Szvetelszky Zsuzsanna

NYELVELŐ ÍTÉLETEK

2003 augusztus

NYELVELŐ ÍTÉLETEK

A SZICÍLIAI KÍSÉRLET

II. Frigyes császár majd´ negyven esztendeig (1211–1250) tartó uralkodása alatt tudománykedvelő hajlamáról, egészségvédelmi törekvéseiről és kísérletező kedvéről is többször tanúbizonyságot tett. 1224-ben megalapította a nápolyi egyetemet, népszerű könyvet írt a sólymokról, majd egy tudományos művet az összes, akkor ismert madárfajról. Ő tiltotta meg az orvosoknak, hogy saját készítésű piruláikat adják betegeiknek, így virágoztatva fel a patikákat.

érintetlen tudat

Egyik kísérletével pedig azt akarta kipuhatolni, vajon melyik az eredendő, az első, a legősibb nyelv a világon, amely ki is buggyanna az emberből, ha úgy nyithatná ajkát szóra, hogy előtte a gügyögő anyanyelve nem torzítja az érintetlen tudatot. A gondolatot tett követte, gyorsan beszerzett Szicília szigetéről – amely akkor a birodalmához tartozott – pár tucat alig néhány napos, hetes csecsemőt, és császári felügyelet alá helyezte őket. A kiválasztottak minden földi jót megkaptak, de gondozóik egy kukkot sem szólhattak hozzájuk.

A kicsik pár hónapon belül mind meghaltak, még mielőtt bármelyik közülük kiejthette volna száján a szót – az első, eredendő nyelven.

 

NÉMETEK, NYELVEK

Vélné az ember, hogy beszélik a hesseni, a bajor, a baden-württembergi, a platt, a fríz, a vesztfáliai, a szász, a sváb, a berlini, és még néhány tucat főbb dialektusát a lutheri németnek, és ezzel elintézettnek is tekinthetjük a dolgot. Valóban?

Nem a nyelv különböző kisebb, Kreis- és Land-határok által tagolt belterjes képződményeiről akarok szólni (pedig érdemes: ha ugyanis egy német meghallja például, ahogy kimondom a Kirche szót, az i hangot jellegzetesen élezve, már kérdi is: paderborni vagy?), hanem egy egészen újkeletű fejleményről. Nem a fekete angolra, az ebonixra emlékeztető jelenség ez: más közegben alakul ki – egyetemeken, munkahelyeken –, és kínai, török, francia, arab, olasz, magyar és orosz fejleszti együttes erővel. Évente ugyanis ezrével özönlik a Bundeslandokba a világ minden tájáról a sok fiatal: tanulni próbálnak vagy szerencsét. Ha rendben vannak a papírok, egyéves nyelvtanfolyammal kezdenek az egyetemen, ahol az alapoktól a záródolgozat megírásához szükséges nyelvtudást kínálják, napi öt órában, ráadásnak annyi leckével, ami az egész délutánt betölti. Az első hónap végén már oldottan kávézgat a büfé dohányzójában a kenyai antropológusjelölt a pekingi óceánkutató doktorandusszal. Hallgassunk bele a társalgásukba – nem nehéz, mindenki hangosan és tagoltan beszél, hogy megértsük egymást.

– Én jöttem volt a falumból már előtte évben, de vissza is megyek később. Akarok. Ez a kávé finom. Cukorral szeretem. Látod a városban a zenét tegnap?

– Semmi pénz, nem tudtam. A fent-boltban van most olcsóbb olaj. Szóltál a tanárhoz, hogy Hamburgba elmegyünk? Nem fogom megírni tudni a házi feladatot.

– Mondják, hogy a Hamburg hideg. A Winnie megy, de én itt maradok. Miért? Mert már ez is túl hideg nekem itt. Csak megtanulom az antropológiát, és megyek vissza a falumba, a Kenyámba.

– Ott azzal mit dolgozol? Csinálsz ott valamit?

– Én az esküvőt megvizsgálom. Még vannak ott esküvők, igazi esküvők. Mindent le fogok írni úgy, sok kicsiséggel, hogy majd itt is el tudják olvasni az antropológusok. Megértsék. Kenyai vagyok, és antropológus vagyok. Már nem lesz sok esküvő ilyen a Kenyámba, a városba lesznek mind, sietnem kell.

szv02021

MICHAELA ÉLVEZ

Tanárunk, Michaela töltött galambként buggyanna ki feszes, bordó blúzából, hófehér nadrágjából, de a varrat illemtudó, minden erejét megfeszítve tart. Így is látjuk, hogy fekete melltartót hord az átlátszó blúz alatt, és látjuk a bugyi farzseben is átütő alig-félholdnyi ívét. A tengerészkék harisnyára a lakk körömcipő csillogása vet némi fényt: Michaela áll a katedrán, és a nyelviskola minden hallgatója hunyorog a vakító jelenségtől. Tengerzöld körme ékszerként koronázza a jelenséget, ahogy percenként beletúr hatalmasra bodorított, lángvörös fürtjeibe. Ilyen lehetett Nana, ahogy aláereszkedett a színpadra.

szerelmes a német grammatikába

A vesztfáliai Nana szenvedélyét azonban más lángok táplálják: Michaela acélkékre púderezett szemhéja alatt akkor lobban fel az érzéki fény, ha valaki véletlenül eltalál egy rendhagyó igealakot, vagy sikerül minden egyeztetést a helyére tennie a függő beszédben. Testének minden rezdülése, hangjának minden elszíneződése oly híven tükrözi az előtte álló tanuló nyelvtudásának szintjét, hogy nem tudok másra gondolni: Michaela szerelmes a német grammatikába, és szenvedélyét egész lényével kendőzetlenül sugározza a világba. Neki mindegy, hogy délceg kazah legény vagy filigrán kantoni leányka áll előtte: a Nominalisierung és a Verbalisierung szabályaira figyel teste zónáinak minden idegszálával.

Tudom, mit beszélek: a csoport az egyéves nyelvtanfolyam alatt vagy hat tanárral küzdött meg. Volt köztük jó és rossz, érdekes és unalmas. Volt, akinél az ember érezhette: tanárunknak szívügye, hogy minél jobban tudjunk németül. Michaela azonban más: ő egyszerűen valami ősi szemérmetlenséggel élvez, ha összejön a szórend, a gyenge ragozás.

Dativobjekt – mondja sokat ígérően széthúzva a száját, és a mértéktelen rúzs megduplázza a mosolyt. A teremben fülledt lesz a levegő, a Dativobjekt eluralkodik a zsigereken, és mindenkiben felkorbácsolja a vágyat, hogy egy hosszú és hibátlan összetett mondattal fejezze ki magát.

 

GYÖKÉR, KÖCSÖG

Budapest, Városliget. Két év után az egyik nyári szünet: másfél hónapra jöttünk haza látogatóba. A fiam figyelmetlen, miközben alagutat ás, szétrúgja a másik két gyerek várának homokpalánkját. Baj lesz ebből, pedig az előbb együtt beszélték meg, hogy kinek a vödrében hoznak vizet a tapasztáshoz.

– Na, húzz el innen, te gyökér, köcsög! – kiáltanak rá. Utána vágják a kislapátját is.

A fiam nincs megsértődve, igazságtalannak se érzi a dolgot, mert nem is érti, mit mondanak, pedig azt hittük, még perfekt magyar.

 

NÉGY NYELVEN HALLGATNI

Zsuzsa az erdőben szólított meg, a Haxtergrund völgyében, előtte percekig hallgatta, hogyan magyarázok a gyerekeimnek magyarul. Pozsonyi szlovák lány, a nagymamája magyar, és gyermekkorának a Felvidék történelméhez viszonyuló időzítéséből következően még a cseh és az orosz nyelveket beszéli anyanyelvi szinten. (A magyart tempósan, de nem erőltetett vagy kimért lassúsággal. Úgy adva meg a módját, ahogy csak Bástit, Őzét hallottam színpadon, amikor még hihettem, hogy van idő végigmondani a dolgokat. A nagyanyák egy másik nyelvet hagyományoznak unokáikra: az anyanyelv hátterét adó nagyanya-nyelv olyan alap, mint a tektonikus lemezek, mélyen az anyaföld fekete rögei alatt.)

kötelező úttörőnyelv

Zsuzsa férje német, angolul ismerkedtek össze, ő a felnőttként tanult nyelveket sármosan töri, és ha vált, a nyelvek idősíkjai is úgy különülnek el egymástól, mint víz az olajtól. Németül mondja, hogy: adóengedmény meg áramkimaradás, csehül, szlovákul és magyarul, hogy: gilice, bili, cucli, oroszul pedig sokkal jobban beszéli nálam a hetvenes évek kötelező úttörőnyelvét: ha kell, percekig mesél a pionírokról. De nem kell: gyermekkora négy nyelvére senki nem kíváncsi itt, a gyerekei is csak németül tudnak, ő maga jelesre vizsgázott gyógypedagógiából – persze németül.

Sokszor fölhív, hogy magyarul szólhasson. Egyszer csöng a telefon, nem is köszön, csak izgatottan belekiált a kagylóba:

– Te!

– Mi van, Zsuzsa?

– Te! Elkelkáposztástalanítottátok!

szv02022jpg

AZ EMBER, AKINEK NINCSEN ANYANYELVE

Frau T. életét is a világtörténelem tagolja, a Shakespeare és Ovidius által szigorúan megadott életkor-határok helyett. Kétéves koráig Németországban éltek orosz szülei, akkor elkerültek (hurcolódtak? menekültek? ő sem tudja már) Tadzsikisztánba, ahonnan öt év múlva jöhettek vissza. Frau T. akkor hétéves volt, azóta nem járt Oroszországban. De hibátlanul beszéli, olvassa-írja az oroszt. A németet is. Ja, húzza el a száját Surocska, pétervári barátnőm, de azért van egy kis akcentusa… Van ám, németül is, mondja Kathrin, Frau T. kolléganője, de ezt csak a született németek veszik észre, olyan finom a különbség.

milyen nyelven álmodik?

Frau T. normális ember, ránézésre semmi nem különbözteti meg másoktól. Megkérdem, milyen nyelven gondolkodik. Mosolyog: mindig azon a nyelven, amelyiken éppen beszél. És ha magában van, Frau T.? Akkor? Attól függ, hogy mire gondolok éppen. És milyen nyelven álmodik? Csak képeket látok, az álmaimnak nincsen nyelve.

Mondom, semmi különbség nincs első ránézésre. Ha jobban megismeri az ember, észreveszi, hogy olyan türelemmel tud hallgatni, figyelni, mint a világon senki más.

 

NA?

Vagy inkább: náááá? (A harmadik á-nál picit hajlítva.). Sokkal hosszabb, mint a magyar na-szócska, de az intonáció kötött.

A legnehezebb német szavak egyike. Öt év alatt is csak hozzávetőlegesen értettem meg a jelentését. Egyszerű kérdőszó, ami végső soron az aktuális társadalmi helyzetjelölést szolgálja, de amire öt év után sem tudom a helyes választ.

Mondhatom rá, hogy bizony, ma már nem fog kisütni a nap, de azt is, hogy mindenki jól van a családban, vagy hogy éppen a piacra tartok. A na?-kérdés a hajlítás hangmagasságától, időtartamától és bonyolultságától függően a „jó napot – hogy vagy? – mik a hírek? – de jó, hogy látlak” jelentéstartalmak olyan speciális, egyidejű együttállása, amely a válaszadóra testálja át a kommunikáló felek közti viszony definiálását. Valójában azt jelenti: amióta legutóbb találkoztunk, te hogyan értelmezed a viszonyunkat, és ezt miképpen verbalizálod? Az nyert, aki előbb teszi fel a kérdést.

Sokszor próbálkoztam: mielőtt a cipésznél a pultra tettem a szandált, vidáman nekiszegeztem: Na? Elhúzta a száját és legyintett: inkább újat vesznek az emberek, az akciós sokszor olcsóbb, mint a talpaltatás.

Ha fürge, nyugdíjas szomszédasszonyom lefékezett mellettem a biciklijével a főutcán, és sikerült megelőznöm: na? – azonnal nyomta a kontaktusunkban legrelevánsabb és legfrissebb információt: úgy van, az adventi misén valóban ott lesz a spanyol templomi kórus, amelyet már régen szerettek volna meghívni!

Ha Ellivel összefutottam a parkban, és gyorsan rákiáltottam: na? – szomorúan felsóhajtott: szerinted sincs már egy nőnek harminc után semmi esélye az életben?

Ha Martin odajött a kocsmában az asztalunkhoz, és kedvesen rámutattam a szabad székre, közben már vontam is be a társalgásba: na? – elfordult, hogy a kabátját rásimítsa a támlára, ezalatt nyert egy kis gondolkodási időt, majd ravaszul visszakérdezett: Na?

szv02024

UNDEUTSCH

(az alábbi párbeszédet a szerző némiképp szerkesztette és szabadon fordította)

T.: A mamád tud németül?

M.: Tud, de nem olyan jól. Szóval mindent el tud mondani, csak másképp. Tehát nem rosszul tud, de azért nem úgy beszél, mint a németek.

T.: Az én mamám se tud németül, mégis mindent megért, és mindenki megérti. De az oviban kinevetnék a gyerekek, pedig egy csomó szót tud, amit mi nem.

M.: Igen, de nem arról van szó, hogy az enyém kicsit tud, hanem hogy úgy akar beszélni németül, mintha magyarul beszélne.

T.: Hát akkor magyarul beszél!

M.: Nem – ez egy másik nyelv, ez Undeutsch. Tudod, mit mondott, mikor a múltkor a Lukas meg én le akartunk mászni a kőtörőbe? Azt, hogy: azonnal idejövitek magatokat!

T.: Az én mamám meg azt mondta, hogy kikarácsonyodott. Teljesen jól mondja, csak nincs ilyen.

M.: Az enyém meg nem tudja, hogy mikor „kora reggel”, és mikor „korán reggel”.

T.: Miért nem nézi meg az óráját?

M.: Ez nem azért van. Ez az Undeutsch. Valamit mondani akar, és megpróbálja kitalálni, hogy lehet az németül – ahelyett, hogy rögtön németül gondolná. Mert azt, amit magyarul kigondol, hiába mondja utána németül. Az már az Undeutsch.

kép | shutterstock.com