Bíró Béla

PAPAGÁJ

2006 szeptember

PAPAGÁJ

Igen, a nyelv. Életem első nagy lebőgése is nyelvi jellegű. Négyesztendős lehettem, amikor egyik vasárnap a szüleim, akiket nemrég zártak ki – minden további következménnyel – a Román Kommunista Pártból, egy távoli rokont, a falusi vegyeskereskedés vezetőjét várták feleségestől ebédre.

Az előkészületek során anyám ejtett egy-két keresetlen szót a hölgyről, aki azon túl, hogy kikapós hírében állt, rettenetesen is öltözködött. Anyám tehát megtanácskozta apámmal, hogyan viselkedjenek, milyen mimikrit és milyen ruhát használjon, hiszen „ez a Rózsi úgy nézi ki, mint egy papagáj”. Fogalmam sem volt, mi az a papagáj (akkoriban még a kisgyerekeknek szánt kartonlapos állatkönyvek sem voltak divatban, és az állattani ismereteket kizárólag a baromfiudvarban, illetve erdőn-mezőn szereztük be), a hangalak azonban lenyűgözött.

a kommunizmus győzelme

Az ünnepi ebéden nagyon sok múlott, hiszen szüleim munka nélkül voltak, nyakukon három gyerekkel (engem és öcsémet mintegy a kommunizmus győzelme fölötti szertelen örömben nemzettek), s legfeljebb anyámnak lehetett kevéske esélye, hogy – brassói főreálgimnáziumi végzettségével és aranydiplomájával – boltossegédként elhelyezkedik. De mert az alkalmazással az alkalmazó is vállalt némi kockázatot, föltétlenül be kellett lopniuk magukat az egyszerre sorsdöntő „hatalommá” növekedett „pipogya” férfi szívébe. Oda pedig nyilvánvalóan az asszony eszén keresztül vezetett út.

És a hölgy (az „úri” házra való tekintettel) valóban kicsípte magát. A látvány legalább annyira kihívó volt, legalább annyira lenyűgözött, mint az a bizonyos hangalak, így aztán rögtön oda is rohantam hozzá, s boldogan közöltem vele: „Papagáj, papagáj, Rózsika néni papagáj!”

Mivel a faluban nem volt valódi papagáj és nem volt kartonlapos állatkönyv, s mert életkoromból következően sem tűnt valószínűnek semmiféle távoli képzetkapcsolás, nem volt túlságosan nehéz feltörni a kódot. Az ebéd, melytől engem azonnali hatállyal eltiltottak („Elrontotta a gyomrát a drága!”), nem tartott soká.

nagyot durrant

A vendégek mögött hirtelen becsukódott a kapu, szüleim lehuppantak a frissen kaszált udvari gyepre, az egykori jómód utolsó maradványára, s úgy meredtek egymásra, mint egy szemantikai Hirosima túlélői. Bűntudatosan közéjük sompolyogtam, mert azt ugyan nem értettem, mi történt, de hogy nagyot durrant, azt pontosan érzékeltem. Anyám szemében indulat sötétlett, apám azonban elmosolyodott, s megsimogatta hollófekete hajamat: „Virgonc papagáj volt, hamar elrepült”. Erre anyám is elnevette magát. Aztán egymáson nevettek, felszabadultan és keservesen. És nevettek, nevettek, hogy a könnyük is csorgott közben.

A történtek lényegét csak évekkel később, a Hét krajcár olvasásakor értettem meg. A körülmények persze akkorra sem javultak. Ötvenhatban éppen második osztályos voltam. A szüleim a magyar forradalmat eufóriával fogadták, s már számomra is nyilvánvaló volt, az igazi szocializmus diadalát várták tőle. Annak a Leninnek a „visszatérését”, akinek képe ott függött ágyuk fölött. Aztán egyik nap hallottam a rádióban Kádár János elvtársat, hogy a forradalomból ellenforradalom lett. A mi házunkban is. A kommunista hősökből árulók és fasiszta gyilkosok. Ezt már sehogy se értettem. S közben ott volt az öcsém, aki fiatalabb létére jóval tehetségesebben, minden nehézség nélkül váltott át az egyik zsargonról a másikra. Mindig hamarabb tudta, hogy kinek mikor és mit kell mondani. Hogy miről szabad beszélni a rendőr kislányával és miről nem, hogy mit szabad megmutatni az igazgató bácsi fiának, aki a legjobb barátunk volt, és mi az, amit még neki sem. Tőle tanultam. De kínkeservesen. S talán már a nyelv paradox természetéről töprengtem. Kényszeresen is vizsgáltam a dolgokat a másik oldalukról. Egy-egy állítást mindig önnön ellentétének tükrében vettem szemügyre, s ami addig trauma volt, egyszerre titkos mulatsággá lett. Aztán élettapasztalattá. Ma talán öcsém is megirigyelné, milyen érzékenyen váltogatom a diskurzusokat.

De a papagáj (ki tudja, miért?) nem változott: azóta is újra és újra elrepül.

kép | pxhere.com