PILINSZKY JÁNOS VERSÉRŐL
2012 szeptember
HARMADNAPON
És fölzúgnak a hamuszín egek,
hajnalfele a ravensbrücki fák.
És megérzik a fényt a gyökerek.
És szél támad. És fölzeng a világ.
Mert megölhették hitvány zsoldosok,
és megszünhetett dobogni szive –
Harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertia die.
Pilinszky szerint a végső, teremtő nyugalom, az érettség kedvéért még a zsenialitás látszatáról is le kell mondania a költőnek. S ő itt valóban olyan ártatlanul, önfeledő tényszerűséggel használja a nyelvet, mint a gyermekek. A legáltalánosabb főneveket sorolja, de az elemi dolgok megszólítása felér a teremtéssel. Ég, fa, gyökér teljes világgá állnak össze. Ez a világ magában hordozza a költősors súlyos terhét: az emlékezés és az együtt szenvedés parancsát. A hamuszín egeket olyan szem nézi a vers elején, amely látta az emberi történések mélypontját: egy auschwitzi fényképen megörökített foglyokról mondja Pilinszky, hogy „[m]int hamu a szélben, időnként meg-megrebbennek és súlytalanul visszahullnak”. A fák nemcsak a világ összes fáit emelik be a versbe, de az Édenkert fáját is, amelyre immár Ravensbrück iszonyatos szégyene is rátapad. A vers töredék: egy történet végét mondja el. És-sel indítja az események felsorolását: hogy mi volt korábban, közismert. A történések sorba állítását a leggyermekibb kötőszó, az és végzi el. Négyszer hangzik el az első versszakban, s a négy és-en át a hamuszíntől, az élettelentől egyre boldogítóbb reménnyel (egyre rövidebb mondatokban) eljutunk a fényben zengő világ tapasztalatáig. A második versszakot az és kiegyensúlyozottan, a megtalált nyugalom bizonyosságával két egyforma súlyú részre osztja: a második sort s – latinul – a negyediket vezeti be. A mellérendelt mondatok füzérében igen erőteljesen szólal meg a mert, az ok-okozati kapcsolat kijelentése. Ezen a mert-en át az első négy sor jelenéből belezuhanunk a múltba. Ez a múlt örökre meghatározza a jelent: a kegyelem pillanata, a fény s a fénnyel a felzengő világ olyan lehetőség, mely bármikor újra bekövetkezhet.