REMÉNY
1999 december

Nem látom sötéten a világot
azt is mondhatnám, tele vagyok
derűs bizakodó optimizmussal
bízom benne hogy az ügy nem kilátástalan
bizonyos pillanatokban dalolni tudnék
mintha megpillantottam volna a megoldást
mely nagy lépésekkel közeledik
nem mintha valaki megígérte volna,
hanem mert elkerülhetetlen
rendezett hangon pengetem tradicionális lantom
mert a rendezett optimizmus énekel belőlem
tudom hogy a csodálatos vég felé lépdelünk
nem kell többé sem szenvedni sem enni
eltűnik nem marad belőlünk semmi.
Derűsen látom én a dolgokat
nem fenyeget a mennyország unalma
sem a pokol kegyetlenkedése
egy idő múlva nem esszük többé egymást
a csalódások is megszűnnek mint a lélegzetvétel
a fogfájás az üldözés és menekülés játéka
az egész bioszféra csak rajzolat lesz a kőben
megszűnik a praktikánk stratégiánk
melyet intelligenciának nevezünk
megbékélünk majd végleg eltűnőben.
Hagyományosan lantpengetéssé rendezem
az értelmetlen zörejt
mert éltet a remény hogy az akarat elpárolog
hogy elég megfagy vagy megkövül az élet
van bennem optimizmus hogy kipusztulunk
s ez a gusztustalan kocsonyás forma megszűnik
támadás védekezés tekergés lüktetés
harapás rágás emésztés kiválasztás és anyagcsere
van bennem hit remény és gyengéd szeretet
hogy a világ felold bennünket és végleg eltemet