PROPAGANDA

A sztereotip válasz Baudelaire panaszára^[1], hogy a világ soha nem volt kevésbé bűnös és kevésbé szemérmetlen, csak amíg nem volt sajtó, az emberek nem szereztek ilyen széles körben tudomást a gyalázatos tettekről. Hasonlóképpen megfontolandó érvelés, hogy nincs több szélsőséges időjárási jelenség sem, mint korábban, csak többről és látványosabban számol be a sajtó, a Nagy Szétszóró. Baudelaire azonban nemcsak a bűnök végeláthatatlan óceánjától borzad el, hanem a piszkos víz fölött szárnyaló magasztos szólamoktól is. Hogyne fájna a visszaélés a szavakkal annak, aki közölni, kimondani, feltárni, megjeleníteni szeretne velük valamit!

egy bizonyos hatás

A nagy példányszámú sajtó működését Göbbels cinikus deklarációjából érthetjük meg: „nem azért beszélünk, hogy mondjunk valamit, hanem hogy elérjünk vele egy bizonyos hatást”. Amit Baudelaire közlésnek, gondolatnak, filozófiának olvas, nem közlés, gondolat, filozófia, hanem propaganda. Nem tartalma, nem stílusa, nem igazsága vagy hamissága miatt propaganda, hanem szerepénél és kontextusánál fogva az.

A hetvenkedés bírálata azért téveszt célt, mert nincs, ami a propagandát hitelessé tegye – nem közlés, hanem a közlés imitálása. Ez a leglényegét adó hazugság, melyre aztán akárhány igazság báránybőre ráhúzható. Látszatkeltés, mert nem valamely személy áll mögötte, csupán egy szándék. A véleményformálás és mozgósítás szándéka. A rejtett cél szentesítette eszközök teszik a propagandát. A propaganda nem dialógus, hanem a dialógus kikapcsolása és felszámolása. Nem egyenrangú viszony: alany és tárgy különíthető el benne. Egyenlőtlenségen és az emberi méltóság elvételén alapszik, s ezeket puszta létével újratermeli – kijelentései tartalmától függetlenül.

Ha elmondtuk, mennyi kárt okoz ez a jelenség, azonnal tegyük hozzá, hogy Jacques Ellul a hatvanas évek elején megjelent Propaganda című könyvében kellemetlen megállapításra jutott: a propaganda nemcsak a diktatúrák kelléke, de a demokratikus elveket hirdető technológiai társadalomnak, a szakértők irányította világnak is szükségszerű, kiküszöbölhetetlen eleme.

A kultúrantropológia és szociálpszichológia 20. századi szakértői sikerrel bocsátották áruba tudományosnak tűnő módszereiket. Márpedig mennél több tudást vet latba a propagandista, annál nagyobb a hatalma, annál aszimmetrikusabb viszonyokat alakíthat ki. Korlátozza-e vajon valami ezt a technikai fejlődést? Meddig mehet el a manipuláció? Építhetünk-e az emberek félelmeire és gyűlöletére? Ha nincs bennük elegendő félelem és gyűlölet, kelthetünk-e? Elmehetünk-e például a terrrorfenyegetés hírének közzétételéig? Ha az embereket még ez sem mozgósítja, elkövethetjük-e mi magunk a terrorakciót – az ellenség nevében? A technológiai gondolkodás körében a válasz ezekre a kérdésekre nagyon egyszerű: mindent megtehetünk, amennyiben hatékony. A propaganda a mindenütt problémákat látó és megoldásokat kereső modern gondolkodás terméke, a technikai univerzum része, azaz: eszköz. Az eszköznek pedig egyedül a hatékonysága számít.

De hogyan, milyen elvek szerint működik ez a gépezet?

túlzott bőség

A propagandának mindig a kor kollektív meggyőződéseire kell támaszkodnia. Bevett hiedelmek megkérdőjelezése csak az értelmiségiek zártkörű és hatástalan szórakozása. A propagandistának (például a Zeitgeist című interneten terjesztett videó készítőjének) tudnia kell, mi foglalkoztatja az embereket, és ahhoz kell kapcsolódnia. Tudnia kell, hogy a tömegtársadalomban az emberek már képtelenek tájékozódni, a sajtó csak az illúzióval ajándékozza meg őket. Az ott bemutatott történések túlnyomó részéhez nincs személyes közük, valódiságukat közvetlenül nem ellenőrizhetik. Mivel életük alakulása számtalan olyan döntéstől függ, melyekre nincsen ráhatásuk, tájékozódás címén rendszeresen hallgatják, olvassák, nézik a híreket. Ha valami látványos esemény történik, az odaszögezi őket a képernyő elé: félnek, hogy lemaradnak valami fontosról. Másnapra kiderül, hogy nem. Az új hírek mindig leváltják a régit. Az emberek spontán módon védekeznek az információ túlzott bősége és a személyiségük egységét fenyegető belső ellentmondások ellen. A legjobb védekezés, ha a korábbi eseményt egyszerűen elfelejtik. Ami tegnap szenzáció volt, ma már érdektelen, holnapután pedig senki sem emlékszik rá. A propagandista jól tudja, hogy amit két héttel ezelőtt mondott, annak ma nyugodt szívvel mondhatja az ellenkezőjét. A médiafüggő emberek élete összefüggéstelenül sorjázó pillanatokra hullott szét. Figyelmük szétszórt, gondolkodásra semmi esélyük, a hírek legfeljebb érzelmi reakciókat váltanak ki, csak valami homályos és irracionális hiedelemhalmaz marad vissza utánuk. Ezt használja fel és alakítja a propaganda.

A legtöbben könnyen áldozatul esnek a propagandának, mondja Ellul, mert az a téves meggyőződés él bennük, hogy a propaganda csupán hazugságokból és dajkamesékből áll, illetve megfordítva: ami igaz, semmiképp sem lehet propaganda. Aki azt gondolja, immunis a propagandára, mert meg tudja ítélni, mi igaz és mi nem, az rendkívül fogékony rá, mert amikor a propaganda tényszerű dolgokat állít, azt fogja hinni, hogy az nem propaganda. Az ilyen igazhitű, aki az ellentábor minden állítását propagandának, tehát hazugságnak tartja, mikor bebizonyosodik, hogy amit odaát mondanak, tényszerűen igaz, hajlamos lesz átbillenni a túloldalra.

Összefoglalva: a propaganda léte három elemen nyugszik. Egyfelől az egyén, aki kiszakadt a múlt áttekinthető, de mára szétesett mikroközösségeiből és belehullott a tömegtársadalomba, elszigeteltsége és tehetetlensége miatt éhezi az iránymutatást, másfelől a modern civilizáció gépezete sem működhetne egy percig sem propaganda nélkül. Harmadszor: a modernitás meg is teremtette azokat az eszközöket, amelyek képesek a közösség tereit információval, illetve ennek ürügyén propagandával telíteni.
Ellul könyve a propaganda jelenségének alapos fenomenológiai leírását tűzte ki célul, mondván, eszközeit leleplezve, az elkerülhetetlen tényekkel szembesülve valamennyit visszaszerezhetünk emberi méltóságunkból. Talán azt is sejtette, hogy művéből, sajnos, előbb lesz módszertani kézikönyv, mint felszabadító olvasmány.

1. Az írás a Kell egy jó szó című sorozatba – egy Baudelaire-idézethez készült. Az idézet:
   „Lehetetlen akármely nap vagy hónap vagy év bármilyen újságját átfutni anélkül, hogy ne bukkannánk minden sorában a legelképesztőbb emberi romlottság jeleire, s ugyanakkor a legmeghökkentőbb hetvenkedésekre tisztességről, jóságról, szeretetről, és a legszemtelenebb állításokra a haladást és a civilizációt illetőleg.
   Minden újság, első sorától az utolsóig, borzalmak szövedéke. Háborúk, bűntények, lopások, szemérmetlenségek, kínzások, uralkodók bűnei, népek bűnei, magánosok bűnei, az egyetemes kegyetlenség részegsége… E világon minden bűnt izzad magából: az újság, a falak és az ember arca.” Charles Baudelaire: Meztelen szívem ↑

kép | shutterstock.com