Peterdi Nagy László

AZ ÉSZAKKELETI ÁTJÁRÓ

2003 november

AZ ÉSZAKKELETI ÁTJÁRÓ

„Szibériában nem nőnek pálmafák” – így kezdődik az Első Lovashadsereg politikai tisztjének, majd „a nép ellenségeként” kivégzett Iszaak Bábelnek egyik elbeszélése. Mostanában, amikor elindul az első expedíció felderíteni, hogy mi is csapódott be voltaképpen ott, Irkutszk mellett, meteorit vagy más – mindenesetre a robbanás energiája felért egy közepes erejű atombombával –, szóval mostanában sem sokat lehet hozzátenni Bábel megjegyzéséhez. Itt van nekünk a szovjet korszak csődtömege. És ebben benne foglaltatik a szovjet műtrágyával, energia-, ember- és anyagpazarlással végrehajtott magyar és a többi népi demokratikus gazdasági „csoda” is.

A nyersanyagban és energiában gazdag szibériai területre koncentrálódik a nehéz- és vegyipari, valamint a fegyvergyártó óriásüzemek nagyobb része. Az olajkitermelés – ma is aktív magyar részvétellel folyó – szüntelen növelése tönkreteszi a földet – persze a tatárok, a csecsenek és a kazahok földjét.

ember nem lakta

Szibéria ma már nem távoli, ember nem lakta vidék. Az ipari körzetek népsűrűsége jóval nagyobb a legfejlettebb ipari országokénál is, ennek minden következményével együtt. A Bajkál, a Balti és a Fekete-tenger elszennyeződése legalább akkora ökológiai katasztrófa, mint az Amazonas menti őserdők pusztulása. A Kuznyeck medencében vagy az Urálban a környezetvédelem ma a szó szoros értelmében élet és halál kérdése. Éppen Krasznojarszkban építették meg a világon először a mesterséges bioszférák kísérleti telepét. A rendszer a külvilágtól csak némi energiát igényel: teljes tápanyag, oxigén és vízszükségletét az ott lévő növényzet biztosítja. Ez a kozmikus rakéták és az űrbázisok világa – meglehet, a Föld jövője is: ha így megy tovább, az emberi élet feltételeit itt is csak mesterségesen lehet biztosítani.

És hát mostanában Szibériában fogalmazzák meg legélesebben Oroszország (és talán az egész további világfejlődés) alapvető kérdéseit. Moszkvában a zöld fiatalok legfeljebb az atomhulladékok befogadása ellen tüntetnek az Állami Duma épülete előtt. Odabent a Grigorij Javlinszkij közgazdász vezette Jabloko párt kimagaslóan jól képzett, tehetséges szakemberei pedig a hadiipar, a hadsereg – és az egész gazdaság – radikális átszervezése mellett érvelnek. Az ökológusok azonban tudják, hogy a probléma még ennél is sokkal nagyobb: az egész ország mentalitását, az emberek életformáját és gondolkodását kellene megváltoztatni. Kimondják tehát, alighanem a többi földrészre is érvényesen: az ökológia és a környezetvédelem ma legalább annyira ember- és társadalomtudomány kell legyen, mint az összes többi együttvéve.

Épül ez a híd persze a túlsó part felől is. A korábbi felfogással szemben, amely az oroszországi népek kialakulásának és fejlődésének vizsgálatakor a társadalom-, illetve a szellemtudományok körén belül maradt, a kutatók ma elsősorban természettudományos érvekkel támasztják alá koncepcióikat. Azt vizsgálják, hogy az orosz természet hogyan határozta meg az orosz történelmi lét sajátosságait.

Ha a kontinensnyi Szibériát nem számítjuk is, a Kárpátok és az Urál között húzódó, a Jeges-tenger, a Kaukázus, a Fekete- és a Kaszpi-tenger határolta végtelen erdős síkságon élő különféle népeknek a történelem során lehetetlen volt egymástól elszigetelődni. Maga a természet súgta meg nekik, hogy egyesüljenek, és úgy védjék magukat. A hatalmas tér lehetőséget biztosított a visszavonulásra, a manőverezésre, és igen megnehezítette a minden irányból be-becsapó hódítók dolgát.

Amint a közelmúltban elhunyt szentpétervári kultúrtörténész, Andrej Szaharov az orosz civilizációról írott művében megállapítja: „Mindez nagymértékben meghatározta az orosz nép jellemét, lelkületét is. Ezeken az egyedülállóan sík, szabad térségeken, ezekben a komor erdőkben kovácsolódott ki karaktere, szívós, kemény, kitartó, ugyanakkor bizalmas, nyílt természete. Itt formálódtak ki azok az emberek, akik a rövid nyár alatt kapkodva dolgoztak, aztán kényszerű pihenőre vonultak a hosszú és kegyetlen tél idején. Vajon nem innét származik-e a kelet-európai síkság emberének sajátos, rohamszerű munkastílusa, nem emiatt hiányzik-e a rendszeres, folyamatos munkához való kedv, amely oly nagy jelentőségű lett az ország sorsában, gazdasági fejlődésében, társadalmi viszonyaiban?”

új világrend

Hogyan hatnak majd ezekre a népekre az utóbbi évtizedekben bekövetkezett változások? A kérdés jelentőségét mutatja, hogy Amerikát – az új világrend kialakításának számtalan kisebb-nagyobb tennivalója közepette is – ez most szinte minden másnál jobban érdekli. Ők bezzeg tudják jól, amin az orosz sajtó nem győzött eleget csodálkozni: hogy a „vermonti remete”, Szolzsenyicin miért Szibérián át vonatozott haza, miközben a fogadóbizottság a repülőtéren várta. Tisztában vannak vele, mit jelent, hogy Oroszország – a közvetlen szomszéduk. Hogy az Alaszka és a Csukcs félsziget közti Bering szoros semmivel sem szélesebb, mint a La Manche csatorna. Nem kétséges, hogy a jég alatt most épülő kőolaj- és gázvezetékek a 21. század fő verőerei lesznek. És addig is – működik tovább Amerika és Oroszország között az északkeleti átjáró: egyfajta, leginkább talán a népi diplomácia kategóriájába sorolható csalagút, amely megkerüli Nyugat-Európát.

Ennek jelentőségét akarta hangsúlyozni az agg író a több hétig tartó szibériai hazatéréssel. David Korten és Guy Dauncey szivárványgazdaságát jóval megelőzve, mintegy száz évvel ezelőtt, Szolzsenyicin nagy példaképének, Tolsztoj grófnak a megbízásából a Művész Színház egyik rendezője, Szulerzsickij kezdte el letelepíteni Kaliforniában az orosz parasztokat, és szervezni azokat a közösségeket, amelyek a jövő kapitalizmusának, a helyi társadalom által ellenőrzött szivárványgazdaságnak a legfőbb bázisát jelentik ma már szerte a világon.

Kivéve – Oroszországot. Mert a párttitkárból és főhivatalnokból lett ottani kapitalisták nemcsak az atomtudósokkal nem tudnak mit kezdeni, de a nagy írókkal sem. Lakótelepeiken a szétdarabolt tankokból öngyújtót esztergáló munkanélküliek mellett még legalább két jól képzett értelmiségi nemzedék is tengődik. (A geofizikát és kozmológiát is tanult, de aztán feleslegessé vált katonatisztek többsége, a családjával együtt, még mindig sátrakban lakik.)

Szibériai kronográf[1]. Ezzel a közös címmel jelölik az Oroszországi Tudományos Akadémia szibériai részlegének most megjelent ökológiai sorozatát. Ez a készülék valamely folyamat időpontjának pillanatról-pillanatra történő rögzítésére használatos. Akkor alkalmazzák, amikor előre látható, hogy a végkifejlet nagyon is kétséges, és szükség lesz majd a felelősség megállapítására. Felelős persze nincsen, és nem is lesz azért, amit a szovjet (orosz) elit ezzel a kontinensnyi országrésszel művelt. A kronográf így legfeljebb a tanulságokat rögzítheti. De abból aztán van elég!

A nyugati zöld mozgalmak két nagy ideológusát, David Kortent és Guy Daunceyt említettem – hanem itt Közép- és Kelet-Európábán is megvoltak a magunk szivárványharcosai. Napjaink fő kérdésének, a fenntartható (helyi, családi, háztáji, táj) gazdálkodásnak és az államilag szubvencionált nagyüzemi mezőgazdasági árutermelés koncepciójának első nagy kísérlete Oroszországban kezdődött, a múlt század első felében. Erről tanúskodik a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának története is, amelyből mindig ki kellett vágni egy-egy nevet a Pravda útmutatása szerint. Nos, ezeknek az árulóknak a többsége régi bolsevik vagy eszer volt.

A közösen megdöntött cárizmus után létrejövő rendszert a bolsevikok a proletariátus diktatúrájának nevezték, igaz ugyan, hogy 1919 márciusában Lenin kénytelen volt beismerni: „Oroszország proletariátusára azt a szerepet osztotta ki a történelem, hogy a kispolgári forradalom szálláscsinálója legyen.”

emberi csontokon felépített

A proletariátus nagy vezére talán maga sem merte végiggondolni felismerésének következményeit. Mint gyakorló politikus tudta azonban, hogy a tűzzel-vassal, emberi csontokon felépített, eszelősen centralizált és diktatórikusan irányított államszocializmusnak mindvégig egyetlen igazán veszélyes ellenféle volt Oroszországban: az a – már 1917 előtt is jelentős – szövetkezeti mozgalom, amelynek az eszerek a vezetői.

„A paraszti utópia országa”

A Szocialista Forradalmárok Pártja, az eszerek 1917-18-ban sokkal erősebbek és népszerűbbek voltak a bolsevikoknál: taglétszámuk háromszorosa az övéknek, az elnyert szavazatok száma pedig a kétszerese. Ők nem Németországból érkeztek, hanem egy ízig-vérig orosz értelmiségi mozgalom, a narodnyikok és narodovolecek ügyének folytatóiként léptek fel. Még fontosabb, hogy a forradalom vezető erejének nem a munkásosztályt, hanem – a lakosság túlnyomó többségét jelentő – parasztságot tekintették.

Lenin 1902 óta folyton hangsúlyozta, hogy a tömegek megnyeréséért folyó harcban legfőbb ellenfelük az eszerek lesznek. 1917-ben egész egyszerűen átvették az agrárprogramjukat. De csak – látszólag. A szociálforradalmárok a földet ugyanis – annak kártérítés nélküli teljes kisajátítása után – nem az államnak, hanem a parasztságnak akarták örökös használatba átadni. Méghozzá úgy, hogy a névleges tulajdonos sem az állam, hanem az obscsina, a faluközösség maradt volna. Ebben látták az egyetlen biztosítékát, hogy a föld ne váljék a kizsákmányolás eszközévé.

A történelem fintora, hogy az orosz kommunisták most ugyanezzel az érvvel harcolnak az új földtörvény bevezetése ellen. Akkor azonban kíméletlenül kiszorították az eszereket a hatalomból, és csupán manipulációs eszközként igyekeztek felhasználni őket. 1921 őszén a közvetítésükkel akarták elérni, hogy befejeződjék a zöld háború (a parasztfelkelések), és hogy a Nyugat elismerje a Szovjetuniót. Ennek fejében felajánlották a Cseka feloszlatását és a szabad választások biztosítását. De csak annyi sikerült, hogy a londoni emigráció vezetőjét, Szavinkovot hazacsalták, és – több baloldali eszerrel együtt – koncentrációs táborba zárták. Csakhamar követték őket az agrárértelmiség és a „kuIákok” tízezrei. A rehabilitáltak hosszú névsorában két fényes név tűnik most a szemünkbe: Ny. D. Kondratyev és A. V. Csajanov. Ez a két nagy tudós, politikus és író tette az eszerek örökségét a modern társadalomszervezés közkincsévé, mentette át a mai orosz demokratikus és környezetvédő mozgalomba.

A csodagyerekként indult Kondratyev 25 évesen a Kerenszkij-kormánynak a gabonapiac felügyeletét ellátó államtitkára lett. A begyűjtés során nem alkalmazott erőszakot, és így elérte, hogy a polgári-demokratikus forradalom 9 hónapja alatt hétszer annyi gabonára tettek szert, mint a szovjet kormány az egész 1918-as évben. A pénzügyi népbiztosság Konjunktúra Kutató Intézetének igazgatójaként is azért küzdött, hogy ne vegyék el véglegesen a parasztság termelési kedvét. Ekkor alkotta meg továbbá az 50 éves ciklusok elméletét, amely magyarázatot ad a kapitalizmus mai restaurációjára, sőt fellendülésének okaira is. A NEP aktív támogatója volt, annak bukása után letartóztatták. Az utolsó szó jogán a kistulajdonosi szabadvállalkozások szükségességét fejtegette.

szövetkezeti mozgalom

Az Agrárgazdasági Tudományos Kutatóintézet vezetőjének, Alekszandr Csajanovnak a perében a fő vádpont a Paraszti Munkapárt megalapítása volt. Régóta szoros szálak fűzték emellett az eszerek vezette szövetkezeti mozgalomhoz is, amelynek „főkolomposait” már 1922-ben letartóztatták. Csajanov és tanítványai – N. P. Makarov, L. N. Jurovszkij, A. G. Dojarenko – a szövetkezetek és a családi árugazdaságok egymást segítő és kiegészítő rendszerét dolgozták ki. Ez nem felelt meg a pártvonalnak, és Csajanovot 1939-ben kivégezték.

Mivel művei mindeddig csak Nyugaton jelenhettek meg, még Oroszországban is kevesen tudták, hogy Csajanov professzor jelentős szépíró is volt. Legismertebb regényének, az Alekszej testvérem utazása a paraszti utópia országába címűnek a cselekménye 1984-ben játszódik, akárcsak Orwell híres regénye. A szerző látomása szerint a munkáshatalmat Oroszországban ekkorra megdönti a többségi osztály, a parasztság demokratikus forradalma.

A koreai és a vietnami háború, majd Afganisztán és Csecsenföld megtanította az amerikaiakat és az oroszokat, hogy az emberek tetteit, különösen a kicsiny, kiszolgáltatott és paraszti országokban, nem mindig a józan megfontolások vezetik. Az agrárfejlődés modern koncepciói címen az Amerikából hazaköltözött T. Sanyin, Vlagyimir Danyilov és Mihail Rejman vezetésével nemzetközi szeminárium alakult, amelynek tagjai parasztságkutatóknak nevezik magukat. Nem lehetetlen, hogy ez a team egyszer csak a globális folyamatoknak egészen új oldalaira döbbenti rá a nagyhatalmakat.

A természet „átalakítása” helyett – természetbölcselet

Kétségtelen, hogy 1917-ben a bolsevikok elorozták a parasztság forradalmát. A proletariátus történelmi szerepének – csakúgy, mint a technikai fejlődésnek – mértéktelen túlértékelése azonban Nyugat-Európából és Amerikából származik. Oroszországba alig 100 éve érkezett a kapitalizmusnak ez a kiadása. A cári önkényuralom próbálta átmenteni magát ezzel a katonai és gazdasági összeomláson – könnyen, gyorsan és olcsón. Akárcsak a Rettenetes Ivánt utánzó Sztálin, vagy most Putyin elnök, akinek a dolgozószobájában Nagy Péter képe függ az íróasztal felett.

Mindennek – csakúgy, mint Nagy Péter holland hajóácsainak és Nagy Katalin szalon-felvilágosodásának, Voltaire és Diderot barátságának – nem sok köze volt az orosz valósághoz. De volt szerencsére egy másik nyugati hatás is, amely mélyen felszívódott: Rousseau, Schelling, Hegel, Goethe és Humboldt természetfilozófiája. Ezt már nem a cárok és hivatalnokaik, hanem a legjobb orosz írók és művészek közvetítették.

Gogol – Puskin ajánlására – történelmet adott elő a pétervári egyetemen fiatal korában. Irodalmi sikereinek teljében pedig egy 3 kötetes földrajztudományi népszerűsítő mű megírására készült A Föld és az emberek címmel. A lírai próza legnagyobb orosz művésze., Turgenyev fiatal korában szintén természettudós akart lenni. Nagy port felvert Apák és fiúk című regényének „nihilista” kutatójában, Bazarovban a forradalmi demokraták önmagukat, pontosabban Belinszkijt vélték felismerni. Legalább ekkora joggal ismerhették volna fel benne magát a szerzőt is.

összehasonlító földrajztudomány

Turgenyev előbb Pavlov fizikai és agronómiai előadásait hallgatta a Moszkvai Egyetemen, majd Berlinbe utazott, hogy közelebbről megismerkedjék Schelling és Hegel természetfilozófiájával. Legkedvesebb professzora ott Karl Ritter, a Gogol által is nagy becsben tartott összehasonlító földrajztudomány megalapítója, valamint a természetfilozófiai gondolkodás később Oroszországba is meghívott, ünnepelt képviselője, Humboldt volt. Berlinből hazatérve, Turgenyev a Moszkvai Egyetem filozófiai tanszékének oktatójaként az új tudományos irányzatokról tartott előadásokat. A hatalom azonban felismerte, hogy ezek az eszmék veszélyeztetik a „felülről” adagolt felvilágosodás és reformok hatékonyságát, és bezáratta a tanszéket. így lett Turgenyev „csak” szépíró.

Kafka zseniális orosz előfutára, Szuhovo-Kobilin ifjú korában Hegel követőjeként filozófiát, matematikát, fizikát, kémiát, csillagászat- és ásványtant, botanikát, zoológiát, agronómiát hallgat a pétervári, a heidelbergi és a berlini egyetemen. Hét vaskos kötetben oroszra fordítja és kiadja mesterének munkáit. Majd hozzáfog saját természetfilozófiai rendszerének megalkotásához, amelynek lényege a Lét és a Gondolkodás, a Természet és a Lélek egysége.

Folytathatnánk a sort a Darwin felfedező útját megismétlő főcenzorral, Goncsárovval, a Szahalin demográfiáját feltérképező, Közép-Oroszországban a paradicsomot meghonosító, a birtokán 900 gyümölcsfát saját kezűleg elültető és gondozó, praktizáló orvossal, Csehovval, a szántó-vető Tolsztojjal és Korolenkóval, Leszkovval, Bunyinnal, Levitánnal, Ajvazovszkijjal és így tovább. Az egész orosz irodalom és művészet panteista, és ez talán a legizgatóbb titka. Valószínűleg ez lesz majd új virágzásának is fő ihletője, amint az Japánban és Kínában is történt.

Ebben most a leginkább keletire formált nyugati ideológia, a pravoszláv kereszténység is segít. Már Gogol egy hitbéli megvilágosodásnak „köszönhetően” égette el a Holt lelkek második kötetét. A száz év előtti nagy szellemi megújulás, az „ezüstkor” is a pravoszlávia megújításával kezdődött. Az orosz szimbolizmus költője, Alekszandr Blok meg Jézus Krisztust állítja a fagyos Pétervár utcáin járőröző vörös osztag élére (Tizenketten). A szovjet korszak külső-belső emigrációba szorult orosz gondolkodói – legyenek Wagner kozmizmusának, Nietzsche civilizáció-elméletének vagy a Marx–Engels-féle történelmi materializmusnak a követői – mind vallásfilozófusok is. És mi más volt az állami ideológia, mint pompás külsőségek és képmutatás mellett űzött bizánci vallás? Az ellene fordulók – Szaharov professzortól Zaliginig, Leonyid Leonovtól, Az orosz erdő írójától Szolzsenyicinig – pedig soha nem az élenjáró nyugati tapasztalatokra hivatkoznak, hanem – mint az igazság, hasznosság és szépség legfőbb mintájára – az orosz természetre. És nem a bukolikus idillre, hanem az orosz gondolkodás és az alkotói lét egészét átható szemléletre.

az orosz lélek panteista

Etikai minimum ez, amelyet a társadalom az elitjével szemben támaszt. És egyben – esztétikai minimum. Könyvtárnyi irodalma van például a Művész Színház Három nővér előadásának, amely több mint fél évszázadon át műsoron volt – vélhetően, mert a műben ugyancsak az orosz lélek panteista volta jelenik meg. 1940-ben, amikor mindenki a háború kitörésére készült, a rendező így instruálta az emberibb jövőről monologizáló Versinyin ezredest: „Magát megmentik az álmai!”. A frontra induló nézők elegáns, jól nevelt katonatiszteket akartak látni, akik érdekesen és hitelesen tudnak beszélni nekik a kötelezően előírt szebb jövőről, amiért most mindjárt hősi halált halnak a nővérek kertjének gyönyörű nyírfái alatt.

Ezt akarják tulajdonképpen most is. A vadkapitalizmus eszeveszett tombolása közepette is értelmiségi hősökre várnak az emberek. Egy szociológiai felmérés nemrég arra kérdezett rá, milyennek képzeli el a mai fiatal korosztály az ország igazi elitjének egy tagját. Íme, néhány válasz: magasan képzett, de szerény, sok nyelvet tud, olvasott, de mindig nyitott, kezdeményező; jól nevelt, tapintatos, érzékeny, nem káromkodik, nem erőszakos; erkölcsös, fejlett etikai érzékkel rendelkezik; becsületes, jóindulatú, jóakaratú; nem lop, nem csal, nem ordenáré; belül teljesen szabad, önálló és független; mély lelki életet él, de nem unalmas, nem sopánkodik; értékükön tud becsülni másokat, de önmagát is; elkötelezett a magas kultúra és az erkölcsi elvek, továbbá az egyén társadalmi felelőssége iránt. Nem önző és nem egoista, a társadalmi érdeket fölébe helyezi a sajátjainak.

Bizony egészen más tulajdonságokat kért számon a maga fejedelmén a posztmodern hatalom-technológia titkos példaképe, Machiavelli. És egészen más vonásokat tulajdonítanak a választási kampánymenedzserek meg a médiamogulok is a mai politikai elit tagjainak. Ezek a vonások tulajdonképp a szellemi elitre, az értelmiségre illenek. Vajon egyszerű nosztalgia, hogy sokan ilyennek látnák az elitet? És éppen a fiatalok?

A Novoszibirszkből érkezett könyv hátlapjáról az oroszországi zöldek egyik vezetője, Oleg Janyickij professzor néz ránk szigorúan. Úgy a negyvenes éveinek végén járó, aszkéta külsejű ember. Fekete garbójára puha nyakú fehér inget húzott. Nagy, érzékeny száj, a szemüveg vastag lencséi mögött fájdalmasan összeszűkült, csodálkozó szem. A filozófiai tudományok doktora. De biztosra veszem, hogy minden tulajdona legfeljebb egy öreg Lada lehet.

Viszont ahogyan egykor Herzent és Ogarjovot, majd Csajanovot és Szolzsenyicint, most őt olvassák a diákotthonokban a felső ágyon kuporogva, mert ott közelebb esik a csupasz villanykörte. Ő dolgozta ki például a természeti és társadalmi katasztrófák előrejelzésének matematikai eszközeit. Ezek segítségével felbecsülhető lesz majd végre az a kockázat, amelyet egy-egy pártprogram elfogadása esetén a társadalom vállal. Vagyis, amely alapját képezheti minden reális és felelős politizálásnak.

A földtörvény vitája most ősszel, a képviselőválasztások után megkezdődik. De sok kormányzóságban nem vártak a döntésre, és szabaddá tették a föld adásvételét. Az óriási belorusz traktorgyárak hamarosan csupa-csupa ügyes kis célgépre állnak át. Északkeleten, a Bering-szoros vastag jege alatt meg épül az új csalagút.

  1. Két tudományos esszékötet jelent meg eddig Novoszibirszkben R. G. Hleboprosz – A. I. Fet: Természet és társadalom. A katasztrófák modellje. Valamint O. N. Janyickij: Oroszország – ökológiai kihívás. Társadalom, tudomány, politika. A harmadik, K. M. Petrov professzor könyve éppen most látott napvilágot Szentpéterváron Ökológia és kultúra címmel.
kép | unsplash.com