PONYVA

Sejtelmem sincs, a meghívót ki küldte.
Az ajtó, csikorogva bár, magától
tárul. A vak inas, a hamuszürke
arcú szakácsnő – őket mintha máshol,

máskor, egyszer már… Vagy mégsem? A képek
a nappali falán! Az ingaóra
hangja! A vastag szőnyegen, ha lépek:
mintha nem én. Mintha filmen. Valóra

vált egy rossz álom? Most belép a házi-
gazda: őt is, bár arca nincs, talán egy
sötét utcán… Csak végre mondaná ki

a nevét! Kézfogás: bőröm alá megy
egy szálka a kezéből. Nem tudok, csak
annyit, hogy itt ma éjjel ölni fognak.

kép | shutterstock.com