Ó, az a csodálatos tavasz!
Ó, azok a szél söpörte, frissen kárpitozott hajnalok, amelyek áttetsző búvárharangként borulnak a világ fölé!
Ó, a kiapadhatatlan szökőkutak kecses teáskannái, amelyek a mennybolt felé lövellik törékeny sugaraikat!
Ó, azok a pacsirtaszerű, repülő madarak, amelyek keménypapírból kivágott árnyékként suhannak a halvány háztetők felett és mellényzsebükben még a szavannák illatát hordozzák!
Ó, az a nagyvárosi elegancia tarka egyenruhájába bújtatott hullámzó tömeg, amely elözönli az utcák kusza szövevényét!
Ó, azok a perzsaszőnyegekhez hasonló, feltérképezhetetlen parkok!
Ó, a tavaszi felhők hófehér bársonyfalkája, mely ide-oda vándorol az atmoszféra makulátlan közterein!
Ó, azok a szentimentális délutánok, amikor elfüggönyözött, szikár kisasszonyok sétáltatják csupasz napernyőiket, vagy kart karba vetve sietnek valahová!
Ó, az a felvirágzott pázsit közepén kisarjadó, harsány tűzoltózenekar, melynek tagjai örökzöld melódiákat lehelnek a mellükhöz szorított, rézszínű tartóedényekbe!
tapintatosan motoszkálnak
Ó, azok a holdfénytől harmatos, indigószínű esték, amikor az odvas fák összefont kézzel állnak a semmibe nyíló ablakok előtt, és a kert magányos teremtményei tapintatosan motoszkálnak a lassan alvadó, tágas sötétben!
Ki nem lapozgatta még ilyenkor lázasan a tavasz kézikönyvét?
Ki nem hajtotta ilyenkor fülét bizalmasan a talaj felszínére, hogy aztán órákig hallgassa a föld mélyének csendes zsongását, a feneketlen tárnákból felsejlő, valószerűtlenül halk citerapengetést?
Ki nem mászott fel a legmagasabb fára, hogy némi ócska dunyhából, szalmából meg sárból takaros fészket rakjon, és a tojások lelkiismeretes őreként, egész nap csak költsön, költsön, költsön, s újonnan születő, habkönnyű fiókák egész nyájával örvendeztesse meg rokonait, ismerőseit?
Ki nem leselkedett még ilyenkor a zárt ajtó kulcslyukán keresztül saját maga után, hogy valami váratlan, zseniális tetten kapja önmagát, és aztán a káprázatos felfedezéstől felvillanyozódva, ki nem rohant végig lobogó hajjal és az ég felé nyújtott karral, félig összegombolt, csíkos fürdőköpenyben a méhkasként nyüzsgő utcák aszfaltpadlatán?
És ki nem feküdt ilyenkor minden éjjel tágra nyílt szemmel a megvetett ágy kihűlő szövetei közt?
Ki nem lopakodott titokban egy néptelen folyosón, miközben a baglyok szeme világított és a szarvasbogarak hosszú járatokat rágtak a tapéta alatt?
Ki nem kötötte össze jó szorosan a lepedőket meg a takarókat, hogy aztán leereszkedjen a III. emeleti ablakon és átmásszon a magas kerítésen?
Kinek nem találták hűlt helyét másnap reggel sem, és kinek nem üthették bottal a nyomát?
Ó, az a csodálatos tavasz!