Somos Béla

Ö. SZ.

1997 január

Ö. SZ.

Könnyezik kilépve a házból a hűvös megcsapja az arcát
Megtörli szemét ne lássák nem szégyelni (csak úgy „magától”)
Cédulák a zsebben napi tennivalók
(és szemüveg kulcs igazolvány bérlet könyvtári kölcsönzőjegy)
indul a nap örülni kellene
örül is
nem fáj semmije
még a lelke se
csak a sok sárga levél zavaró
mint a fiókban (szintén szürkülnek sárgulnak)
betakarnak mindent
rámolni köztük jó
de befejezni a rendberakást lehetetlen
így mindig akad „új” tennivaló
meg a menés – az se kutya
menni csak menni csak menni
(agyérelmeszesedéses menés ez már?)
fogynak az ismerős arcok az utcán
lépcsők állnak az ember elé
föl-le futkos az évszak
a nap
kevesebb fér bele már
kopnak a régi ruhák rojtos az ingujj
nem fáj nem kár
alig érdekli a holnap
hazafelé hazafelé
ez az erdő még ugyanaz
a dantei volna?
hol van a három híres állat (az allegorikusak)
a kéjvágy az erőszak (kiveszett odabent)
az irigység alig él nincs
tigris
nőstényfarkas
oroszlán
nem jár-kel az utcán
ballag a bácsi
megpillantja magát a kirakat üvegében
virtuális arc
a valós áruk halmaza közt
kiabálás
füst
megy az ember
tűnődik

alteregóm(?)

kép | shutterstock.com