ÖNKISZOLGÁLÓ

A táblára mutatsz, és zavartan elé állsz.
Felvont szemöldökkel kezedbe adod a krétát.
Ujjaiddal feszülten morzézol tarkódon:
tátititi titá tátátiti tátiti titátitáti.
Érzed az arcodra nehezedő pillantásodat,
kérdőn tekintesz hol ide, hol oda,
tehetetlen vagy, mint sakkban a zugzwang.
Segíts magadon, és isten is
az egyenletbe helyettesít
egy ismeretlent,
és megérted a változók közti relációt,
hogy a megoldás olyan relatív, szinte nincs.
Ugyebár, hümmögöd egyre bölcsülve,
hisz csak saját hibáidból tanulhatsz,
és mint aki jól végezte,
hellyel kínálod magadat,
meghámozod héjától a nullát,
a semminek ugyan mért kellenek jelzések?
Körződdel álmosan az asztallapba vésed:
Csúcsszuper érzés, itt fekszünk mind, önkezelésben.
Új paradoxonokon túlhaladunk valahogy.

kép | adobe.com