Novotny Gergely

FÜLE ÉS MÜLE

1992 tél

FÜLE ÉS MÜLE

Ami engem illet, míg belefúrtam magam a szénakazalba az egyik oldalon, köpködtem a toklászokat, zargattam a patkányokat, a pockokat, és minden rosszindulat nélkül, csak a nagy igyekezetemben szétromboltam a fészkeket, te kibújtál a másik oldalon. Pedig mind a ketten az összhangot kerestük, már csak a jó hírünk érdekében is, hiszen nem mindegy, hogy mit terjesztenek rólunk a seregélyek, a szitakötők és a talajbaktériumok. Az ember ad magára valamit. Főleg ebben a pozícióban. Én csendesen és békésen fűrészeltem a hidakat, lyukakat fúrtam az úttestekbe, erdőket kopasztottam, tarajt festettem a kakasok fejére; te belekanalaztad a Dunát a tengerbe, széttoltad, aztán összecsaptad a felhőket, játszottál a szelek nyitó és záró csapjával, konok és önfejű voltál. A magam részéről elmondhatom, hogy esténként belekuporodtam a sejtmagba, előkészítettem a rokkát, a motollát, az orsót, te csak beültél a langyos kocsonyába és gombolyítottad a genetikus szálat, mintha ez lenne a legtermészetesebb, pedig néhány évvel ezelőtt még fogalmad sem volt erről a mesterségről.

csak a felületig

Elmondhatom, hogy értek a zománcozáshoz, hogy érzékem van a kemencék és a paprikapalánták fűtéséhez, de nem ellenkezem, ha új beosztásba tesznek és fújnom kell a sivatag felületét, hogy végre essen az eső. Te viszont csak szabdalod a tengerpartokat, végtelen hosszú füzeseket hímzel a Duna-partra és biztatod a madarakat és a rágcsálókat, hogy csak rakjanak fészket, mintha valaki ezt rád bízta volna, pedig az egész küldetést csak magad találtad ki. Én elhatároztam, hogy visszatérek, hogy újra megkeresem a régi pincét, a könnycseppek helyét, a változások harmonikáját, a harmonikán a gombokat, a ritkuló és sűrűsödő légnyomásokat, tavasszal a fejfájást, ősszel a repülő ökörnyálat, és a csalódásnak azt a keserű érzését a szájban, amikor nem vált be az anyai és tanári tanács, és a fény sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mert csak a felületig jutott el, és hogy mi van a felület alatt, az továbbra is rejtve maradt. Te viszont szabad idődben, ha van szabad idő egyáltalán, szövetkeztél a véletlen rezgésekkel, a kiszámíthatatlan találkozásokkal – talán nem is tudatosan tetted, csak úgy belesodródtál –, a kanalad hozzákocogtattad a magányos szigethez, az meg csengett, válaszolt, lepottyantott egy kókuszdiót, azt hitte, hogy a sors keze vagy, a végzet kanala, hogy előre elrendeltek téged, pedig máshová akartál menni, és csak azért jutottál oda, mert eltévedtél. A magam részéről nem állítottam volna, hogy így kellett lennie, bár vitatkozni nem szeretek, hiszen rettegünk a bizonytalanságtól, és a hit bármilyen ígéretes rácsában foggal-körömmel megkapaszkodunk.

vecteezy colorful digital abstract painting 1

Én este enni szerettem volna, mert kimerített az egész napi rohangálás, a festegetés a katakombában, a vízhordás, a mész keverése, a ceruza farigcsálása, a kés élesítése, a legújabb helyesírási tanácsadó tanulmányozása, a vádiratok kézbesítése, a védekezés azok ellen a parányok ellen, melyek minket akarnak enni, ugyanakkor nem szeretek egyedül vacsorázni. Te viszont késtél, mert nem tudtad abbahagyni a kirakós játékot, ide egy elefántot, amoda egy rigót, remekbe készült szuperagyvelőt raktál egy vadmacska fejébe, igazából sosem volt érzéked ahhoz, hogy mi illik össze és mi nem. Egyedül meg nem volt kedvem elkezdeni a vacsorát, addig is inkább mélyítettem egy kicsit az óceáni árkot, hintettem a teli zsákból valamiféle vigasztaló tévhitet – ha előbb szórom, előbb csírázik –, van belőle elég, a zsákra meg amúgy is szükségem van. Ahogy feltört a füst a hegyek mögül, félretoltam az útból az elfelejtett mocsár vanília illatú virágait, a sziklát, a barlangot a festményeivel együtt, a rokkantak menhelyét, a temetőt a hegyoldalon, és az első ölelésnek és érintésnek az emlékét, mely annyira nem tudta elveszteni sem a fényét, sem a színét, hogy nem mertem sem lyukat fúrni belé, sem eltolni, sem felrobbantani. Mikor megláttam a füstöt, rohantam haza, itt az idő, de te ahogy egy porszívó hátán körülsüvítetted a házat, semmi jelét sem adtad annak, hogy valamire is becsülöd az erőfeszítéseimet, miközben a még izzó lávát az előre elkészített völgyekbe kanalaztad, és a föld remegését úgy fogtad föl, mint a hintáztatást a szaturnusz-béli játszótéren, egy késő esti világégés otthonos füstje árasztotta el a konyha levegőjét.

vecteezy colorful digital abstract painting

Én a kényelem kedvéért, és hogy neked is jobb legyen, kinyitottam az istálló ajtaját, hadd repüljenek ki a legyek, a bőgések és a bosszúállás angyalai, rakjanak fészket, ahol akarnak, lehetőleg mennél távolabb, hiszen megfékezni úgysem tudom őket, sem megnevelni, mért is zümmögnének tovább olyan parányi helyen összezsúfoltan. Te kivetted a hűtőszekrényből a megfagyott gyümölcsöskertet, ráadásul nemcsak az alkonyatot és a téli csillagok hamis kacsingatását, hanem a jól és eredményesen elvégzett munka miatt kövérre táplált undort, méltatlankodást, felháborodást és elégtételvárást is. Folytattam az otthonos készülődést, a vacsora előtti barkácsolást, megspékeltem a pillanatokat tartalommal, hogy majd a tűzben ne pattanjanak fel és lángjuk ne üresen kék legyen, hanem ragyogjon a szivárvány minden színében, a falakat kifúrtam, hogy jobban cserélődjön a levegő, és ha valamelyik égitest be akar jönni, lássa, hogy nincs semmi akadálya sem, itt szívesen látják, ha panaszuk van, meg is hallgatjuk őket. Te közben kezdtél végére járni a terítésnek, a történelmet leakasztottad a falról és mint egy abroszt borítottad az asztalra, a világháborúk és a forradalmak foltjai kifakultak a sok mosástól, és mint halvány virágminták simultak a tálak alá, az időt pedig megállítottad, hogy ne billegjen az asztal, hanem szilárdan álljon a lábán. Amúgy hosszú volt a nap és eszembe jutott, hogy ideje lenne kezet mosni, nem várom meg, míg rám pirítasz, behúzódtam a föld alatti fürdőszobába, hagytam, hogy sodorjanak a búvópatakok, dobáljanak és forgassanak a gejzírek, csak egy kis szappant és fertőtlenítő sugarat markoltam ki az égitestből. Még ma is csodálkozom, hogy akkor és ott, közvetlenül a megsemmisülés előtt, milyen szelíden kellemesek voltak a jó ízek, melyeket adtál, milyen gondtalanul vettem át tőled, és a szemedben milyen közvetlenül és személyesen nekem szólóan keringtek a csillagrendszerek.

kép | vecteezy.com