A GONDOLATBÁTORSÁGRÓL
KÁLLAY BÉNI VITÁJA JOHN STUART MILL-LEL [2004 június]
1959-ben, kandidátusi disszertációm opponenseinek szánt válaszomhoz pozitivista teoretikusok műveit kerestem. Sejtettem, hogy a romantikus irány nem volt egyeduralkodó a magyar történetírásban – létezett a pozitivizmus is, s nemcsak a német irány átvételével, adathegyek elvtelen gyűjtögetése szintjén, ahogy az addigi szakirodalom állította, hanem a korabeli egyetemes történetszemlélet színvonalán –, de nem tudtam bizonyítani. Ekkor került elém John Stuart Mill könyve, A szabadságról. Fordította Kállay Béni. Pest, 1867. Íme a pozitivisták legizgalmasabb teoretikusának akkor már világhírű műve, az On Liberty Kállay Béni fordításban és Előszó című esszéjével. Az esszé addig ismeretlen világra nyitott ablakot, és a vizsgálatok hosszú útját indította el.
tágas szellemi horizont
1867-ben Kállay Béni 26 éves, diplomáciai, politikusi és történetírói pályája küszöbén áll. Esszéje az On Liberty élén programnak is beillik. Tömör összefoglalás a pozitivista történetszemléletről. Új szókincs, tágas szellemi horizont, s tárgyszerű áttekintés Európáról és benne Magyarország múltjáról, lehetséges jövőjéről, hol egyetértve, hol vitázva az angol pozitivizmus nagy tekintélyével. A pozitivizmus mint gondolkodási irányzat és tudományos rendszer akkor már nagy múlttal rendelkezett, hiszen az 1830-as években bontakozott ki August Comte alapvetéséből meg Henry Thomas Buckle, William Draper és Henry Lecky munkái nyomán; gyorsan áthatotta a társadalomtudományok szakágazatait, irányzatai is kialakultak. Alapelve, hogy a társadalomtudományokat a természettudományok mintájára az egzakt tudományok közé kell emelni. A történettudomány a jövő szempontjából központi jelentőségű, mert a múlt minden fejleménye, a társadalom élete törvényszerű tényezők függvénye. A fejlődés útja nem a csatatereken dől el – a tudomány, a földművelés, az ipar és a kereskedelem viszi előbbre a világot, s az országok életét mindenekelőtt a tágasan értelmezett művelődés határozza meg. A társadalom története a múlt szociológiája. A történetírónak egységben kell átfognia a história tágas horizontját. Az így értelmezett múlt megismerhető, a módszerek arzenálja áll rendelkezésünkre: az összehasonlító és rekonstrukciós módszer, az elfogulatlan vizsgálat, a segédtudományok sora, legújabban a statisztikával és a korszerű szövegkritikai eljárásokkal együtt. Buckle és Draper a természeti környezet meghatározó erejét hangsúlyozva társadalomtörténeti vizsgálataival nyitott új fejezetet.
Mindez a század végére Herbert Spencer munkáiban és főleg az angol, francia, olasz történetírói iskolákban teljesedik ki. John Stuart Mill műve, az On Liberty 1859-ben jelent meg. Azonnal nagy feltűnést keltett, éles vitákat váltott ki. Csak Henry Thomas Buckle dicsérte. A pozitivizmuson belül új problematikát vázolt, új irányzatot kezdeményezett.
Hilma Af Klint: Oltárkép, Wikimedia Commons
Magyarországon a pozitivizmust jól ismerték. Elveit Szalay László, Ipolyi Arnold, Salamon Ferenc, Ráth Károly, Rómer Flóris, Nagy Iván, Révész Imre, Hunfalvy Pál és mások követték, s mielőtt a Századok 1871–1873. évfolyamaiban Pauler Gyula elméleti tanulmányai megjelentek, a magyar történelemre alkalmazva is megfogalmazták követelményeit. A múlt nem puszta dekorációja a jelennek, ahogy a posztromantika jegyében vélték, hanem vizsgálandó terület. Koruk megoldatlan kérdéseire keresnek választ ezek a történetírók, és meggyőződésük, hogy ehhez fel kell tárniuk Magyarország addig ismeretlen történetét. Az 1850–1860-as évek heves történettudományi vitáit a romantikus és a pozitivista felfogás jegyében vívták, több teoretikus munkáját le is fordították, vagy részleteket közöltek írásaikból, Mill műveiből azonban 1867-ig semmit. Ekkor két műve is megjelent magyar fordításban. Kállay Béni a legjelentősebbet adta közre. Vajon miért éppen az On Libertyt?
szabad egyéniségek
John Stuart Mill a pozitivizmus comte-i felfogását bíráló irányzathoz tartozott, Buckle és Draper elveivel értett egyet; nagy hangsúlyt helyezett a gazdaságra, és a fejlődés motorját a szabad egyéniségek kezdeményező erejében látta. Már 1857-ben közzétett tanulmányában kifejtette, hogy a vasút meg fogja változtatni a természeti környezetet, átalakítja az emberek tájélményét, időérzékét, társas kapcsolatait. Leginkább azonban a szabadság képzete foglalkoztatta, pontosabban: a szabadság és a hatalom viszonya, az a határ, ameddig az állam és a társadalom jogosan elmehet az egyénnel szemben.
Millt Magyarország megkülönböztetetten érdekelte, többször írt az ország történelméről, elismeréssel méltatta 1848 vívmányait, különösen a jobbágyfelszabadítást. Érdeklődését neves magyar barátok és tanítványok tartották ébren. Pulszky Ferenccel szoros kapcsolatban állt, feleségeik is barátnők lettek. Eddigi ismereteink alapján azonban nem tudhatjuk pontosan, hogy bárki is javasolta volna az ifjú Kállay Béninek az On Liberty lefordítását.
A szabadságharc idején gyerek volt, ifjúkora az abszolutizmus éveire esett. Valószínűleg intellektuális igényessége és pályaválasztása keltette fel érdeklődését az On Liberty iránt. Az Előszóban írja: „erős meggyőződésem, … hogy a szabadság érzete az emberi természet kiegészítő része, s épp oly szükséges az emberiség jólétére, mint a lég az élet fenntartására. Éppen ezért meggyőződésem az is, hogy ez az érzet sohasem hiányzik, hanem gyakran sajátos körülmények befolyása következtében nem nyilvánulhat meg, vagy öntudatlanságban tesped, s mert így van, szükségesnek tartom a szabadságról minél többet és minél gyakrabban szólani.”1 Különlegesen érdekelték a nyelvek. Vámbéry Ármin tanította törökül, megtanult szerbül és oroszul, jól tudott angolul. Éppen a nyelvek jelentőségére hivatkozva vitázik majd Mill egyik pesszimista nézetével.
Hilma Af Klint: A Tíz legnagyobb sorozatból, No.2, Wikimedia Commons
Az On Liberty lapjain Mill három nagy témakört ölel fel – ezek a gondolat és a vitatkozás szabadsága; az egyéniség szabad kifejlődésének feltételei mint az általános jólét meghatározói; s végül az egyén felett gyakorolt társadalmi hatalom korlátai. Felfogásában a szabadság fogalma tágas, felöleli a gondolkozás, a vélemény-nyilvánítás, a szokások, viselkedések, nézetek, álláspontok széles köreit. Az államnak nincs joga beavatkozni a szokásokba, a magánéletbe, főként a tudományba. Külön fejezetet szentel a gondolatszabadságnak. Megállapítja: Az egyéni szabadság egyik leghatalmasabb, mondhatnám alaptétele a gondolat és a vitatkozási szabadság. Tűrni és tiszteletben kell tartani egymás nézeteit. A tekintély bálványozása romlásba viszi a társadalmat is. Szerinte Newton elméletének igazságáról sem lennénk meggyőződve, ha nem lehetne szabad bírálat alá venni. A tekintélyelv szellemi rabszolgaság, eltorzítja a személyiséget, a cselekvőkészségét megköti, és rontja a közgondolkozást. Az egyéni szabadság határa: nem szabad másoknak ártalmára lenni.
Kállay Béni mindezzel messzemenően és lelkesen egyetért: látszólag az egész természetes és egyszerű. Csakhogy az egyéni szabadság az egyik legvitatottabb kérdés, az álláspontok megosztottak. August Comte szerint a szabadság az egyén képességeinek harmonikus kifejlődése. De hogy miben áll ez a harmónia, azt a pozitivista politika mondja meg, a pozitivizmus jegyében kormányzó állam biztosítja. Vesse tehát alá magát mindenki a pozitív szellem abszolút hatalmának. Mill ezt hevesen elveti. Kijelenti, ez erkölcsi kényszer és – Kállay fordításában – „oly társadalmi zsarnokságot céloz az egyén felett, minőhöz hasonlót az ókor rideg fegyelméről ábrándozó bölcsészeink politikai elméleteiben sehol nem találunk.”
ne avatkozzék be
A másik álláspontot Taine fogalmazta meg: szükséges az erős állam, de ne avatkozzék be az egyéni életbe. Oltalmazza a vagyont, az életet a külső és belső ellenséggel szemben, de az erkölcsök, szokások, vallások kérdéseiben ne legyen szava, „jogtalan kényszert alkalmaz, midőn rám parancsolja filozófiáját, szabályozni akarja erkölcseimet, modoromat, korlátozni munkámat vagy kötelességeimet, irányozni gyermekeim nevelését, megállapítani árucikkeim vagy fizetésem összegét.”
Mill ezzel a nézettel sem ért egyet. Vannak területek, esetek, szituációk, amikor az egyén szabadsága korlátozást kíván. Ezen a ponton Kállay Béni vitába száll mesterével, aki azt állítja, hogy a társadalom érdeke bizonyos esetekben az egyén korlátozását kívánja meg. Így például az államnak joga van beavatkozni a házasságkötésbe és a nagyon szegényeknek nem engedné meg, hogy családot alapítsanak. Kállay ezzel szemben leszögezi: „Azon emberi törvény, mely a vagyon tekintetéből a házasságkötést korlátozza, mindnyájunk egyéni szabadságérzetét sérti, s azt joggal zsarnokinak nevezhetjük.” Majd kifejti, hogy a természeti viszonyoknak megvan a házasságkötéseket szabályozó hatása. Angol statisztikai eredményekre hivatkozik, melyek „kétségbevonhatatlan számokkal bizonyítják, hogy ott a házasságok leggyakoribbak akkor, midőn a búza olcsó, s hogy annak drágultával azok száma is önmagától apad.”2
Viszont messzemenően egyetért Mill-lel, hogy a nevelés az állam jogos beavatkozási körébe tartozik. Érdekes, hogy közvetve már megfogalmazza a gyermekek jogát a tanulásra, a szülői hanyagsággal, nemtörődömséggel vagy tudatlansággal szemben. Eszerint „joga van az államnak a szülők ellenében kényszerítőleg is fellépni, s őket vonakodás vagy mulasztás esetében, még büntetések által is arra szorítani, hogy gyermekeiknek kellő nevelést adjanak, vagy adassanak.”3
Hilma Af Klint: Hattyúk, Wikimedia Commons
A tanítási elveket azonban az állam nem szabhatja meg, s abba sem szólhat bele, hogy a gyermeket állami vagy magánintézetbe járatják. Kállay a gyermek jogát a társadalom érdekével azonosítja. A gyermek azzal, hogy megszületik, a társadalom tagja lett, és a társadalom érdeke, hogy kellő műveltséget szerezzen. Ez nem a szülői szabadság korlátozása, hanem a gyermek jövendő érdekeinek oltalmazása. A társadalomnak saját érdekében kell a gyermek nevelését kényszerítéssel is kieszközölni. „A művelődés nem elnyomója, hanem a leghatalmasabb fejlesztője az egyéniségnek.”4
erkölcsi bátorság kell
Mill megállapítását a közvélemény és az egyéniség kapcsolatáról Kállay nemcsak elfogadja, hanem tovább is gondolja. Az államhivatalok nyilvánvaló zsarnokságánál sokkal veszélyesebb, amit a társadalom gyakorol a közvéleménnyel, vagy helyesebben azzal, hogy az „uralkodó többségek véleményé”-t látens módon ráerőszakolja az egyénre – állapítja meg az On Liberty írója. Kállay is hangsúlyozza, hogy a társadalom, vagyis a „közvélemény zsarnoksága kiterjed az emberi gondolkozás egész körére, az élet minden, legapróbb, viszonyaira is”.5 Veszélyessége abban rejlik, hogy a megfoghatatlan, titkos erkölcsi zsarnokság ellen nem lehet anyagiakkal védekezni. A védekezéshez erkölcsi bátorság kell, ez pedig hatalmas lelki erőt igényel. A közvélemény mindenkor az uralkodó többség véleménye, s az a célja, hogy az emberek mind egyformán érezzenek és gondolkozzanak. Jellemzője a türelmetlenség és a saját csalhatatlanságba vetett vak hit. Így terjeszti minden közösség a saját nézetét, s az ellenzőket minden eszközzel leszorítja a pályáról. Holott bátran a szabad megvitatás, az „elfogulatlan megvitatás terére léphetne”.
Valóban szebb, az emberi értelemhez méltóbb – veszi át a szót Kállay Béni – véleményünk igazságáról elfogulatlan vitában meggyőzni másokat, mint a ráerőszakolás által terjeszteni. Mennyi ebben az aktualizálás, nem állapítható meg. Bizonyos, hogy éppen ekkor a tudományos életben a pozitivista történetszemlélet jegyében alkotókat kezdik kiszorítani a tudománypolitikai pozíciókból.
Mill végzetesnek látja, ha az egyéniség átveszi az egységes gondolkozás sémáját. Szerinte az „egyéniség fő feltétele … az ember tehetségeinek és képességeinek szabad, korlátozatlan kifejtése minden irányban, gondolatainak, érzületeinek akadálytalan nyilváníthatása… amennyiben ezáltal másokra kár vagy sérelem nem származik”.6 Ha uniformizálják a gondolkozást, eltűnik az egyéniség; ha megszűnnek az önálló egyéniségek, nincs többé fejlődés. Pedig ez fenyeget. Az uniformizálás veszélyét már Draper is felismerte. Buckle XIV. Lajos abszolút monarchiájában látta előjeleit, s azért is hangsúlyozta: amikor a király meghalt, a nép majd megőrült örömében. Mill már teljes bonyolultságában és ellentmondásaival vázolja: a szédületesen fejlődő ipar és a gyors tájékozódás, tájékoztatás üdvös hatásait, de azt is, hogy mindez egységesíti a gondolkozást. Amíg a múltban a helyi önkormányzatok az államon belül biztosították az egyének szabad döntését a maguk és környezetük ügyeiben, az államhatalom fejlődésével ez megszűnik, az egyéniség kezdeményező készsége eltűnik.
„Én e sötét képet nem tartom egészen természethűnek”7 – írja Kállay Béni. Mert igaz, hogy az ipar, a kereskedelem, a technika és a tudomány közelebb hozza egymáshoz a nemzeteket, az eszmék és a nézetek képzelhetetlen gyorsasággal terjednek, egyre jobban átjárja a társadalmat az egyetemes európai műveltség. Életmódok, nézetek és gondolkozási irányok a társadalom mind nagyobb és nagyobb tömegeit jellemzik, de a fejlődés megmerevedését a polgárosultság sokoldalúsága lehetetlenné teszi. „A jobbágyság megszűnésével, a nép fölszabadultával az európai társadalom számtalan millió tagot nyert… a művelődés milliók közvagyonává vált.” Az éghajlati megoszlás a különböző nyelvek, eszmék sokféle változatát hozza létre, az emberek gondolkozásában a különféleségek és változatosságok uralkodnak majd, gyors és állandó lesz az életmódcsere.
Mill szerint az ipari társadalom, az újkori civilizáció az egységesülés, az egyöntetűség felé halad, s ez megöli a személyiséget, ezzel együtt a megújulás lehetőségét is. Kállay viszont a nyelvek sokféleségével érvel: „a nyelvszerkezet és azon nép gondolkozásmódja közt, amely beszéli, benső, természetszerű összefüggés létezik. Ez éppen elég, hogy az egyetemes művelődés ne váljon egyöntetű művelődéssé.”8
Hilma Af Klint: A Tíz legnagyobb sorozatból, Wikimedia Commons
Másutt: „A nemzetiségi eszme, az újkor irányzatának az egyik leghatalmasabb tényezője, ha semmi mást nem, de azt eredményezi, hogy a nyelvek egyenjogúsága elismertessék, s minden nyelv szabadon fejlődhessék”. Bízik benne, hogy a másoktól kölcsönvett műveltséget minden nép saját jelleme és formái szerint viheti tovább. Az egyéniség tehát nem tűnik el, mint Mill rémálmaiban látja; új lehetőségek nyílnak előtte, a civilizáció egyetemes hatásával szemben az egyéniséget a nemzeti keretek és az önkormányzatok tartják fenn. A fiatalság gyanútlan optimizmusával szögezi le: „Ha az emberek megszokják saját eszüket használni, akkor annak használatában is tökéletesebbülni fognak.”9 Különös párbeszéd ez. Kállay Béni ifjú, és nagy pálya küszöbén áll. John Stuart Mill a kor fogalmai szerint öreg, hatalmas életműve és világhíre van. Kállay mintha a kritikus pozitivista szemléletet venné át tőle.
elhallgattatták őket
Néma történészek – Szekfű Gyula minősítette így a 19. századi magyar pozitivista történetírókat és gondolkozókat. Elfelejtették, elhallgattatták őket. A magyar történetírás útjait áttekintő 1931-ben kiadott reprezentatív műben hiába keressük Mill és Kállay nevét. A felejtés okai között van, amit Kállay Béni 1867-ben megfogalmazott. Esszéjének kulcsmondata a „gondolatbátorság”, ez a gondolatszabadság legfőbb feltétele. Ha hiányzik, a gondolatszabadság is csorbul, ebből következik a türelmetlenség mások véleményével szemben és a tekintélyek vakon követése… nagyon messze vezetne, ha az okokat kutatnám, melyek ezt az állapotot hazánkban előidézték.”
Valóban némák maradtak azok az eszmék a magyar történeti gondolkozásban és történetírásban, amelyeket Kállay Béni kiemelt? 1868-ban, tehát közvetlenül a magyar On Liberty megjelenése után küldte el Eötvös József A XIX. század uralkodó eszméi című művét Millnek, a következő sorokkal: „az On Liberty különösen közel áll a nemzet szelleméhez. Ez a nemzeti szellem pedig azon szokatlan útnak következménye, melyet nemzetünk kifejlődésében követett, s mely által az egészen különös állás előidéztetett, melyben ezen országot sociális és politikai tekintetben Európa közepette találjuk.”10
Amit Szekfű Gyula 1931-ben a Magyar történetírás útjai című kötetben – igen magas színvonalon – írt a pozitivizmusról, végsőkig „egyszerűsítve” még sokáig élt a köztudatban: hogy a 19. századi magyar történetírás csak adattömegeket hagyott ránk, mert „a korszak pozitivista, erősen materialisztikus felfogása …azt hitte, hogyha az adatokat minél teljesebben összegyűjti, s azokat minden kommentár … nélkül összeírva kiadja, ezzel már elvégezte a történetírás valódi feladatát.”11 De én 1961-ben rátaláltam Kállay Béni fordítására és esszéjére, s az egész együtt mintha egy addig ismeretlen világra nyitott volna ablakot – vizsgálatok és örömteli felfedezések hosszú útjára csábított.