ÖNARCKÉP MÓKUS KOROMBÓL
1997 január
Micsoda boldogság
szárny nélkül túljárni a föld eszén
egyik fáról a másikra röppenni
mindennapi öröm akár csak egy makkra lelni
dióhéjat szétroppantani mandula tokját föltörni
mogyorót szamócát csemegézni
körmöm közé kaparintott jó mulatság
hullott almát két mancsra markolni
egy falatot kiharapni belőle s elhajítani
a nappali természet fogamra való
a húsevő sötétség állkapcsa összecsukva
s ha testes szárny suhog mintha szellő kerekedik
tömpe bagolycsőr közelít én a bajnok ugró
rég átváltottam a tizedik lombkoronára
ott majszolom tovább az élet javait
nap nap után a természet tervrajzát másolom
az igazi ünnep a nőstények tévedése
rőt szőrű somszínűnek kedveli szürke szőrmém
a szürke prémes világosnak bundám villogását
dáridó áll évek színeváltozásán át
de a tisztásról megpillantom az ölyvet
gyógyíthatatlanok kóválygó szanitéce
hátha észreveszi kikezdett irhám sebét
vagy ragadozó szeme tükrében földereng
amit magam se látok másnapi sérülésem
nem rejt el akkor a határtalan