PÉNTEK VAN, TEMETÉS MEGINT

Péntek van, temetés megint,
A szűk odúban néma emberek.
Valami zene, recsegő gyász, remény,
Krisztus, Miatyánk, fullánk, ahogy kell.
Az arcokon álarc, Szent Mihály
lova nem nyerít, hangtalan fáról
be a gyászos villany-autó. Virággal
púpozzák, aztán a főszereplőt: hozzák,
olajos síneken csússzon a jármű
hasába. Csak ő megy autón, a többiek
csoszogva erednek nyomába. Ez a séta,
ez jó. Élünk, megyünk, a nap süt,
levelek közt szél-kölykök fogóznak.
Még azt a dördülést kibírni,
nézni a lapáttal sürgölődő mesterek
ügyes, gyakorlott ténykedését. Púpozzák
megint a virágokat. Szalagot
igazíts, kötelet, kapát fogj! Ők
elvonulnak, mi még sorba állunk,
az ünnepelt a föld alatt lapul.
Felhőtlen égről tűz a nap.

kép | fortepan.hu