A TÚLÉLŐ
1999 június
Rövid szünetjel két felhő
Között, valaki néz a magasból, látja, hogy
Mit tett, belesápad, mindez
Egy pillanat csupán. Aztán csak
Vonja tovább, a váll görgőin
Átvetett kötelekkel cipeli
Sorsa felé a lenti sivárt,
Viszi az egyedülit, az egyetlent, hogy
A világ peremén a pusztulás
Hínáros mocsarába lökje. Elhagyatott
Környék, nyüszítést se hallani,
A terv betöltve, a bűntény
Tanúk nélküli, tökéletes. Mintha
Mi sem történt volna, vonul tovább,
Immár terhe nélkül a Világsápadt
Menyasszony, fésülve hosszú, tüskés
Haját. Tükrök sűrű zápora hull,
Irtóztató mélységű krátereket ütve
A tájba, és bíbor esőként
Parancs permetez. Az egyetlen túlélő
Szemét a földre szögezve jegyzetel,
Hogy utolsó erejét összeszedve,
Kérdések és válaszok lépcsőjén,
Fellépkedjen végül az égbe.