PANEL

A fényképen este, távfűtéses szoba
a házgyári lakás hetedik emeletén,
a fiókok mind kihúzogatva és limlomok
borítják a padlót. Plüssróka leszakadt
farka, kiemelten fontos legókocka,
elfelejtett biciklis bukást idéző rag-
tapasz, egy jobb időkre félretett keksz morzsái.

A száraz kétségbeesés az arcán, tudniillik
most sem találta, amit órákig keresett,
vagyis nem azt találta, helyette
megint a lényegtelen apróságok,
pedig ennyire azért már nem fiatal,
nagyjából ez lehet az arcára írva,
de meglehet, rosszul emlékszem a képre.

Ideje lenne tényleg megkeresni. Benyitok
a szobába, fölkattintom a kislámpát,
és a hideg fényben egymás után húzom ki
a fiókokat, mint aki ragtapaszokat tép le
sorra, vagy rókákat készül kifüstölni épp.
A sötétben szétszórt morzsa lapul, plüssfarok –
tehát mégsem jöttek el a jobb idők.

Kezembe veszem a bizonyos legót,
lassú, kockázatmentes építkezés, de
vajon meddig ragozható ugyanaz a panel?
Váratlan, füstszerű fény felel, s utána
a kattanás megint – éles és halk,
mint egy darab keksz omlása,
ahogy egy távoli szájban roppan el.

kép | adobe.com