BETEGSÉG-KERINGŐ

És a terebélyes asszonyság, milliónyi fölös zsírsejt tulaja, egyszer csak köhécselni kezd, szuszogása hörgéssé változik, nehezen szedi a levegőt, mintha a napfénnyel együtt fogynának tüdejének tiszta felületei. Orcájáról, mely csattanóan pirospozsgás volt még néhány hét előtt is, elfogy a zsír – pofazacskói gyászosan csüngnek alá, és vitorlaként meg-megleffennek, ha köhögőroham töri szét a szoba csendjét.

szikrázó ív

Orvosi rendelő riasztó sterilitása – króm hátán króm és kerámia felületek verik vissza a mesterséges fényt – a doktor finom mozdulatokkal futtatja ujját a bordák boltozatán, majd egy szemvillanással visszaparancsolja a nőre a blúzt – elnéz a lyukas melltartó és a hatalmas, rengő emlők fölött, tekintete találkozik a fehér köpenyes, fitymáló arckifejezésű ápolónőével. Információ húz szikrázó ívet a szembogarak közt – a doktor firkál valamit egy papírra, odanyújtja az asszonynak.

– Valószínűleg kutya baja… de azért biztos, ami biztos, beutaljuk röntgenre.

Ahogy az elefántléptek eldübörögnek a hideg, visszhangos folyosón, az orvos és asszisztense összemosolyognak, úgy, ahogy csak a közös tudás birtokosai képesek.

– Kutya baja… hát hogyne.

Senkihóte a konvektor előtt ül félmeztelen, mellbimbója merev, oldala libabőrös, feje fölé porglóriát von az ablakon beszökő napsugár – ölében könyv, szakadt kötet, lapjai közt idegen hajszálak, szétnyomott atkák, ősrégi könyvtári bélyegző áthúzva, fölötte „selejtezve” felirat – az ajtócsapódásra S. felkapja fejét, elfintorodik, amint anyja, akár hűdéses madám a kiürült kuplerájon, végigbotladoz’ a házon.

Koch-bacilusok és döglődő, a köpettel kirepült és hazátlanná lett fehérvérsejtek vernek tanyát a pokrócokon, plédeken – a moccanatlan némaságban szinte hallani, hogy válnak a tüdő hólyagocskái sajtos, homogén masszává. Senkihóte Poe-novellán borzong – Monsieur Valdemar kóresete tényszerű megvilágításban – ötlet iramlik végig a szinapszisokon, és áll össze S. fejében egyetlen egésszé.

hüpnotikus trick

Mi volna, ha – dendritek égnek, axonok izzanak, a fiú összecsapja a könyv fedelét, por püffed fel a plafon felé – mi volna, ha holmi hüpnotikus trick-kel – mely olyan izgatóan poe-i és 19. századi – delejbe bűvölné köhécselő-fulladozó anyját – ebben az időtlen állapotban, az exituson innen, az életen túl, valahol a nagy büdös nihil földjén tartaná.

S. annyira megörül a gondolatnak, hogy hanyatt hengeredik, lábát a levegőbe emeli, talpával tapsol – magzatpózba görbült testet vizionál maga elé, örökmozdulatlan hús- és zsírfodrokat, amelyek táplálék híján saját magukat emésztik föl – has lappad, szikkadó karocska integet, a belső szervek hozzáhegesednek az összekuporodott testtartáshoz – kopott flaneling színű íriszre pilled rá a szemhéj, a csontok leszállnak a test aljába, csak a koponya bólintgat tehetetlen-súlyosan…

A félmeztelen fiú karba kapja a vegetáló testecskét, belerúg a lemezjátszóba, mire az felvillódzik, mint egy tivoli-automata, hülye recsegések közepette nyekeregni kezdi a Gyertyafény-keringőt – vakolat és por szitál alá a mennyezetről, megül a tévén, rádión, a bútorokon, a megsárgult, horgolt csipketerítőkön – feltépett fedelű konzervdobozból csótányok iszkolnak szerteszét, rágójukban vagdalthús-maradék.

Az ocsmány párocska végiglejt a szobán, a madárijesztő-kamasz és a lappadt anyatest, lábuk spirálvonalakat mar a parkettán megülő porrétegbe… a ház távolabb eső részei, kert, tornác, folyosó, fürdő leválasztódnak, mint az ergotizmusban szenvedők végtagjai… csak a szív kamrájában, a könyvekkel-piszokkal teli szobában van még élet, ott, ahol a betegség-keringő szól.

kép | vecteezy.com