Horgas Judit

PARAVÁN

2002 április

PARAVÁN

A sötét paraván tépett széle mögé húzódva a két tarka alakra pillantott. feszes ruhájuk vékony testükre tapadt, a hosszú karok és lábak tanácstalanuk keresték helyüket, mintha a mozdulatlanságba dermedve elvesztették volna jelentőségüket. Innen hátulról alig látta az arcukat, homályosan sejtette csak, hogy az alacsonyabb, kockás mezes fiatalabb a másiknál, mintha tanácsért vagy biztatásért fordulna társához, reménykedően felé hajolt.

A magasabb férfi felhúzta szögletes vállát, furcsán kuporgott, talán fázott vagy zavarta a fiú közeledése. Rövidre vágott hajuk alatt kivillant az izzadságtól elkoszolódott fehér gallér; a mezükre varrott, esetlen rongydarab sebtében készülhetett, itt-ott kilógott egy cérnaszál. Az előadás után az egyik reflektort égve hagyták, éles fehér fénye rájuk vetült, de a kerek sátor többi része homályban maradt. Vajon miért húzódtak ide a fénysáv szélére, miért ültek némán azon az ócska ládán, mintha várnának valakire? És egyáltalán: mit keresett ő itt, a sötét paraván mögött, miért leselkedett két vadidegen után?

Nem látta az előadást, nem hallotta a feszült dobpergést, míg a magasban lengő trapézok között ugrált a két tarka ruhás; a fiú hosszan elnyúló testtel repült a társa felé, és az utolsó pillanatban elkapta a kezét, aztán továbblendülve egy másik rúdba kapaszkodott, a reflektorok fényében szikrázott a most kopottasnak tűnő ruha. Mindezt csak elképzelte, mert a műsor már régen véget ért, a nézők szétszéledtek, mire a sátor közelébe vetődött. A lakókocsik körül álldogáló lovak szaga vonzotta oda. Idegen szag. A környék kutyáit zavarhatta, mert keservesen vonyítottak, mintha rablók lopakodtak volna a kihalt utcákon.

Óvatosan közeledett a sötét sátor felé, hogy el ne essen a merevítőkötelekben, de amikor az egyikben mégis megkapaszkodott, ujjnyira fellebbent a vastag ponyva, és az égve hagyott reflektor egyenesen a szemébe világított. Egy pillanatra megijedt, hogy talán észreveszi valaki, de csak az állatok nyugtalankodtak, türelmetlenül rázták a fejüket, a földet rugdosták. Némi tétovázás után résnyire félrehúzta a ponyvát és besurrant. Szorosan a sátorhoz simulva állt, tájékozódni próbált a félhomályban. Hamarosan megpillantotta az éles fénysáv szélén, pár méterre üldögélő két alakot, de nem merte megszólítani őket. Mit is mondhatna? Már gyerekkora óta irtózik a cirkusztól, képtelen elviselni a nevetséges mutatványokra kényszerített állatok csípős izzadságszagát. A bohócok szánalmas erőlködése, meg a cilinderekben kavargó kártyacsomagok és művirágcsokrok egyszerűen csak untatták, ilyenkor tekintete körbejárt, és a magasban tekergő köteleket lesve türelmetlenül várta az egyetlen valóban izgalmas mutatványt.

kötelek nélkül

A légtornászok mindig némán léptek a porondra, szerette feszült mosolyukat, könnyed mozdulataikat, ahogy villámgyorsan a köteleknél teremtek és a magasba kúsztak. Legszívesebben befogta volna a fülét, hogy ne hallja a hatásvadász dobpergést, minden erejével a lendülő trapézra koncentrált, és gyönyörködve figyelte a levegőben úszó testeket. Elfeledte, hogy egy ócska vándorcirkusz szakadozó ponyvája alatt ül; a légtornászok mintha a szabad ég alatt röpködtek volna, kötelek nélkül, csupán egymás kezét szorítva hintáztak, és csak azért kapaszkodtak össze, hogy a határtalan űrbe emelkedve el ne tűnjenek.

A ládán üldögélő két alaknak azonban láthatóan eszébe sem jutott, hogy fölrepüljön, bár még nem vetették le mezüket és hátukon a homályban is tisztán látszott az izzadtságfolt. A műsor végén léphettek fel, talán az ő számuk volt a fő attrakció. Sikerük lehetett, mert a sátor környékét beborította a szemét,elhajigált műanyagpoharak és kiürült papírzacskók mindenfelé. Másnap a sátrat lebontják, de a szemétgyűrű még sokáig őrzi a helyét.

Már jó néhány perce ácsorgott a paraván mögött, azt remélte, talán történik valami, de a két figura egy szót sem szólt. A férfi kissé lehajtott fejjel maga elé meredt, a fiú pedig türelmesen figyelte. Nem rokonok, bár hasonlítottak egymásra: ugyanaz a kis, kerek fej; sovány testük még szobormerevségében is hajlékonynak tűnt. Különös, hogy egyáltalán nem látszottak izmosnak, a fiú vékony karján szinte lötyögött a szűk mez.

A moccanatlan csendben egyre hangosabbnak érezte a reflektor sercegését, a lovak fújtatását, saját lélegzetvételét. Bizonytalan szorongás fogta el. Lehetséges, hogy őrá várnak?

kép | Pablo Picasso: Akrobata és fiatalbb harlekin, arthive.com