Ez a fekete-fehér fénykép, amin
ott áll a nyugágy feketén-fehéren,
ott áll, és nem ül benne senki,
fényben a nyugágy, és ugyanaz
a fény a rózsákon, ugyanaz
a testetlen testmeleg, mintha
csak most keltek volna fel belőle,
ahogy kipereg az idő, a homok,
amit belehordott a szél, vagy a talpad,
ahogy kipereg belőle a fény, a kép.