NYÁRI SZÜNET

Rétek fellazult rostjaiból kifeslett
színes szálak a virágok,
nyújtózó ujjak. Rájuk pereg az alkony:
porfelhő, amit az ég fentről kirázott.

Isten unja már: tájat, metaforákat,
megtűr engem is, mint mindent –
jobb halkan beszélni. Fák árnyrácsa zár le,
össze minket e globális vadkempingben.

Hajnalok s aztán a nappalok: mind ékek,
törtfehér, rezgő viasztánc.
Lámpafényükben botorkál ember, állat
és angyal most, szünidei nyársziesztán.

kép | shutterstock.com