KÉT VÉGÉN ÉGŐ GYERTYA 

Mit örökül kaptam, árverésre bocsátom.
A nyikorgó kertkaput, a hézagos drótkerítést, amin
Szüntelen átszökdösnek az angyalok, a lehajtott
Fejjel miséző fákat, a kútkávát, a kert
Szélén a málnabokrot, a faágra ragasztott madarat.
A hozadék, amit az elme összetákol,
Kevésnek sok, soknak kevés. Csak azt örökölhetem, ami
Mindig is enyém volt, a tudat egyik polcáról
Átkerül a másikra; foggal-körömmel cserélget múltat és jövőt
A lerágott csontú Idő. Ami volt, megszünteti magát, úgy
Folytatódik, átbillen egy más érvényű dimenzióba, magával
Viszi a nevét. Szándéktalan adja át magát a jövőnek,
Szüntelen aktusa a jóvátehetetlen történelem.
Amit kaptam, sürgősen tovább kell adjam, hadd őröljék
A volt s a lesz malmai, különben sosem lesz enyém.
Az öröklés örökli örökösét, ekképp szünteti meg magát,
Egyszerre van és nincs, két végén égő gyertya.

kép | vecteezy.com