Pintér Judit

VÁLTÁS OLASZ MÓDRA [4]

Utópia vagy alternatíva? Anyaföld - film egy világjobbító mozgalomról [2012 február]

VÁLTÁS OLASZ MÓDRA [4]
A Föld erőforrásai arra elegendők, hogy minden lakója alapszükségleteit fedezzék, de arra nem, hogy kevesek mohóságát kielégítsék!
[Mahatma Gandhi]

Ermanno Olmi olasz filmrendezőnek az emberről és világban elfoglalt helyéről vallott eszményei alapvetően különböznek ugyan Madách Imre mélyen pesszimista világszemléletétől, Anyaföld című dokumentumfilmje néhány képsoráról a magyar nézőnek mégis Az ember tragédiája eszkimó-színe jut eszébe, amelyben bebizonyosodik, hogy „a tudomány nem győzött végzetén”, s az egyetlen létkérdés a „jóllakottság” vagy az „éhes gyomor” maradt. A szín leírására tökéletesen rímelő tájban – „Hóval és jéggel borított, hegyes, fátlan vidék… Kétes világosság” – Olmi jéghegyek közt fázva megbúvó apró települést mutat. Az egyik hegy gyomrában betonból és fémből épített, a tudományos-fantasztikus filmek világvége-vízióira emlékeztető bunker fölött helikopter köröz, bejárata előtt fegyveres őr áll szkafanderben. Tárgyilagos narrátorhang tudósít, hogy a szigorúan őrzött építmény nem katonai objektum, hanem a világ legnagyobb, a Jeges-tengerben található Spitzbergák egyik szigetén létesített magbank, egy esetleges világkatasztrófa utáni új élet biztosítéka.
lelkes taps
Látjuk, ahogy a világ minden tájáról küldött vetőmagokat fémládákba zárják, majd a 2008. január 26-án tartott megnyitóból is ízelítőt kapunk. A sarkvidéki vetőmagszéf hideg kék fénnyel megvilágított előcsarnokában fotósok és tévések tülekedése, valamint a Föld különböző bőrszínű lakóit képviselő, vacogva ünneplő kiválasztottak lelkes tapsa közepette Jens Stoltenberg norvég kormányfő és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke mond avatóbeszédet. Az előbbi hangsúlyozza, hogy „a természet erői és az emberi beavatkozás miatt veszélybe került biológiai sokszínűséget” ez a létesítmény, az „új Noé bárkája” hivatott megóvni az eljövendő nemzedékek számára. Barroso pedig a globális közösség és felelősség jelképének, „mélyhűtött Édenkertnek” nevezi a magbankot. Aztán, miközben a hó alatt alvó, a közelgő tavaszra váró kicsi magról éneklő fiúcska csengő hangját halljuk, a kamera hosszan elidőz az akár több száz évi „alvásra” ítélt vetőmagokat rejtő fémdobozokon.

pinter 1

„Az a hely nem óriási vívmány, hanem tragédia. A világ urai ide próbálják menekíteni az élet reményét a pusztulás veszélye elől, amit ők maguk okoznak! Mi azonban nem mélyhűtött Édenkertet akarunk!” – fogalmazta meg az egyértelmű képek után szavakkal is mindezt Olmi egy, az Anyaföld bemutatóját követően Paolo Rumiznak adott interjúban. „Filmkölteménye” sok tekintetben rokona Vergilius (a film elején idézett) Georgica című „földművelési tankölteményé”-nek, amely i. e. 29-ben figyelmeztetett, hogy a földműves munka az egész emberi civilizáció gyökere, szimbóluma. Az 1950-es évek közepétől a nyugati társadalmakban végbement radikális változások következtében azonban az addig milliók megélhetését biztosító mezőgazdasági tevékenység, s ezzel együtt egy több évezredes életforma fokozatosan visszaszorult. A falvakból egyre többen a túlzsúfolt városokba költöztek, s végleg elszakadtak a természettől és kulturális hagyományaiktól. Az energiaforrásokat kimerítő, a környezetet szennyező tevékenységek ma már világméretű katasztrófával fenyegetnek. A globális politikai és gazdasági hatalom viszont, legfőbb cinkosa, a tömegtájékoztatás eszközeivel – ahogy Pier Paolo Pasolini írta egyik utolsó vészkiáltásában, 1975-ben – továbbra is úgy manipulálja a testet, hogy átalakítja a tudatot, mégpedig a legkártékonyabb módon: új, elidegenedett és hazug értékrendet hirdet, a fogyasztói társadalom értékeit”. Ermanno Olmi már 1978-ban, A facipő fája című (külföldön, így Magyarországon is szinte egyetlen ismert), kivételes vizuális gazdagságú és néprajzi hitelességű filmjével próbált a természet és a paraszti kultúra deszakralizációjával szembeszállni.
önfejűségig autonóm
Olmi első, Megállt az idő című filmjére is sokan felfigyeltek 1959-ben, Velencében. Egyszerre realista és szimbolikus poétikája lényegét, amelyet húsz játék- és félszáznál több dokumentumfilmből álló életművében máig megőrzött, Pasolini akkor fedezte fel. „A dolgok költészetével finoman átitatott prózaként” jellemezte a művet, amelyből a rendezőnek a „valóságba vetett erős hite” árad. A már-már az önfejűségig autonóm Olmi soha nem próbált megfelelni semmiféle divatnak, esztétikai vagy politikai elvárásnak. Kollégái többségétől eltérően nem is Rómában él. Hű maradt Bergamóhoz és környékéhez, ahol 1931-ben született, s ahol az emberek, a természet és a föld szeretetét elsajátította. A nemzedékek, a régi és új, a falu és a város közötti fokozódó kommunikációképtelenség vagy a fogyasztói társadalom negatív következményeinek hatására szemlélete ugyan közelebb került Antonioni vagy Fellini kiábrándult látásmódjához, velük ellentétben azonban mindig reménykedik a változásban.

Egy másik olasz „fantaszta”, Carlo Petrini ezért is választotta őt a természetkímélő gazdálkodás, a helyi élelmiszerek termesztése, a megújuló energiaforrások mellett, illetve a környezetszennyezés és a pazarló fogyasztás ellen folytatott erőfeszítéseket népszerűsítő dokumentumfilm elkészítésére. Petrini szociológusként 1977-től foglalkozott az egészséges táplálkozás problémáival, később az 1989-ben Párizsban alapított Nemzetközi Slow Food Mozgalom, illetve a 2004 óta működő Anyaföld Egyesület elnöke és a génmanipuláció elleni küzdelem egyik itáliai élharcosa lett.

Olmi örömmel vállalta a felkérést, s munkatársaival, Maurizio Zaccaróval és Franco Piavolival két évig, 2006 és 2008 között dolgozott a filmen. Archív felvételeken látjuk az Anyaföld Egyesület első, 2004-es torinói kongresszusát, amelyen 130 ország 1200 étel-közösségének képviselői gyűltek össze. Itt ismerjük meg Petrinit és Vandana Shivát, az indiai Természeti Erőforrások Tudományos, Technológiai és Politikai Központjának vezetőjét, valamint a toscanai regionális elnök, Claudio Martini kezdeményezésére 2003-ban alakult, a Mezőgazdaság és Élelmezés Jövőjéért Nemzetközi Bizottság elnökét. Az indiai atomfizikus-közgazdász az egyik legismertebb teoretikusa a társadalmi ökológiának is, amely a jelenlegi gazdasági, társadalmi és ökológiai válságot mindenekelőtt a túltermelésnek, a féktelen fogyasztásnak és a globális pénzpiac érdekei miatt a lokális érdekeket háttérbe szorító szemléletnek tulajdonítja. Maurizio Zaccaro – az Anyaföld ben látható felvételeken kívül – 60 perces dokumentumfilmben mutatta be Vandana Shiva indiai Navdanya Farmját. Itt nem „mélyhűtött Édenkertben” őrzik az összes indiai rizsfajtát, hanem évről évre vetnek és aratnak, a termésből pedig sok-sok földművelőnek is jut jó minőségű vetőmag.
harmónia
Az Anyaföld 2006-os második, Giorgio Napolitano olasz köztársasági elnök jelenlétében megnyitott torinói kongresszusára 150 országból érkezett mintegy ötezer (s a hozzájuk hasonló milliókat is képviselő) földműves, pásztor, halász, kézműves, szakács, tudós, diák. Olmi látható élvezettel bolyong ebben a színes kavalkádban, és a „multietnikus” közönség több tagját megszólaltatja. Hazájukban mindannyian a helyi mezőgazdaság fejlesztéséért, a termelők és a fogyasztók közötti távolság csökkentéséért, a természettel kialakított harmónia visszaállításáért és a biodiverzitás megőrzéséért küzdenek. Vandana Shiva felszólalásában többek között az egészséges táplálkozáshoz való jog fontosságát emelte ki, szerinte ugyanis „a túlsúlyos amerikai és a csontsovány afrikai gyerekek ugyanannak a rossz táplálkozási szisztémának az áldozatai”.

pinter2

Az Anyaföld magán viseli Olmi mással összetéveszthetetlen kézjegyét – etikai és esztétikai szempontból egyaránt –, noha kollektív alkotómunka eredménye, s tulajdonképpen „propagandafilmnek” készült. A pusztulás és a remény „költészettel finoman átitatott” képeinek ellenpontozó szerkesztésével a film egyidejűleg harcos vádirat a Föld felelőtlen tönkretevői ellen (ennek legfelkavaróbb metaforikus képsora a pusztuló méhek epizódja), s bátorító kiáltvány a megmentésén fáradozókhoz. Talán a legprovokatívabb epizódban, a film közepe táján, a Navdanya Farm jövő-orientált tevékenységének bemutatása után, a rendező meglepetésként különös „időutazásra” viszi a torinói kongresszus néhány szakértőjét: egy elhagyott tanyára a Mestre körüli autósztráda-csomópont közelébe. 2004-ben bekövetkezett haláláig, több mint negyven évig élt itt a világtól, még rokonaitól is teljesen elzárkózva Ernesto, aki – bármennyire bolondnak tekintette is a külvilág – következetesen kitartott önként választott útja mellett. Kizárólag maga készítette tárgyakat használt, s a hagyományos módszerekkel termesztett legszükségesebb ételeket fogyasztotta.

A két éve gazdátlan tanya mintha az elveszett bibliai édenkert utolsó hírnöke volna.
örökség
A pusztulásában is megrendítő, a modern technológiáktól érintetlen „sziget” élénk vitát váltott ki a jelenlévők között. Abban azonban egyetértettek, hogy noha Ernesto útját ma nehéz lenne követni, ránk hagyott öröksége – épp radikális különbözősége – talán segít tudatosítani, hogy vissza lehet (és mielőbb vissza kellene) térni a valódi szükségletek filozófiájához. Ehhez persze olyan politikusok kellenek, akik hajlandók foglalkozni a jelen súlyos globális kihívásaival.

A 2008-as torinói Anyaföld-kongresszuson a jövő egyik képviselője, egy 16 éves massachusettsi diák mondta: hisz abban, hogy a fiatalok képesek továbbvinni mindazt, amit az Anyaföld alapítói elindítottak. Az iskola melletti elhagyott focipályán művelt veteményeskert kialakításának számos követője van világszerte. Olmi is egy olasz „iskolakert” képeivel kezdte, s az anyaföld himnuszával zárta a filmet. Az utóbbi lírai etűdöt Franco Piavoli, az ember és a természet kapcsolatáról szóló 1982-es Kék bolygó alkotója rendezte. Négy évszakon át követte egy Adige folyó-menti „őstermelőnek” a föld szeretetéről árulkodó munkálkodását.

pinter3

Olmi filmjének – valamennyi korábbi művéhez hasonlóan – vannak csodálói, sokan viszont naiv utópiának tartják, mert szerintük „az emberiségnek nem reményre és vigaszra van szüksége ahhoz, hogy megváltozzon, hanem minél nagyobb fenyegetésre, végveszélyre”. Susan Sontag 1965-ben írt A pusztulás képei című esszéjének tanúbizonysága szerint azonban a legönáltatóbb utópiák egyike, hogy „megfelelő veszély esetén elsimulnak az ellentétek, s a föld képes arra, hogy minden erőtartalékét mozgósítsa”. Sontag ezért az apokalipszissel fenyegető tudományos-fantasztikus filmek többségét „bizonyos értelemben a borzalom cinkostársainak” tartja, mert „semlegesítik a borzalmat”. Olmi soha nem volt „a borzalom cinkostársa”, de annak eldöntése, hogy az ő, vagy a Slow Foodhoz és az Anyaföldhöz hasonló mozgalmak attitűdje megvalósíthatatlan utópiának, azaz „nem létező helynek” vagy „választható lehetőségnek” bizonyul-e, a közeljövő egyik komoly feladványa. Némi optimizmusra talán okot adhat, hogy Olmi, Petrini, Vandana Shiva és sok millió ember a világon (köztük egyre többen Magyarországon is) nem az utópiák irreálisan tökéletes társadalmát akarják létrehozni, hanem a spontán szerveződő és a világ „létező helyein” már működő kis közösségek példájával próbálnak alternatívát mutatni a fenyegető jövővel szemben. Petrini meggyőződése, hogy Olmi filmje is sok emberhez segít eljuttatni legfőbb üzenetüket: mindig lehet és kell tenni valamit, mert a természet – ha békén hagyják – képes az újjászületésre.
a mozgalom
Az Anyaföld kis sejtjei egyre szaporodnak, a 2009. december 10-én tartott első Anyaföld Naphoz a világ minden részén tízezrek csatlakoztak. A 2010-es negyedik torinói konferenciára még több országból érkeztek vendégek, s 2011 decemberében Japánban másodszor tartottak összejövetelt a Slow Food és az Anyaföld közösségei. 250 egyetem és kutatóintézet csaknem félezer akadémikus-tudós taggal, szakemberek nevelésével, az új módszerek kutatásával és népszerűsítésével járul hozzá a mozgalom sikeréhez. Olmi pedig még ma, betegen, nyolcvanévesen sem hajlandó feladni meggyőződését, hogy ha végérvényesen elveszítjük a természet, a hagyományok és az emberi kapcsolatok erejébe vetett hitünket, az élet folytatásához nélkülözhetetlen bizalom is végleg meghal bennünk. Legutóbbi, A papírfalu című 2011-ben készült filmje egy katolikus papról szól, aki – miután a hívek lassan elfogytak – az afrikai bevándorlók, a hajléktalanok, a drogos fiatalok, vagyis napjaink szenvedőinek otthonává alakítja a templomát.

kép | laperfettaletizia.com, hangarbicocca.org , expo2015.org, crann-org.net
film | Ermanno Olmi: Terra Ferma (2009)