ELALVÁS ELŐTT
2001 január
Hullámaival eljött az éj,
Nyaldosva-nyelve az emberi
Nevet. Az ember megállt akkor
A tükör előtt, letakarva ruháit
Nézte meztelen bőrét
A halálhoz. Akkor meghalt
Kicsit, látni a madár
Szemével humuszát, a másik
Nem boronáival szántott
Sűrű, mély eget. Kezében
Gyertyával borult le
A fürdetett oltár előtt.
A kép elcsúszott önmagán,
Lapozni át, ami maradt:
Monoton fekete-üres
Dobbanva át a vörösből.
Ahogy a Könyv elsüllyedt lassan,
Eltette magát maga mellé.