Szentgyörgyi Zsolt

PORTO BELLO KIFOSZTÁSA

2007 szeptember

PORTO BELLO KIFOSZTÁSA

„Hűvös, téli estéken, amikor bősz viharok tépázzák az ablak előtt strázsáló vén fákat, és az égboltot gyászos fellegek fedik, gyakran felidézem eseményekben gazdag, hosszú életem különböző epizódjait, a fiatalság tüzétől lángoló vad napokat, amelyekre annyi évtized távlatából is részletekre menő pontossággal emlékszem. Újraélem az ifjúkor dicsőségeit és megpróbáltatásait, a számtalan vakmerő vállalkozást, melyeknek aktív részese voltam, és amelyek némelyike ma már a nagybetűs történelem egy-egy fontos fejezetét képezi, mint például Porto Bello kifosztása, amiről bizonyára Önök is hallottak egyet s mást. E jelentős haditett híre annak idején széltében-hosszában bejárta a kontinenst, és néhány többé-kevésbé hitelesnek nevezhető beszámoló is napvilágot látott, ám az időközben eltelt esztendők fájdalmasan megtizedelték az egykori résztvevők sorait, így felebarátaim, ismerőseim hosszas unszolására végül beleegyeztem, hogy tollba mondjam az itt következő rövid memoárt, és mint a még életben lévő utolsó szemtanúk egyike, szerény mértékben bár, de magam is hozzájáruljak a történtek végső kiértékeléséhez. Elsősorban azonban mégis az a szándék vezérel, hogy az eljövendő generációk is pontos képet kapjanak erről a sok szempontból páratlan sikerről, mielőtt a világ közönye végleg maga alá temetné a résztvevők dicsőségének emlékét. Ugyanakkor nem titkolt célom, hogy a jelenlegi nehéz, sokak szerint válságos helyzetben olyan történelmi távlatokra hívjam fel a figyelmet, amelyek épületes példákkal ösztönözhetik a fiatalabb korosztályok azon tagjait, akik a jövő – bizonyos fokig tagadhatatlan – kilátástalanságával szembesülve már-már elálltak szándékuktól, hogy az érvényesülés és a siker útjára lépjenek. Hiszem és vallom ugyanis, hogy egy-egy hasonló kaliberű haditett szakavatott bemutatása olyan mélyreható változásokat eredményezhet, melyek gyakorlati szempontból is pozitívan befolyásolhatják és ismét lelkesedéssel tölthetik el ezeket a néha már betegesen flegmatikus egyéneket, akik a mindennapi élet problémáitól megrettenve kiengedték kezükből a kezdeményezést, és reménytelen melankóliába menekültek, amelyből még legközelebbi hozzátartozóik sem tudják őket kizökkenteni.

szigorúan mellőzöm

Mindemellett természetesen nem feledkezem meg a szélesebb olvasóközönség igényeiről sem, és az érdeklődők kegyének megnyeréséért, Ciceróhoz hasonlóan bőven merítek a görög filozófia és retorika forrásából, hiszen mint azt Iszokratész kifejtette: a kifejezés pontosságában rejlik az ember magasabbrendűsége a többi állat felett. Mindazonáltal persze korántsem kívánok Hortensiusszal versenyre kelni, nehogy mondataim kissé kuszák, stílusom pedig helyenként dagályos legyen, és bár a hatásos allegóriák, alliterációk, költői képek alkalmazását megengedhető eszköznek vélem, a költők rajongó képzeletének egyéb, tipikus megnyilvánulásait szigorúan mellőzöm és igyekszem mindvégig a tárgyilagos elfogulatlanság keretein belül maradni, így reményeim szerint azok is haszonnal tanulmányozhatják majd az itt következő sorokat, akik a biztos forrásból származó, megalapozott információkat tartják a hiteles tájékoztatás sarokkövének, és nem elégszenek meg mindenféle légből kapott híreszteléssel, mendemondával, amelyek gyakran obskúrus fátyolba vonják a régmúlt idők eseményeit.

Sajnos, rendszeresen megtörténik ugyanis, hogy a különböző történelmi tettekről megjelent későbbi beszámolók nem tükrözik olyan hűen a valóságot, ahogyan azt az ügy fontosságát tekintve elvárhatnánk, és amikor a gyanútlan olvasó összeveti az archívumokban őrzött dokumentumok állításait, adatait, óhatatlanul is rá kell döbbennie, hogy ez vagy az a szerző képzelete segítségével próbálta kiegészíteni az általa hozzáférhető információkat, vagy olyan színben tüntette fel a történteket, hogy az a saját meggyőződését, elveit, céljait szolgálja, azaz tudatosan félrevezette az utókort. Más esetekben pedig a szemtanúk beszámolóinak zavarbaejtő, túlzott szűkszavúsága folytán, finoman szólva is meglehetősen szegényes képet kapunk az eseményekről, sőt gyakran a közvetlen előzmények méltó bemutatása is elmarad, noha a megfelelő kontextus és az adott kor viszonyainak ismerete híján aligha érthetők a mélyebb összefüggések. 

a legszükségesebb kérdések

Mindazonáltal azoknak a példáját sem kívánom követni, akik valamilyen grandiózus koncepció sajnálatos áldozataként átesnek a ló túlsó oldalára, és az olvasóközönség figyelmét, türelmét, jóindulatát a végsőkig próbára téve, nem elégszenek meg kevesebbel, mint hogy a bemutatásra kerülő téma szempontjából teljesen irreleváns módon, egészen a világ keletkezésétől kezdődően számot adjanak a legfontosabb, vagy legalábbis az általuk legfontosabbnak tartott történésekről, és egyúttal olyan kérdésekbe ártsák magukat, amelyek sokkal inkább a filozófusok asztalára tartoznak. Vajon csupán egyetlen egy világ van vagy pedig létezik több is? Lapos-e a Föld, valamint az égbolt, vagy esetleg gömb alakú? Megszámlálhatók-e a csillagok? Egyértelműen megállapítható-e, mi a helyzet az antipódusokkal? Hogyan kerülhettek a Noé-féle özönvíz után az őslakosok a nyugat-indiai szigetekre? És vajon tényleg ők a legendás Atlantisz egykori lakóinak leszármazottai? Stb. Úgy vélem, minden szempontból helyesebb, ha mindezek megválaszolását a megfelelő szellemi háttérrel, ítélőképességgel, elhivatottsággal rendelkező hozzáértőkre bízzuk, és csupán a legszükségesebb kérdésekre korlátozzuk vizsgálódásainkat, nehogy a gyakran zsákutcába vezető, hosszú és felesleges kitérők a későbbi nemzedékek jogos kritikáját vonják fejünkre.

Ugyancsak nem szándékozom tárgyalni az Újvilág felfedezését és az azt megelőző, valamint azt követő eseményeket, amelyekről többek között már Francisco López de Gómara, Toribio de Benavente, Pedro de Cieza de León, Jerónimo de Vivar, Diego de Landa, Juan Rodrígez Freyle vagy Pedro Sarmiento de Gamboa is bátran ajánlható, részletes beszámolót készítettek, így minden érdeklődő előtt nyitva áll a lehetőség az alapos tájékozódásra, azok pedig,akik már rendelkeznek néminemű ez irányú ismerettel, az előzőleg említett szerzők és mások munkái alapján könnyűszerrel felfrissíthetik memóriájukat. Porto Bello kifosztásának története szempontjából egyébként is csupán a Kubától Porto Ricóig és a Hondurasi-öböltől nagyjából Venezueláig terjedő térség politikai, földrajzi, természeti viszonyai bírnak jelentőséggel, tehát merő hiábavalóság volna Mexikó, Chile, Peru, vagy ne adj isten Tucumán, Bra, Scorafixa, Daculi, Drogio, Mayda, Taprobane vagy Satanaxio bemutatására vesztegetni a szót, és hosszú oldalakra nyúló fejtegetésekbe bocsátkozni olyan dolgokról, amelyek aligha állnak szoros összefüggésben a kifejteni szándékozott témakörrel.

Még a leghasznosabb vagy legmegfelelőbb információ is a puszta érdekesség szintjére degenerálódik, ha – legalább csekély mértékben – nem szolgálja az elbeszélő eredeti céljait, és amit egyesek bocsánatos bűnnek tartanak, mások szerint súlyos vétség, amire még a nyilvánvaló jószándék sem szolgálhat elégséges magyarázatul. Másrészt pillanatig sem kétséges, hogy szinte lehetetlen éles határvonalat húzni egy adott témakör fontos, kevésbé fontos, mellékes vagy egyenesen mellőzendő részei között, hiszen az események szálai általában igencsak messzire nyúlnak, és ami egyesek számára fontos, az másoknak a legjobb esetben is csupán kevésbé fontos, sőt nem ritkán mellékes vagy egyenesen mellőzendő. Hogy mást ne mondjak, a gyengébb nem képviselői nyilván feltétlenül tudni szeretnék például, hogy a történtek kulcsfigurájának számító híres/hírhedt Sir Henry Morgan – vagy ahogy közeli ismerősei szólították, egyszerűen csak Morgan – magas volt-e, esetleg alacsony vagy közepes termetű? Milyen színű volt a szeme, haja? Volt-e bajsza? Szeretett-e táncolni? Elegáns megjelenése kifinomult ízlésről árulkodott-e, és vajon gyakorta keveredett-e gáláns kalandokba vagy esetleg a faragatlan alakok közé tartozott, akik állandóan a pipájuk és kártyapartnereik társaságában múlatják az időt? A konkrét évszámok és adatok kedvelői ellenben valószínűleg inkább arra kíváncsiak, vajon 1635-ben született-e Llanrhymneyben, Glamorganban, és 1654-ben érkezett-e először az Újvilágba, ahol valamivel később felségül vette colonel Edward Morgan egyetlen örökösét. Megint mások, főként az admirális és a Cromwell expedíciós serege által elfoglalt sziget, Jamaica kormányzásával megbízott Sir Thomas Modyford kölcsönös szimpátián alapuló barátságáról, valamint a törvényes kereteken gyakran messze túlmenő és felettébb kétes erkölcsi alapokon álló közös vállalkozásaik mibenlétéről szeretnének hallani.

fegyverropogás, kardcsörgés

Akadnak aztán olyanok is, akik romantikus fellángolásuk hevében még a legfontosabb szereplők bemutatását is teljes egészében időhúzásnak, bosszantó és kicsinyes szőrszálhasogatásnak vélik, csakúgy, mint a különböző környezeti tényezőkre, az állat és növényvilág helyi specialitásaira, a képzeletbeli lények színes kasztjára, a jelentősebb művészeti alkotások és az uralkodó szokások rövid ismertetésére, valamint az adott kor politikai viszonyaira fecsérelt szavakat. Egyáltalán nem akarnak tudni az uralkodó széljárásról,a tengeri áramlatokról, a felhőképződés bonyolult, már-már kifürkészhetetlen jelenségeiről, a fontosabb ásványkincsek előfordulási helyéről és felhasználásáról, az érdekes geológiai képződményekről. Nem kíváncsiak a pompás kolibrikre és papagájokra, a tritonokra, a kétfejű sasra, a megnyerő szépségű hableányokra, a helyi lakosok különös életmódjára, vallási hiedelmeikre, kézművesiparuk és mezőgazdaságuk jellegzetességeire. Mindannyian jól ismerjük ezeket a határozott, tettrekész, lánglelkű, ám gyakran elhamarkodottan ítélő, túlzásokra hajlamos, önfejű egyéneket, akik a már említett flegmatikus kortársaikkal ellentétben legszívesebben rögtön belevetnék magukat az események fősodrába, és másra sem vágynak, mint hogy csupa fegyverropogás, kardcsörgés, késhegyig menő küzdelem, lótás-futás töltse meg a történelmi beszámolók lapjait, és egyáltalán az emberiség egész eddigi históriájára kellemes szórakoztatásul szánt kalandregényként tekintenek. Azt állítják, cseppet sem érdeklik őket a háttér-információk, a kiegészítő megjegyzések, a magyarázó szövegek, a kulisszák mögött zajló diplomáciai csatározások, a II. Károllyal vagy a francia örökösödéssel kapcsolatos udvari intrikák, ám szerény véleményem szerint tulajdonképpen arról van szó, hogy nem képesek olyan hosszú ideig tartó koncentrációra, mint ahogy az a korosztályuktól elvárható lenne, ezért könnyen elvesztik türelmüket, és folyton újabb meg újabb stimulusokra van szükségük lankadó figyelmük ébrentartásához. Hallani sem akarnak St. Kittsről, Hispanioláról, Tortugáról, lsla de Vacáról, Guadeloupról, sőt még Curacaoról sem, mintha az elbeszélésre kerülő cselekmény nem is valóságos földrajzi helyszíneken, hanem egyfajta légüres térben játszódna; ha pedig netán egy költői szépségű tájleíráson vagy egy finom jellemábrázoláson akad meg a tekintetük, rögtön erős késztetést éreznek, hogy átlapozzanak a következő oldalra. Igaz, ami igaz, olykor még a józanabb gondolkodású olvasókat is megkísérti ez a lehetőség, mintha nem tudnák, hogy ez vagy az a pillanatnyilag jelentéktelennek tűnő, már-már azonnali feledésre ítélt, apró mozzanat vagy mellékszál a későbbiekben fontos hivatkozási pont lehet, amely talán az egész történetet merőben más megvilágításba helyezi.

Nem csoda, hogy a beszámoló végére érve sokan tanácstalanul tördelik a kezüket, hiszen ha átugorják például azt a részt, amelyben a Porto Bello előtti öböl bejáratát őrző két erődítményt tárgyalom, halvány sejtelmük sem lehet, hogy egészen pontosan mekkora létszámú helyőrség állomásozott ebben a két erődben, noha ennek ismerete nélkül bajosan ítélhetik meg, vajon feszült idegállapotban vágtunk-e a kockázatos vállalkozásba, és ha igen, miért tartottunk ki mégis eredeti elhatározásunk mellett? Vagy, hogy egy másik konkrét példát említsek, azért tartom rendkívül fontosnak a Puerto del Principéből előzőleg zsákmányolt készpénz, ezüst és egyéb vagyontárgyak részletes számbavételét, mivel így mindenki előtt rögtön világossá válik, körülbelül mekkora összegre rúghatott az egy főre jutó bevétel, és bár az időközben bekövetkezett általános értékcsökkenés nagyban módosítja a képet, mégis némi fogalmat alkothatnak, miféle érzelmeket tápláltunk az osztozkodás után.

nagy titokban

Mindazonáltal korántsem szeretném azt a látszatot kelteni, mintha egy képzeletbeli nagyítóüvegen át szemlélném a múlt szóban forgó szegmensét, vagy a helyszínen készített korabeli jegyzetekre támaszkodnék, és ugyancsak távol áll tőlem, hogy olyan adatokat, tényeket közöljek – bármilyen fontosak legyenek is egyébként –, amelyek így vagy úgy, mégiscsak mindössze másodlagos, harmadlagos fontosságúak. Álmomban sem jutna eszembe megemlíteni például, hogy St. Catalina körülbelül 450 kilométernyire fekszik Cartagenától, Porto Bello viszont körülbelül 36,5 kilométernyire Nombre de Diostól, legfeljebb egy rövid mellékmondatban vagy lapszéli jegyzetben utalnék a köztük lévő távolságra, nehogy az unalmas számadatok az érdeklődők kedvét szegjék. Az akkoriban használatos ruházat, a fegyverek és más harcászati eszközök, a hajók felszerelésének és berendezésének, a mindennapi élet használati tárgyainak egzakt leírása szintén abba a kategóriába tartozik, amely sokaknak kellemetlen perceket szerezhet, más apróbb mozzanatokat pedig az egyszerűség kedvéért vagy az elbeszélés feszesebbé tétele miatt érdemes elhagyni, hiszen ezek nélkül is szép számmal akadnak homályos pontok, közérdeklődésre számot tartó tények, megmagyarázandó mellékkörülmények, említést érdemlő információk. Például, valóban igaz-e, hogy alkonyatra már Puerto de Naosba érkeztünk, és a partvonal mentén óvatosan megközelítettük Puerto de Pontint, amely körülbelül 18 kilométernyire fekszik Porto Bellótól? És ha így áll a helyzet, nem sokkal éjfél után vajon tényleg csónakba ültünk és nagy titokban partra szálltunk az Estero Longa Lemónak nevezett helyen?? Vajon a partraszállás után gyalogszerrel folytattuk utunkat, és a város határában végül egy megerősített őrállomásra bukkantunk, melynek személyzete olyan elszántan védekezett, hogy némi húza-vona után kénytelenek voltunk felrobbantani az egész épületet??? Csupa olyan és ahhoz hasonló kérdés, amiken talán már Önök is sokat töprengtek álmatlan éjszakáikon, de mind ez ideig soha nem sikerült megnyugtató választ találniuk, és akkor még egy szót sem szóltam magáról az ostromról, valamint a város tulajdonképpeni kifosztásáról, vagy az események kiindulópontjául szolgáló jamaicai Port Royalról, mely a megtévesztő névazonosság ellenére távolról sem azonos a janzenizmus híres központjával” – mondta az öreg filibuszter, majd fázósan összehúzta kopottas köntösét, miközben odakint bősz vihar tépázta az ablak előtt álló vén fákat, és zuhogott az eső.

kép | J. M. W. Turner festményei, wikimedia.com