Levendel Júlia

ÖNSÚLYA

2013 december

ÖNSÚLYA
„A tömeg újra meg újra meglobogtatta a hálás elnyomottak éljenét.“
James Joyce

Korábban úgy tartották, a ruha teszi a tömeget. Mármint a kabátok, fejfedők, harisnyák, nadrágok és lábbelik, esetleg a pulóverek, ingek, nyakravalók – volt, hogy csak a ruhadarabok árulkodtak a korról és a helyről: mikor és hol vonul az aktuális hatalmat legitimáló, a fennállóért lelkesedő tömeg. Mióta a teljes odaadás jeleként illik meztelenül menetelni, eloldódtak az idő és tér szabta keretek. A tömeg tömegebb, mint valaha. A csupasz vállak és ülepek manapság összeérnek, a boldogságtól elnyílt szájak sormintává lényegülnek – nagyítóval vizslatva külön-külön még láthatóak a fogsorok, fölsők és alsók többnyire hiányos ívei, bár a folytonosságban a hiányok is elenyészőbbek, s különben is, ki kutakodna a részletekben, mikor az egész sokkal vonzóbb. A darabocska meg, legyen bár homlok, kimeredő kar vagy széles csípő, eleve a közösbe, az egységbe tart, mind-mind mámorosan illeszkedik a teljesebb, hosszabb sorba, hisz a sor időtlenséget ígér, a nagyobb büszkévé tesz, a nagyobb dicsőbb is egyben, és általa elhessenthető a magán-élettel járó megannyi nyugtalanság, lerázható a köztes-csorba lét nyűge.

A teljesebbé lett alakzat az erő és az örökkévalóság biztosítéka. A tömegbe tömörültek megszabadulnak a kezdet és a vég durva daraboltságától, az egykori teremtő elválasztást kísérő kontúrosságtól. Az indázó-hullámzó-kinyúló-megvastagadó tömörületet szükségtelen már terelni vagy igazgatni – önsúlya viszi-görgeti-csúsztatja, az önsúly pedig nem különbözik a mindenek feletti akarattól. Akarat, ami beteljesíti a testek eggyé gyúrását. A hatalmas, lenyűgöző, öngerjesztő, mellesleg elektromosságot és mindenféle energiát termelő összetartozás-tudat képes kifeszíteni a bőrt, lobogóként dagasztani, puffasztani, hogy még áteresztőbb legyen.

gyűlölet- és félelemszilánkok

Az otthonukból vagy bárhonnan csupaszon indulók, mert szükségszerű, hogy valahogyan elinduljanak a beolvadás felé, már az ajtótól, a házkaputól megigézetten lépnek, felvetett fejjel, a beavatottak és meghívottak, az igaz úton járók eltökéltségével – bámuljanak a mindenkori irigyek és árulók! És a bámulók tekintetében nemcsak megütközés, de rémület és megvetés is van, ott van, valóban. Néhányan füttyögnek a vonulókra, jóval többen megborzonganak és összébb húzzák magukon a szvettert vagy a dzsekit. A levegő gyűlölet- és félelemszilánkokkal telített, a törmelék könnyen válik cseppfolyóssá, hogy házfalakon, kovácsoltvas kerítéseken, bronzszobrokon csorogjon le, le a talajba, le a pokol legmélyebb bugyrába.

Szakértők szerint a ruhátlan tömegnek nem kell majd szónok, tábla, molinó, nem kell semmiféle időről és helyről árulkodó jelvény, nem menetelnek indulóra, karjukat nem lendítik előre, fejüket nem fordítják egy irányba, mert az igazi tömeggé lett tömeg, a legősibb vágyakat beteljesítve, immár nem egymás melletti lábak, karok és fejek sokasága, hanem egyetlen testté sűrűsödött egyetlen akarat.

kép | pxhere.com