bison: Gyűjteményi kabinet, wga.hu

Giusepe Bernardino Bison: Gyűjteményi kabinet, wga.hu

Az 1830-as, 40-es évek tudományos és irodalmi, művészeti vitáiban már utat tört a tudományok egységének gondolata, s az a nézet, hogy a nemzeti hagyománynak az egész társadalom emlékanyagát kell felölelnie, és az egyetemes értékekkel szerves egységet kell alkotnia. A reformkor megvetette a korszerű múzeumi eszme tudományos és társadalom-politikai alapjait. Felvázolta a polgári átalakulás társadalmi programját, és létrehozta a múltismeret módszerbeli és elméleti hálóját. Az európai történettudománnyal együtt bontakozott ki a felismerés, hogy a történelem területe tágasabb, mint a csataterek, a nemesi udvarházak és uralkodói udvarok világa. A fejlődés hordozói nem a hadvezérek, hanem a földművesek, kereskedők, a kézművesek, az eszmék és a tudomány emberei. A történelem széles folyamata felöleli a szellemi és az anyagi kultúra teljes világát. Mindez a művelődéstörténetben fogalmazható meg.

Ahol az írott források elhallgatnak, ott beszélnek a tárgyak, ékszerek, dűlőnevek, a községi pecsétek, a textíliák és a csontleletek. Lyell és Cuvier rekonstrukciós módszerével áthidalhatók a hiányzó láncszemek. És a természet törvényeit feltáró természettudományok mintájára a társadalomban uralkodó törvények is rekonstruálhatók. Ebben a pozitivista szemléleti áramlatra jellemző felfogásban a történelem a jövő csillagászata. Sokan és sokszor megfogalmazták. Szalay László: a tudomány életkérdés. Horváth Mihály: „A történetírásnak, hogy célt érjen és rendeltetésének megfeleljen, a nemzetiségi kevélység kisszerű nézeteiről fel kell emelkednie az emberiség álláspontjára, s innét mondani ki ítéleteit, innét adni irányt és indítást a jelennek és a jövőnek. És jaj a nemzetnek, hol ezt bátran s az elődök iránti hálátlanság vagy a nemzet elleni vétség vádja nélkül nem teheti.”
baráti beszélgetések
Az 1850–1870-es években több idősebb és fiatalabb társadalomtudós a reformkori indítások kiteljesítésén dolgozott, a pozitivisták – Comte, Buckle, Draper, John Stuart Mill és mások – némileg eltérő irányzatait, de lényegében azonos elveit vitte tovább: a társadalomtörténeti szemléletet, az egzakt tudományos módszerek érvényesítését szorgalmazta, és a tárgyi, népi, polgári emlékanyagot a volt nemesi társadalom teljes hagyományanyagával együtt történeti bizonyító anyagnak tekintette. Megfelelő kritikai feldolgozással. Pulszky Ferenc a múzeum tudományos és közművelődési feladatairól alkotott véleményében érződnek baráti beszélgetései John Stuart Mill-lel, ahogyan Eötvös József átfogó művelődéstörténeti koncepciója, Hunfalvy Pál fejlődéselmélete és Ipolyi, Rómer és mások felfogása. Ipolyi méltatója, Marosi Ernő a lényegre mutatott: „Egy magyar érdekű művelődéstörténeti múzeumhoz …ő teszi meg akkoriban a legkorszerűbb lépést.”

Ezzel szemben a romantikus szemlélet jegyében eltérő nézet izmosodott meg. Minden országos változás értékváltással jár. Levert szabadságharc és társadalmi átalakulás következtében a múlt értékei új kontextusba kerültek. Amit a nyugati világban már múzeumi tárlók őriztek, azok Magyarországon 1849 után politikai szimbólumok és érzelmi rekvizitumok lettek. A nemzeti zászló tiltott emlék, az átlőtt csákó családi ereklye, mementó a kivégzett véres ing és a rabságból hazavitt bilincsre rávésték az elrabolt időt. Felszíni divat lett a külsőséges magyarkodás, népies ruha és nemesi mente, s a diákok is sarkantyúsan, kardosan jelentek meg az iskolában. A külsőségekben tobzódó önmeghatározás mindig sokféle forrásból táplálkozik. Különösen a nemzeti elnyomás körülményei között, a központi kormányzat kíméletlen döntései, s a vesztesek és kiszolgáltatottak érzelmeinek súlya alatt, a tájékozatlan, de a felzárkózást mohón igénylő társadalom elvárásai között.

Ifj. Hieronymus Francken: Művészetek és tudományok, commons.wikimedia.org

Ifj. Hieronymus Francken: Művészetek és tudományok, commons.wikimedia.org

A tudomány nem sajátíthatja ki az érzelmeket, nem élhet vissza velük. Feladata, hogy mindezt megmagyarázza, méltón elrendezze és megteremtse mindennek a tudományok rendszerében méltóságot nyújtó helyét. S így differenciált látásmódot adjon és távlatot teremtsen. Ezzel szemben a tudománypolitikai pozíciókért harcolva a romantikus szemlélet hívei hamis és hierarchikus értékviszonyba állították a tudományok szakágazatait, s a polgárival szemben a nemesség múltjával azonos és külsőséges, a katonai tettekre egyszerűsített, abszolutizált nemzeti dicsőséget helyezte. Az Akadémia nagybefolyású titkári tisztségét 1861-ig Toldy Ferenc töltötte be, és ő volt az Új Magyar Múzeum című tudományos folyóirat főszerkesztője, majd az ő hívei foglalták el a professzionális történetírók szervezetének tudománypolitikai pozícióit is. A korszak vitáiban – mint a magyar tudomány–magyar tudós vita, a magyar történelem egyetemessége vagy zárt, öntörvényű magyarsága, a tudományos véleményalkotás szabadsága vagy hierarchikus egyközpontú és aktuálpolitikával áthatott jellege körül zajlókban –, társadalomtörténeti nézőpontokban a népi–polgári és a népi–nemesi irányzat áthatotta a múzeum célját, feladatait megfogalmazó gondolatokat. A romantikus felfogás szerint a múzeum dekoráció és reprezentáció, a dicső múlt fényes tárháza. Ebben a felfogásban a magyar történelmet kitépték Európából. A régi korok társadalmait a 19. századi historizmus kosztümjeibe öltöztették. Az aktuálpolitikának alárendelt álnépiséggel szembesülhetett a látogató.

Szalay László: „Az európai polgárosodás minél bensőbb tényezőjévé válnunk, sajátosságaink, a bennünket magyarrá, magyar nemzetté idomító sajátosságok megőrzésével… ebben rejlik fennmaradásunk legszilárdabb biztosítéka.”
dilettáns módon kuporgatott
Arany János: „valamint anyagi téren nem az elzárkózás – amely már lehetetlen is – szolgált üdvünkre, hanem minél nagyobb részvét a világforgalomban: úgy a szellemiek terén politikai súlyunk [Európában] aszerint növekszik, aminő osztalékkal járultunk az egyetemes tudomány előbbre viteléhez. Egy van főleg, mi első helyen leginkább ránk magyarokra néz: hazánk minden oldalú megismerése, s megismertetése a nagyvilággal. Ha majd e haza szent földjén minden ismerve lesz, minden kődarab elmondja, honnan jött, kikkel találkozott… ha minden élő, mely rajta tenyész és mozog, általunk összegyűjtve, a közös rendszerben foglal helyet… ha kitanultuk ege mérsékletét… a nedv és aszály hordozó fuvalmak viszonyait; ha népei egymásra temetkezett rétegeit felbúvároltuk a legmélyebbig, de kivált a ma élőknek – édes nemzetünknek nyelvében és tettben nyilatkozó múltját, jelenét a tudomány teljes fényébe állítottuk: ezáltal oly politikai tőkére tettünk szert, melynek keletét legörömösebben ismeri el a művelt külföld, Ím ez a honszeretet a tudományban.” Ipolyi az eredeti értékek megmentéséért szállt harcba. Rómer Flóris észrevette, hogy az országban rengeteg a szétszóródó vagy öncélúan és dilettáns módon kuporgatott kis magángyűjtemény, s ezek jórésze „vagy kapzsiskodó üzérek kezébe kerül”, vagy valamelyik iskolában porosodik, s tudományos értéke örökre elvész. Kiadta a laikusok részére a Műrégészeti Kalauzt, szakmúzeumok és helyi múzeumok felállítását javasolta. A kérdés körül nagy sajtóvita robbant ki. Gróf Mikó Imre szándékát az Erdélyi Múzeum megalapításáról a központi irányítás, az egyetlen vélemény hamis elvét hangsúlyozók hevesen ellenezték, Eötvös József viszont a tudomány autonóm fejlődése nevében az Erdélyi Múzeum javára döntötte el a vitát. Az ország polgári átalakulásához szerinte elengedhetetlen a gazdasági-társadalmi változásokkal összefüggésben a reális önismeret, a tudomány és műveltség, és minderre felépülő nemzeti tudat.

A Magyar Nemzeti Múzeum anyagát a század második felében és a századforduló után gyűjteményekkel, adományokkal gyarapítók köre az idők változását jelzi: az arisztokratákat nagypolgárok és közemberek követik; például gróf Zichy Jenő, Hermann Antal, báró Wodianer Antal, Bittnitz Lajos, Todureszku Gyuláné és egy székely asszony. Majd amikor a hosszú történeti folyamatot Apponyi Sándor gróf (1844–1925) a tizennégy éves korától több mint fél évszázadon át összegyűjtött, a 16–18. századi magyar szerzőktől származó, vagy külföldiek magyar vonatkozású könyveit tartalmazó Bibliotheca Hungarica Apponyiana alapítványával betetőzte, a törvény visszautal Széchényi Ferenc döntésére.

A százéves Nemzeti Múzeum melegen üdvözli legifjabb testvérét az EKE kolozsvári Néprajzi Múzeumát, fejlődjék, virágozzék… – fejezte ki a kontinuitást a 20. század első múzeumát köszöntve Széchényi Ferenc alapítványa. Az Erdélyi Kárpát Egyesület munkájával és Kolozsvár város segítségével Mátyás király szülőházában 1902. október 2-án felavatott Kárpát Múzeumának anyagi alapjait közadakozás hozta létre, gyűjteményeit az egyesület tagjai szedték össze: Szádeczky Lajos, Vikár Béla, Rosta Márton és mások. Célja egész Erdély minden népének bemutatása volt, tájmúzeum jelleggel alakult ki, külön termekben az őshalászat, a földművelés, a fonó-szövő szerszámok, a történeti emlékek, a néprajzi tárgyak kerültek bemutatásra. A múzeumhoz térképgyűjtemény és 5000 kötetes könyvtár tartozott, s első látogatói között a balázsfalvi román gimnazistákat jegyezték fel.

Alexandre Isidore Leroy De Barde: Idegen madarak találkozása, commons.wikimedia.org

Alexandre Isidore Leroy De Barde: Idegen madarak találkozása, commons.wikimedia.org

A múzeumi gondolatot eredeti igényes színvonalán a vidéki alapítási mozgalom vitte tovább. Pusztulástól mentett meg jelentős városi és polgári emlékanyagot a felső-magyarországi múzeum. Nagy Iván több ezer érem, ásvány, régiség és a tájegység magyar és szlovák anyagát tartalmazó néprajzi gyűjteményét adományozta a Balassagyarmaton felállítandó múzeum céljaira, felszólítást tett közzé (1890) a Nógrád vármegyei Múzeum Társulat létrehozására, majd minden vagyonát korszerű múzeum építésére hagyta. Az 1907 júniusában közzétett „Munkácsi Lehoczky Tivadar – Múzeum egyesület” alapszabálya ugyancsak visszautalt Széchényi Ferenc alapítására. Lehoczky hatalmas anyagának egyik büszkeségét, a 15–17. századi községi pecsétek gyűjteményét, az 1970-es években még láttam ládában összehányva, amint az ungvári egyetem egyik tanári szobájában az íróasztal alá rejtve várt jobb időket.
páratlan egység
A kiállítási katalógusok a tárgyak külön életéről tudósítanak. Eltűnnek, mert hamisnak bizonyulnak, vagy egyszerűen rablás áldozatai lesznek. Különösen nagy a veszteség, ha a Rákóczi család leltárait, majd kiállítási katalógusait vetjük össze. S alig lehet túlbecsülni a Sárospataki Rákóczi Múzeum jelentőségét, ahol az épület, a táj, a megélt történelem és a Közép-Európa országaira jellemző, megmentett tárgyi emlékek sok pusztítást elszenvedett országunkban páratlan egységben élhetnek.

A 200 éves Nemzeti Múzeum – mint minden maradandó érték – magában hordta a megújulás készségét. A pusztulások ellenére a hazai tudomány és művelődés fontos központja lett, kialakította a múzeumok rangos tudományos műhelyeit, létrehozta Visegrádon az ország első középkori múzeumkertjét. Nemzetközi mértékkel mérve elsőrangú szakembergárdát nevelt fel. Kiállításai, katalógusai, konferenciái hitelesen mutatják az ország arculatát, amit megőrzött népei kultúrájából, amit adni tud az önazonosságát kereső 21. századi Európának: Múzeumot építettünk, tehát voltunk és vagyunk.

felső kép | Domenico Remps: Érdekességek gyűjteménye, commons.wikimedia.org