OKTÓBER

Madarak sodródnak az égen,
szállongó levelek,
tükörképük dermedt tócsákra hull.
Szélük körül vizes az aszfalt:
szárad az ég. (Vagy „fárad”? valóban,
esett eleget…)
az autókerekek surrogó nyomot hagynak.

Későn érkeztem haza, a fridzsider
oktondin nyitotta száját, bent hideg volt
és csupasz.
Az este mozdulatlan állt, kegyetlen
függöng; sötét
ujj, mely mögül hiányzik a
kéz (vagg legalábbis a kezet
helyettesítő inger).

Végül csak ideért az összes sajgás.
Az összes idejében végig nem gondolt
gondolat.
Bútorokra szárad így az idő,
öregasszonyokra a hús:
nem érted, miért sorvad,
és senki nem érti,
mi marad.

kép | pxhere.com