HORDOZHATÓ MENEDÉK
Nádas Alexandra képeire
A hajó, a bárka,
a ladik, a sajka
éjszakára
mind befut?
Vízparti ház
ablaka világít,
jelt ad
a hazatérőnek.
Én mikor érek haza?
És mire hazaérek,
idegen lesz-e az otthon?
Bedőlt kerítés,
gaz fölverte udvar,
hámló vakolat,
kihalt szobák sora.
És ha úton van otthonom,
mint mutatványos kocsija,
cigányok sátra?
Az ajtó nem udvarra,
csak fedélzetre vezet?
Ha a hazaút
maga az úthaza?
Az idő árvizén
minden ház úszóház,
sodródó Velence,
a lépcsősorok
vízbe futnak,
víz folyik vízbe,
ahogyan megálmodtad.
Épülő-omló falak,
faberakásos homlokzatok,
tornyok, boltívek,
függőfolyosók,
korlát és árnyéka,
csúcsíves ablakok,
árkádok, tornácok,
kertek, ciprusok.
Úszik a medence,
úszik a víz,
úszik a fény
halvány színekbe,
úszik a föld, az ég,
a halász és a halak,
úszik az üvegház
inverz akváriuma.
Madonna arca
kendőkeretben,
felemelt kéz,
profán templom.
Az otthon csak
úszó gondolat.