POSZLER GYÖRGY EMLÉKÉRE
2015. augusztus 13-án meghalt Poszler György irodalomtörténész, esztéta – évtizedeken át a Liget meghatározó szerzője volt, ahogy a 90-es években havonta megjelenő esszésorozatának darabjaira utalt: „a Liget kolumnistája”. 1994 januári jegyzetét idézzük:
„Városban éltem, élek. Kőfalak között. A kőfal maradandó. Benne a szervetlen lét élettelen hidege. Vidékre vágytam, vágyom. Növények közé. A növény múlandó. Benne a szerves lét életteli melege. Vágyamból nőtt két csodanövény. Emlékezetem körtefája, körtefám emlékezete.
A Búza utca kis utca Kolozsváron. Az eredeti barokk piarista templom és középkori városfal között. Középen a 9-es szám. Kisház. Földszint, néhány ablak. Nagyapám építette. Mögötte kis udvar. Az utca mélyen csendes. Néha egy-egy lovaskocsi. A patkók dobogása alig hallik. Itt születtem.
A ház mögötti udvaron körtefa. Nagyapám ültette. Csodanövény — gyerekkori képzeletemben. Titka egyszerű. Háromfajta körtét terem. Kis, kemény zöldet; nagy, puha sárgát; vastag héjú, édeset. Sűrűn pottyannak nyár közepén. Alatta kerek asztal, uzsonna. Érett béke a fa alatt.
Egy tavaszon hernyók rajta. Hosszú barnák, csúnyán tekerődzők, undok szőrösek. Pettyesek a levelek és elszáradnak. Azon a nyáron nem terem körte — egyik fajta se. Hiszen háború van — már két esztendeje.
Egy éve bementem az udvarra. Új lakók. A fa sehol. Valaki visszagondol. Mutatja a helyét. Nem ott volt. Szüleim már nincsenek. Csak ketten tudjuk. A bátyám messze, én közelebb. Bennünk emlékezetem körtefája.
A Kosztolányi tér nagy tér Budán. A neobarokk cisztercita templom és a modern Skála Áruház között. A közepén az 5-ös szám. Nagy ház. Hat emelet, sok ablak. Ismeretlen építette. Mögötte nincs udvar. A tér harsogóan hangos. Töméntelen teherkocsi. A motorok dübörgése nagyon hallik. Itt halok meg.
Az íróasztal melletti szobában hibiszkusz-bokor. Feleségem ültette. Csodanövény — öregkori képzeletemben. Titka egyszerű. Háromszínű virágot terem. Világos, rózsaszínű mályvát; sötétes, bordó mályvát; sötét, borszín mályvát. Alatta hosszú asztal, ebéd. Nyugtalan béke a bokor alatt.
Egész évben rügyek rajta. Kis barnák, szépen nyiladozók, kedvesen bolyhosak. Zöldek a levelek és duzzadnak. Minden évszakban terem virág — mindhárom színben. Pedig nincs béke — már több évtizede.
Egy reggel felébredtem a sarokban. Minden a helyén. Szemben a bokor. Rajta három virág. Este még nem volt. Háromszínű virág, háromfajta körte. Csak ketten tudjuk. A feleségem meg én. Bennünk körtefám emlékezete.”