NAGY FA
2001 október
Talán a mándoki tölgyes vagy a tuzséri kastély parkjának fái vagy Bodajk fölött a Borjúkútnál Mátyás király három tölgyfája kísért még mindig engem, ebből az országból kipusztultak az öreg fák vagy kivándoroltak, megszöktek, ebben az országban vándorok laknak, nomádok, kivágják a fát, aztán továbbállnak, kivágják az embereket is, nyomuk sem marad…
denevérek rémülete
… az új jövevényeknek minden ismeretlen, nem kötik őket sem a nevek, sem a falak, sem a régi templomok, mindig csak jövevények, tízévenként vonul itt át a tatárjárás, nem is érdemes itt letelepedni, hiszen hamarosan kipusztulunk, mások jönnek, akik jönnek, azoknak nem érték, amit itt találnak, nincsenek nálunk öreg fák, mert a vándort nem fűzi semmi az öreg fához, nem ismeri a susogását, nem töltötte alatta a gyerekkorát, a kristályosan csillogó pillanatokat. a kéreg repedéseibe nem ivódott bele sem az időjárás. sem az évjáratok, a századok változásának csikorgása. könnye, bogárjárása, lepkelibbenése, bagolyhuhogása, kabóca kereplője, gyereknadrág foszlánya. kolduló konda röfögése, kanász ostorának cserdülése, tehénkolomp kondulása, parasztlányok kendőjének pöttye, vércsék keringésének csigavonala, találkozás a holdfényben, kezek remegő simogatása, csigák hosszú nemzedékének világlátása, harkályok okoskodása, akadékoskodása, denevérek rémülete, a forgó csillagos ég felhő- és holdfény-verte görbülete, hova lettek az öreg fák, nálunk eltüzelik az öreg fákat, mert aki erre jár, csak ideiglenesen táborozik, nemrég jött, neki nem jelent semmit, nem mesél történetet, nincs hozzá köze, nem is hallott róla, nem is érdekli, eszébe sem jut, hogy mi van abban az öreg fában, a kérgében, az ágai között, a lombja susogásában, eltüzeli, aki most jött, mert ő csak annyit ért belőle, hogy jól ég az öreg fa, sütni lehet a parazsában, a vándornak nem fáj, hogy nincs többé az az öreg fa, hiszen sosem látta még életében, csak azt lesi a nomád, hogy mit lehet kivágni, elégetni, aztán továbbmegy, nem is gondol arra, hogy pusztaságot hagy maga mögött, mert őt nem fűzi sem a földhöz, sem a fához semmi, csak a pillanatnyi főzőcskézés érdekli, újra visszajárok a régi hatalmas fák hűlt helyére, a fák nélkül elzüllött földre, keresem, ahol találkoztunk valaha, ahol megvigasztalódtunk, ahol a kis hercegnő kuporgott a tűleveleken és érlelte magában a végső kétségbeesést, ma már a sírja sincs meg; ahol Tót Ferenc számadó gulyás terelő botot vágott, ahol akkoriban szellemek jártak, táltosok, garabonciás diákok köpenye susogott, hangtalanul gurult a boszorkánykerék, egyetlen öreg fa sem maradt, a kipusztult családokból is, ami megmaradt, átültetve, csenevészen kínlódnak a csalán között, nem tudják áttörni sem a csipkebokrot, sem a galagonya töviseit, hulladék halmok mellett senyvednek, és a szabadság ezen a földön annyit jelent, hogy jöhet az újabb tatárjárás, szabadon lehet újra pusztítani, ki lehet vágni már újra a fákat, új népek vonulnak keresztül a tájon, őket nem fűzi a nagy fához semmi, nincsenek róla emlékeik, amerre vonulnak, csak a zsákmányt keresik, és tudják, hogy itt nem érdemes letelepedni, valaha ők voltak a zsákmány, most a szabadság azt jelenti nekik, hogy most ők zsákmányolnak, és ahogy megy tovább a vonulás, teletömik a vándorzsákot, az öreg fák eltűntek erről a vidékről, ezt a területet már mások lakják, nekik nem hiányzik semmi a tájból, hisz úgyis továbbmennek, erre sosem jártak, nem is tudják, hogy ott erdő volt, öreg fákkal, csak rabló hadjáratokra emlékeznek, zsákmányszerzésre, köröttem dudva, muhar, csenevész csalit és bozót, és ugyanúgy, ahogy eltűntek az öreg fák, a mi gyökereink is kiszakadtak, hajtja a népet az északi szél, a lesoványodott föld az újabb rablók talpa alá simul megadással, aszatborzongással, öreg fák nélkül kökény-könnyel, kifordul szennyes földsebekkel, ideiglenes parlagi pusztasággal.