A 21. SZÁZAD URALKODÓ ESZMÉI?

Kovács Gábor: A KIBORG ÉS AZ EMBERI ÁLLAPOT című kötetét olvasva

Mi a teendő világjárvány idején, amikor – a védekezés legősibb módját követve – az írástudó hónapokon át otthonába kényszerül? Miről gondolkodik a kutató – könyvespolcától a számítógép billentyűzetéig és vissza –, amikor a gondolatcsere személyes lehetőségétől bizonytalan ideig megfosztva kénytelen elmélkedni? Hogyan kísérel meg felülemelkedni a szabadság mindennapi korlátain? Ezekre a kérdésekre válaszol Kovács Gábor könyve.

Választott témái a szerzőt évtizedek óta foglalkoztatják. Az európai antik- és a jelen poszt-demokrácia elméletek szembesítése a technológia felépülésével és az természeti környezet pusztulásával, Hannah Arendt fogalmi gondolkodásának alapkategóriái a populizmus jellemzőinek összevetésével, a Közép-Európa mítosz teremtői és szkeptikus tagadói, a magyar népi mozgalom nemzedékeinek újra felidézett vitái, hogy volt-e mit (el)árulniuk az írástudóknak, vagy Bibó István életművét hogyan lehet „újratölteni”.

friss olvasat

A kiborg és az emberi állapot több, általa korábban feldolgozott témát értelmez újra, egyszerre tágítva elméleti tudását és szkepszisre okot adó hétköznapi tapasztalatait. Ezúttal esztétikai és filozófiai alapfogalmakat (érték, valóság) ütköztet az új évezred legmodernebb technológiáival, nem feledkezve meg az emberiség jövőjére irányuló múltbéli utópiák felelevenítéséről sem. Az első rész kultúrkritikai metszetéhez fűzi Hannah Arendt friss olvasatát. Az egyszerre eszményített és kitagadott múltszázadi filozófus életművét a modernitáskritika és a politikai filozófia keresztútján haladva ismerteti. Nem követi az Arendtet kritizálók seregét. Sokkal inkább a jelenből polemizál, és – önreflexiót sem nélkülözve – a 20. század meghatározó német–amerikai filozófusának magyarul megjelent és mindeddig nálunk kiadatlan munkáiról ír. A két tematikus egység közé – látszólag zárványként – került be a Facebook és haláltánc című járványnapló-töredék. A járvány (mint több szépirodalmi műben) nem ihlető, hanem kiváltó ok. Ezúttal pontosabban látja, ami korábbi munkáiban még csak sejtésként volt jelen. Hipotézise bizonyossággá vált: az emberiség újabb korszakhatárhoz érkezett.

Modern kultúrkritika és a patologikus technológia víziói

Hazai és egyetemes gondolkodók művei: Hajnal István és Max Weber, Németh László és Martin Heidegger elméleteiből levont következtetései mellett ír a brit Burke, a németalföldi Huizinga, az amerikai Thoreau gondolatairól. Baudrillard és Virilio próféciáira hivatkozik, és nem feledkezik meg 1968 filozófusáról, Marcuséról. Ír az amerikai életforma-forradalom szülöttéig, aki számítástechnikai technológia szimbólumává vált. Kovács Bill Gatesig felvonultatja a modernitás jövendölőit és nem eszményíthető valóságát feltárók körét. A könyvet különös lüktetés jellemzi: 19. századi próféciák, múlt századi disztópiák felidézése, a 20. századi tudományos-fantasztikus irodalom egy-egy lényeglátó felismerését ütközteti napjaink krízishelyzeteivel: az ökológiai válsággal és a COVID-járvány tapasztalataival.

profetikus krízis-művek

A két világháború közötti hazai és amerikai kultúrkritikusok körében hivatkozik Hamvas Béla egyik 1924-es karcolatára (A frázisok magasiskolája). Fontos megjegyezni, hogy Hamvas 1935 és 37 közötti életművében a világválság tapasztalata – különösen a gazdasági világválságot követő időkről – újra visszatér. Hamvas könyvtárosként, polihisztori olvasottságával 1936-ban kidolgozza a világválság bibliográfiájának fogalmi kereteit.^[1] Áttekintése szerint a krizeológia három történeti részre tagolódik: az első a profetikus krízis-művek kora az I. világháború végéig; a második, Oswald Spengler: A Nyugat alkonya I-II. című könyve megjelenésétől (1918 és 1922) az amerikai pénzügyi válság kitöréséig (1929) tart. A harmadik korszakot Hamvas a szekularizálódás korának nevezi. Elemzése szerint az első korszakban a művek uralkodó hangja filozofikus, a másodikban a válság kulturális és történeti szempontok szerinti elemzése kerül előtérbe, míg a harmadik korszak válságirodalmát főként politikai, társadalmi és gazdasági indíttatású művek határozzák meg.

A boldog békeidők vége és az első világháború, avagy a gépesített barbárság kora

Az általa vizsgált történelmi időszak első paradigmaváltását Kovács Gábor az I. világháború kitörésével és annak következményeivel azonosítja. A gép mítoszától (Lewis Mumford), a társadalomra mechanikusan vonatkoztatott bolsevik lenini jövőképig. Kovács meggyőzően bizonyítja a technikai fejlődés sokirányú következményeit, melyek a korábbi háborúk pusztító hatásához képest addig soha nem látott veszteségekhez vezettek.

A pusztítás mértéke azonban sokszorosan meghaladta a világháborúban részt vevő haderők veszteségeit. A korszak leírása során részletesen tárja elénk az 1914 előtt Afrikában, Amerikában és Ázsiában lezajlott gyarmati háborús módszerek európai importját.

A gyarmatosítók által kidolgozott faji ideológiák (Arthur Gobineau, Charles Maurras) terjedésétől a gyarmati lakosság katonai célponttá válásáig együttesen hatottak a Nagy Háború kimenetelére. A polgári lakossággal szemben alkalmazott katonai agresszió stratégiája és gyakorlata (a búr háború koncentrációs táboraitól az ázsiai és afrikai népirtásokig) az I. világháború kitörése előtt alkalmazott katonai gyakorlattá vált. 1914–18 kollektív politikai, morális és szellemi csődje a győztes államok gondolkodó polgárai körében sem szült diadalérzést. A polgári humanizmus bukása közös európai tapasztalattá vált. A valóság racionális értelmezésének feladata helyett sokkal csábítóbb lett az utópiákba merülés: győztesek és vesztesek körében egyaránt. Realista heroizmus, tradicionalizmus, messianisztikus marxizmus egymástól különböző világképei azt a tömeges meggyőződést erősítették, hogy a realitás józan értékelése helyett a valósággal kell leszámolni.

Kovács Gábor Lewis Mumford The Story of Utopias (1923) című könyve ismertetésével mutatja fel az egyik legkorábbi – bolsevik jövőképet elutasító – szellemtörténeti munkát. Mumford egy évtizeddel később, következetesen, a felvilágosodás és az egyéni autonómia híveként érveli és elveti a német nemzeti szocialista utópiát.

A kultúra általános mintázata és helyi variánsai – a ’használható múlt’ keresése Magyarországon és Amerikában

Kovács Gábor napjaink társadalomtudományában a „mintázat” – kissé túlhasznált – fogalmával határozza meg a közösségi identitáskeresés hazai és amerikai folyamatait. A kultúra mint nemzeti traumáinkat gyógyítandó eszköz több mint egy évszázada foglalkoztatja a legkülönbözőbb szemléletű gondolkodókat. Mester Béla^[2] tézisére is hivatkozik: A technikai haladás és a nyers erőszak párosa a kor civilizáció-kritikájának alapja.^[3]

párhuzamosan

Kovács a világháborúk közötti két évtized hazai gondolkodói közül az egymással polemizáló Németh László és Bibó István szellemi portréját rajzolja meg. Németh László és Bibó korai esszéiben párhuzamosan van jelen a közös szellemi alap keresése, amelyre kultúra, közélet és civilizált társadalom építhető. Mindkettőjüknél erős az önálló történelemértelmezés szándéka, az európai szellemi tájékozódás alapossága és a saját világkép alkotás igénye.

A magyar történelmi traumák orvoslásához módszert kereső írástudóink közül Németh László a nemzetet kulturális, Bibó pedig politikai közösségként határozza meg. Mindez önmagában nem jelentene elvi ellentétet, mert a politikai közösségek Európában a leggyakrabban kulturális közösségekre épültek. Németh László kultúraeszménye azonban szinte teljes egészében mítoszokra épült (Kovács Gábor ezek közül utópiákként sorolja fel az új normannok, Kert-Magyarország, a minőségszocializmus és a kapás-forradalom fogalmait). A mítoszokra építő író maga is mítoszteremtővé vált. Életműve témaválasztásait és műfajait illetően egyaránt szerteágazó. Regényei és történelmi drámái mellett máig legismertebbek a Szabó Dezső hevületével rögzített, társadalom-átalakító elszántságú esszéi. Ezek között az Új Szellemi Front kudarcától és a 30-as évek hazai és európai politikai valóságától egyaránt távolodni vágyó Németh leghírhedtebb írása, a Kisebbségben^[4], amelyben – Babits szóhasználata^[5] szerint őrült kertészként – a magyar kultúrát származások szerint szándékozott felosztani. Sommás tipológiájának hatása mesze túlmutatott az 1930-as évek szellemi életén. Tézisét az orvos képzettségű író az I. zsidótörvény hatályba lépését követő évben, közvetlenül a II. világháború kitörése előtt tette közzé. Ide kívánkozik Szabó Zoltán két észrevétele: A Kapásokról (1935) írta: Az utópiában Németh Lászlónak az az énje, amelyik belőle magából való, egy bukott angyal zuhanásával hull le az űrbe az író képzeletében meglévő (tehát meglévő) egyéni paradicsomból kifelé.^[6] Az életmű egészét értékelve pedig: … ha Németh László politikai, taktikai magatartását 1936 és 1946 között nézzük, a mérleg legalábbis … kedvezőtlen. (…) munkáinak olvasását jó lélekkel ajánlom, bármelyik más irodalom szolgáljon is mindennapi olvasmányainkkal. (…) Becsüljék vakmerőségét, ez egy Hamleté, aki Don Quijote-i kalandokra vállalkozik. Kötve higgyenek tételeiben és téziseiben. Legyenek Németh Lászlónak szorgos olvasói és kétkedő hívei. Sose tévesszék szem elől, hogy amit kezükben tartanak, pompás stimuláns, ébresztő- s izgatószer. Gyógyszernek ne nézzék.^[7]

Bibó István eltökélt, egyenjogúsítást sürgető programjával bármely demokratikus politikai filozófia 21. századi elkötelezettje is fenntartások nélkül azonosulhat.

A 19–20. századi amerikai kultúrkritika ismertetésekor Kovács visszatér a weimari modernitás forrásából merítő Lewis Mumford életművéhez.^[8] Korábbi tanulmányában már kiemelte, hogy az amerikai szerző az emberi alkotókészség szabadságába vetett hite életművének központi motívuma.^[9] Mumford írásaiban a társadalmi együttműködésre helyezte a hangsúlyt és nem osztozott a korabeli német teoretikusok többégére jellemző tekintélyelvű és dominancia után sóvárgó szemlélettel.^[10]

A szaktudományt alkotó specialistáktól tudatosan elhatárolta és generalistaként jellemezte magát. Az európai műveltségű Mumfordot – az Új Világban alkotó társaihoz hasonlóan – foglalkoztatta az őshonos, az európain túlmutató kultúra megteremtésének lehetősége. Az epigonizmus elkerülése érdekében az amerikai társadalom- és városfejlődés jelenségeit vizsgálta. Az antik görög poliszt követő kései hellenisztikus települések életét, az első transzkontinentális birodalmi centrumot: Rómát, valamint középkori városok jellemzőit és a XIV. Lajos kori uralmat szimbolizáló hatalmi központot vetette össze hazája építészetével és városiasodásával. Kutatási módszere többrétegű: egyszerre történeti és filozófiai, nem hanyagolja el a gazdasági és pszichológiai tényezőket sem. Európai és transzatlanti összehasonlításában a város egyszerre az uralom tárgyi megvalósulása és a közösség térbeli megnyilvánulása. Az urbanitás nem a világi hatalom puszta valósága, egyben transzcendens jelenség is. Értelmezésében az agórára felülről tekintő fellegvár lakója nem egyszerűen uralkodik, nem csupán az égi hatalomhoz legközelebb tartózkodó személy. Nemcsak személye, kapcsolata is a kiválasztott egyedi élőlényé.^[11] Mumford jövőképe – Spenglerével ellentétben – mégsem disztopikus. Összehasonlító elemzéséből kiolvasható, hogy működőképes civilizációt csak önmagát folyamatosan fejleszteni képes kultúrára lehet építeni – és a hangsúlyt a folyamatosságra helyezhetjük.

szorongás

Kultúra és civilizáció szembeállítása – ahogyan azt Oswald Spengler Friedrich Nietzsche etikáját biologizálva, a maga mechanikus emberképében,^[12] konzervatív városkritikájában megfogalmazta – nem vezethet humánus következtetésekhez. A civilizáció fontos, talán legfontosabb mozgatóerője a szorongás. A német gondolkodók a civilizációt mint a társadalmi fejlődés anyagi-technikai elemeinek összességét jellemzik, a kultúrát pedig külön értékközpontú humán szférába utalják. A legkövetkezetesebben szembeállított kultúra–civilizáció fogalompár sokakat arra a téves következtetésre juttatott, hogy a két kategória között nemcsak tartalmi, de morális ellentét is feszül. Wolfgang Kraus írja le pontosan azt a kulturális képzetet, amellyel a hitleri Németország kulturálisan akarta legyűrni a „hanyatló civilizációjú” Nyugatot,^[13] ahogy néhány évvel később forradalmi küldetéstudattal megkísérelte ezt a Szovjetunió is. Az ezredfordulón Lengyel László mutatott arra, hogy A kulturális forradalmak egytől egyig a „nyugati civilizáció” ellenében születtek, még akkor is, ha ebből a civilizációból elemeket emeltek át a maguk számára. S amennyire ismerünk nemzetiszocialista, fasiszta, szovjet vagy maoista kulturális forradalmakat, annyira nem ismerünk civilizációs forradalmakat.^[14]

Mumford derűlátóan az agóra közösségének szereplőit esélyesnek tekinti, hogy a fellegvár magányos lakóját cselekvésében korlátozzák. Kovács Gábor zöld utópiának nevezi Mumford jövőképét, amelyben a hierarchia helyett az egymás mellé rendelt cselekvők együttműködése, a hatalomközpontú igazgatás helyett az emberi léptékű települések hálózata, a környezetpusztító megaberuházások helyett a környezettudatos együttélés a meghatározó. A kultúra kritikájának hazai és amerikai összehasonlítása azért jogosult – az egymástól eltérő európai hagyomány és különböző tengerentúli nagyságrend ellenére is –, mert Egy élő kultúra az emberi életet táplálja: a fizikai létezés nyersanyagából új (…) szellemmel telíti a tapasztalatot, otthonná varázsolja a valóságot.^[15]

A technológia vallása, avagy hogyan váljunk istenné önerőből

Szerzőnk az Ószövetség hierophánia^[16] fogalmától vezeti olvasóját a mások által Negyedik Ipari Forradalom időszakának nevezett jelenbe. A technológia vallása mint folyamat ábrázolásakor fontos jelenségként hívja fel figyelmünket a misztikum és transzcendencia hatásának elhalványulására. David Noble és Max Weber nyomán modernitás meghatározóként a világ varázstalanítását jelöli meg. Max Weber szerint a vallások feladata mindig is az volt, hogy megváltsák az embereket a nyomorúságtól, az éhínségtől, aszálytól, végső soron a szenvedéstől és a haláltól. Egyúttal a politikai és társadalmi szolgaságtól, a rituális tisztátalanságtól, az emberi szenvedélyek értelmetlen játékától. Az alapvető rossztól és a bűn szolgaságától, a végesség korlátaitól, a fenyegető pokolbeli büntetéstől, attól, hogy nincs erkölcsi igazságtétel ezen a világon és az univerzum értelmetlenségének rettenetétől.^[17] Weber az európai és amerikai protestáns, valamint katolikus közösségek eltérő gazdasági teljesítménye mögött rejlő szellemi tradíciók meghatározó erejét kutatta és értelmezte. Rámutatott, hogy mély és elviselhetetlen szorongásból és elszigeteltségből született meg a kapitalizmus civilizációjának szellemisége. A kálvinizmus, a predestináció szélsőséges embertelenségével és azzal, hogy követőit példátlan belső magányosságba, már-már elviselhetetlen lelki elszigeteltségbe, szorongató halálfélelembe taszította, döntő szerepet játszott egy új civilizáció, a kapitalista társadalmak szellemének, gyakorlatának és kultúrájának kialakításában.^[18]

az oltárok sokasága

A 21. századra felgyorsuló folyamatot árnyaltabban láttatja a Kovács Gábor által hivatkozott Peter L. Berger vallásszociológus, aki szerint a modernitást nem az oltár eltűnése, hanem az oltárok sokasága jellemzi. Ugyancsak Berger felismerése az a napjainkban egyre többfelé tapasztalható jelenség, hogy a modernitás nem vezet szükségképpen szekularizációhoz.

Kovács Gábor irodalmi- és filmélményein keresztül ábrázolja az általa erősen pszeudo- vallásosnak nevezett technológiai poszthumanizmus terjedését: egyre több lesz a fogyasztó, és egyre kevesebb a termelő, ahol a hétköznapi tapasztalat realitása elválik a média által tükrözött fogyasztói valóságtól. Leo Marx 60-as évekbeli értelmezése szerint Amerika a Kert korszakából a Gép korszakába lép át.^[19] A 21. századra mindez úgy módosult, hogy a mediatizált világban a tömegek életében a betűk hatalmát átvette a képek hatalma.

Esszékötete megírásakor Kovács még nem ismerhette az úgynevezett Pegasus-botrány részleteit.^[20] Az eset bizonyította, hogy sem a közgondolkodás, sem a jogi szabályozás nem képes követni a technológiai fejlődés ütemét és tartalmát.

Az emberi állapot meghaladása a technológia segítségével: a transz- és poszthumanista vízió című fejezet sem hagy kétséget az informatikai-technológiai fejlesztés diktálta folyamat, a világot átformáló láthatatlan algoritmusok hatásai felől. A felhasználó és egyre érzékenyebb megfigyelésre képes mobiltelefonja között a fizikai és vizuális választóvonal nem halványul el, hanem megszűnik. Kétségessé válik a magántitok, az ügyvédi titok, a privát szféra és egyáltalán: az intimitás megőrzésének esélye. Szerzőnk folyamat-ábrázolásában a digitalizáció, az informatika és a mesterséges intelligencia térhódításával kapcsolja össze a poszthumanista vízió létrejöttét. A génmanipuláció valóságára figyelmeztetve a társadalom világméretű kettészakadásának veszélyéről ír. Az olvasónak az átlagos hírfogyasztónál jóval derűlátóbbnak kell lennie annak megítélésében, hogy ez a globális kettészakadás már bekövetkezett-e.

A hozzáférés a minőségi oktatáshoz, korszerű tudáshoz, csúcstechnológiát alkalmazó gyógyászathoz, összességében: a jobb életminőséghez kontinensenként, országonként és országokon, nagyvárosokon (sőt városrészeken) belül is egyre nagyobb eltérést mutat. A 60-as évek töretlen optimizmusát, hogy felszámolható a gyarmati rendszer és emberibb jövő alakítható, a következő évtizedek egyre több kétsége megroppantotta. Az 1978-ban kitört iráni forradalom – modernizáció-ellenessége mellett – morális fölényét korrupció-ellenességéből merítette. A modernizációt erőszakkal végrehajtani akaró, megdöntött perzsa államszervezet nem volt képes ellenőrizni és szabályozni a társadalmi folyamatokat, az állami terror nem tudta útját állni a vallási fundamentalisták terrorjának és a társadalmi anómiának.

horribilis áldozatok

A modern demokrácia és a fundamentalista rendszerek közötti legfontosabb különbség, hogy a demokrácia alapvető intézményteremtő és -fenntartó elve a bizalom és jóhiszeműség, a radikális fundamentalizmus csoportalkotó előfelvetése, identitásképző eszköze és megerősítő lényege a gyűlölet. Az elmúlt több mint négy évtized afrikai és ázsiai társadalmi- és fegyveres konfliktusai, a béketeremtés elveinek és gyakorlatának látványos, horribilis áldozatokkal járó kudarcai az emberi állapot globális, technológiai meghaladásának antitézisét jelentik.

Az emberiség különböző csoportjai nem azonos történelmi időben élnek.

Facebook és haláltánc (naplótöredék járvány idején)

Az önreflexió a világháló nyújtotta lehetőségek újragondolása. A globalizáció – korábban nem tapasztalt – valósága: a koronavírus-járvány mint az emberiség egészét veszélyeztető halálos kór a civilizáció, a technológia és a kommunikáció fogalmainak új értelmezésére sürget: Döbbenetes a sebesség, amellyel egy magát minden létező világok legjobbikának tudó civilizáció önbizalma hetek alatt foszlik semmivé^[21] – írja. Az emberiség ezt megelőző, utolsó interkontinentális méretű, pusztító betegsége a spanyolnátha-járvány volt. Erről a 21. századra már senkinek sem maradtak átélt tapasztalatai. A COVID-19 pusztító hatása a civilizáció tagjait és intézményeit egyaránt készületlenül érték. A globalizáció történetének legnagyobb kihívásává – minden korábbi képzetet és valóságos tényezőt háttérbe szorítva – a világjárvány lépett elő. Az államok vezetőinek világszerte észlelhető konfúzus magatartása, a kórházi orvosok életről és halálról ítélő döntései, a triage gyakorlatának visszatérése, a mindennapi élet teljes átalakítására kényszerített. A távolsági kereskedelem és a turizmus radikális megszűnése, teljes iparágak bizonytalan időre történt leállása, emberek millióinak háborús állapothoz hasonlítható egzisztenciális ellehetetlenülése, mind a globalizáció ellenzői számára szolgáltattak – korábban általuk is elképzelhetetlen – érveket. A középkori pestisjárványok gyakorlatát elevenítette fel a falakat emelő karantén. De a vakcinák rekordidejű kifejlesztése és tömeges gyártása ugyancsak nem valósulhatott volna meg a földrészeken átívelő globális tudományos- és gyógyszeripari együttműködés nélkül. Az antitézis immár a tömeges oltás-szkepticizmusban jelent meg.

Az otthoni száműzetésben elmélkedő naplóírónk végigtekint a 20. század híres világirodalmi disztópiáin – az összehasonlító elemzésből Szathmári Sándor hiányzik. Ez annál is különösebb, mert Kovács Gábor is hivatkozik^[22] Mester Béla Szathmári Sándor-olvasatára. A Kazohinia magyar és eszperantó nyelven publikáló szerzőjét Mester Béla így kapcsolja a magyar- és világirodalom szellemi keringésébe: … az utópia és disztópia mindig is inkább volt a filozófia, mint a szépirodalom része. Már ha egyáltalán értették ezt a szétválasztást. Az elején utaltam Bessenyeire, akinek a munkái között a modern összkiadások szerkesztői igyekeznek elkülöníteni a bölcseleti és a szépirodalmi műveket, ő maga azonban nemigen tudna mit kezdeni azzal, hogy a Tariménes nem lehet egyszerre regény és bölcseleti mű. Hiszen Voltaire Candide-ja is egyszerre tárgya az irodalom- és a filozófiatörténetnek.

Csak az elkülönülő szakfilozófia és a határait a nem-irodalomtól egyre gondosabban óvó önelvű szépirodalmi eszmény szabdalja föl a szellemi élet egykor összetartozó területeit úgy, hogy ma már gondot okoz újra összeilleszteni. De éppen azért tartjuk a (magyar) eszmetörténészt és filozófiatörténészt, hogy hasonló feladatokat oldjon meg.^[23]

fogalmi tisztázatlanság

A 21. századra a szellemi szféra disztópiáit a valóság többszörösen igazolta. Az egyént állam iránti lojalitásra kényszerítő osztatlan hatalom legtipikusabb példája az arcfelismerő képrögzítő rendszert működtető és a polgárait szabálykövetésük alapján pontozó kínai állam. Az új évezredben kiépülő tekintélyelvű politikai rendszereket az elemzők sokféleképpen akarták meghatározni. Kovács Gábor Kínával kapcsolatban a megfigyelői kapitalizmus fogalmát említi.^[24] Leggyakrabban a liberális demokrácia eszményéhez viszonyítják az azzal összehasonlítható, vagy éppen attól távolodó politikai rendszereket. Példa erre Fareed Zakaria elmélete: az illiberális demokrácia fogalma.^[25] Az illiberális demokrácia fogalmi és gyakorlati tarthatatlanságáról azonos következtetéseket vont le a szabadelvű filozófus és a konzervatív elemző: Kis János – Ronald Dworkinra hivatkozva – rögzíti: A liberális feltételek teljesítése nem korlátozza, hanem megvalósítja a demokráciát. A liberális demokrácia nem egy kompromisszum eredménye; illiberális demokrácia nem létezik.^[26] A fogalmi tisztázatlanság felismeréséről tanúskodik A felvilágosodásnak az a felismerése, hogy az ember természeténél fogva egyenlő és egyenrangú, ugyanakkor ezt nem erőszakkal, hanem az emberi együttműködés segítségével kell érvényre hozni, elfogadva a különböző véleményeket és nyílttá téve a politikai harcokat. Ez vezetett a felvilágosodás politikai formájához, amit demokráciának nevezünk – nyilatkozta az író, informatikus, aki hozzátette, hogy csak liberális demokrácia létezik. Más demokrácia nincs, mint liberális. Az összes többi, mint a népi, vagy az illiberális demokrácia meg egyebek, az hazugság, azok nem demokráciák.^[27] Ungváry Rudolf részletezte is, hogy a demokrácia nagyon ingatag rendszer, mert fenn kell tartani, és nem csúszhat át diktatúrává, ami az állandó nyugtalanság forrása. Az emberek jelentős része nem is érti pontosan, hogy mi a demokrácia, ezért lázadnak ellene.

A járvány ideje alatt a szabadságjogokat korlátozó végrehajtó hatalmi intézkedések mindenütt torzítóan hatottak a népképviselet érvényesülésére. Ennek középtávú, járvány utáni következményei napjainkban még nem láthatóak.

A kiborg szorongása járvány idején

Kovács Gábor fejezetnyi kommentárt fűz Kiss Lajos András: A képzelőerő hatalma^[28] című kötetéhez. A központi esszé, Félelem és politika – Rossz közérzet a demokráciában^[29] a posztökologikus civilizáció értelmezésével kísérli meg a civilizáció új korszakának jellemzését. Kovács Gábort jól láthatóan az esszé szenvedélyes kultúrkritikai indíttatása foglalkoztatja. Egyetért a politika piaci modellé hanyatlásának rögzítésével, ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy Egyetlen emberi csoport sem képes tartósan fennmaradni a vezetők és vezetettek kettőssége nélkül.^[30]

Kovács Gábor szerint a hatalom igazolhatóságának szempontjából most is egyfajta legitimitás-vákuumban élünk. A 20. század totális államformáit meghaladó – poszttotalitárius – korszakban vagyunk. Hogy az új évezred globális világrendje (világ-káosza?) valóban meghaladta-e a múlt század totális ideológiáit és államszerkezeteit, a 21. század alig több mint két évtizedére tekintve nem állíthatjuk biztosan.

abszurd gazdasági folyamat

A harmadik évezred planetáris környezeti ártalmaira mindeddig nem sikerült széles körű egyetértéssel és cselekvési módszerrel érvényesített védő programot alkotni. Az Örkény István tollára kívánkozó abszurd gazdasági folyamat napjainkban így valósul meg: a Nyugat átállása napenergia felhasználásra jelentős költségnövekedést okoz. Ez rontja a cégek piaci versenyképességét. A korábbiakhoz hasonló euroatlanti megoldás: az outsourcing (kiszervezés). Esetünkben a napelemek Kínában gyártása. Válaszul Kína újraindítja a szénerőműveit, hogy képes legyen megfelelni a globálisan növekvő energia-igényeknek, melyeket a nyugati energia-korlátozás okoz. Ezáltal kétszeres környezeti ártalom következik be.^[31]

A demokráciát – államhatalmi önkénnyel tipró, a modernitást vallási gyűlölettel hevítő mozgalmakkal – támadó híradások ugyancsak megkérdőjelezik a feltételezést, hogy az emberiség átlépett egy totalitás utáni korszakba.

A természet- és társadalomtudomány képviselői, valamint az emberi jogokat és a környezetet egyaránt védeni akaró civil szervezetek tagjai nem mondhatnak le az államhatalmakkal és gazdasági társaságokkal szemben a szabad gondolkodást és érvelést feltételező kritikai véleménynyilvánításról. Alternatív programjaiknak azonban nem magát a modernitást és a globalizáció egészét kell eleve elvetniük valamely absztrakt és/vagy radikális világszemlélet nevében. Ne osztozzunk szerzőnk borúlátó jövendölésében, hogy sikerülhet kiborggá dizájnolni magunkat! A járvány idején magunkra kényszerített kiborg-lét a koronavírus sokadik variánsának felmerülése ellenére is véget ért.

Modernitáskritika és politikafilozófia – Hannah Arendt-variációk

Kovács Gábor esszékötetének második része igazi meglepetést jelent a filozófiai esszé – ezen belül a Hannah Arendt-életmű – iránt érdeklődő olvasók számára. A német–amerikai szerző munkásságával Kovács több mint két évtizede foglalkozik,^[32] ismertetései és kommentárjai felölelik a nálunk kiadott és a mindeddig le nem fordított Arendt-életmű tekintélyes részét, beleértve a nemzetközi Arendt-recepció legjelentősebb munkáit. Az Arendt-variációk a magyar nyelvű Arendt-recepció kivételes darabja!

oligarchiává hanyatlás

Szerzőnk munkájában konklúzióként idézi Timothy Snydert, aki a szükségszerűség politikáját az eszme hiányában határozza meg. Snyder diagnózisa: a politikai filozófiák háttérbe szorulása után jelen idejű az ideológiai eszményeket is kiszorító piaci logika politikává korcsosulása. A demokrácia oligarchiává hanyatlása. A derűs jövőbe vetett hit elenyészése tölti ki az amerikai szerző által tapasztalt hiányt: … a jövő feloldódik a jelen frusztrációiban, és az örök jelen változatlansága válik mindennapi életünkké. Az oligarcha a mese világából lép át a valós politikába, és kormányzása eszközéül mítoszokat éltet, szükséghelyzeteket generál.^[33]

A globalizáció átható következményeit és az illiberalizmus irrealitására épített médiahatalom politikai hatalommá konvertálását tapasztalva nem indokolatlan a kérdés: feledjük-e Eötvös József művének^[34] tartalmát, amely a XIX. század uralkodó eszméinek államra gyakorolt hatását vizsgálta? Fogadjuk el Francis Fukuyamának a történelem végéről szóló történetfilozófiai jövendölését? Helyeseljük Samuel Huntington diagnózisát a Civilizációk összecsapását illetően? Szavazzunk bizalmat a propagandának, mely a kormányzattól a sörreklámig azt ismétli, hogy „mi magyarok különlegesek vagyunk”? Vagy a valóság elől elfordulva merüljünk el az egyre bővülő ezoterikus és okkult irodalmakban?

A kötet olvasása után ezekre a kérdésekre csak tagadó válaszokat adhatunk. Babonás hitek, megcáfolt utópiák és leverő disztópiák helyett fordítsuk figyelmünket természeti és saját szellemi környezetünkre, a külvilág jelenségeire. Induljunk együtt Kovács Gáborral értelmesebb válaszok keresésére! Unatkozni az előttünk álló időben bizonyosan nem fogunk. Szellemi útjelzők ismeretében lesz értelme saját úton haladni.

1. A VÁLSÁG BIBLIOGRÁFIÁJÁNAK SZERKEZETE

   A válságjelenség leírásában és a krizeológia történetében megjelölt vonások a válogatás szempontjait természetszerűen szabták meg. Mielőtt azonban a szerkezet bemutatásra kerülne, röviden ki kell térni arra, hogy melyek azok a művek, amelyeknek látszólag a bibliográfiában volna a helyük, mégsem vétettek fel. A bibliográfia nem vette fel azokat a műveket:

   1. amelyek a világválságot mint a világháború politikai következményét fogják fel. Ezek a művek ugyanis egyoldalúan történeti alapon látják a krízist, és a válságjelenség valódi lényegéről nem szereznek tudomást;

   2. amelyek a XX. század természettudományának fordulatával foglalkoznak. A mai korban lejátszódó természettudományos forradalom okai és indító tényezői nem a válságban vannak, hanem magában a természettudományban. A fizika, csillagászati, élettani stb. új műveit krízis nélkül is el lehet gondolni. Éppen ezért ezeknek a műveknek és azoknak, amelyek velük foglalkoznak, a válság irodalmában helyük nincs;

   3. amelyek a társadalmi mozgalmakat:

   a) a történeti materializmus,

   b) a fasizmus,

   c) a nemzeti szocializmus

   szemszögéből mutatják be és írják le. A kommunista, fasiszta és nemzeti szocialista társadalmi elméletek gyökere teljesen a válságon kívül fekszik; ezek az elméletek krizeológiai reflexiók nélkül is megérthetők;

   4. amelyek a válság kérdésével a mai szellemiség síkján kívül fekvő (általában ’okkult’) szemszögből foglalkoznak;

   5. amelyek a krízis problémáit szépirodalmi formában jelenítik meg. E belletrisztikai művek felvétele bármilyen hálásnak mutatkozik is, bibliográfiánkat rendkívüli módon kiszélesítette volna.

   A bibliográfia tehát a következő szakaszokra oszlik:

   1. profetikus válságművek;

   2. a szellemi válság körébe tartozó művek. E címszó alatt az általános szellemi, világnézeti és vallásos válság művei szerepelnek. Ide kellett felvenni általában a humánum-válsággal foglalkozó műveket is;

   3. a történeti válság. E művek szerzői a krízist mint a világtörténet mozzanatát fogják fel;

   4. a kulturális válság. E művek a krízist mint a régi kultúra összeomlását és egy új kultúra keletkezését magyarázzák;

   5. a tudomány válsága. A fentebb említett művek kivételével itt azok a könyvek szerepelnek, amelyekben a megoldhatatlanság és a krízistudat ismertetőjelei megtalálhatók;

   6. a művészet válsága. Szintén olyan művek, amelyekben a válságjelenség fellelhető;

   7. a politikai válság. Mint az előbb előrebocsátottuk, itt olyan művek kerülnek felsorolásra, amelyek a politikai zavarok okát a válság tényében látják, nem pedig pl. a világháborúban;

   8. a társadalmi válság. Kivéve azokat a műveket, amelyek az osztályharc, kommunizmus, fasizmus, nemzeti szocializmus ideológiájából indultak ki;

   9. a gazdasági válság. A válogatás itt kizárólag a művek mondanivalójából, súlyából és jelentőségéből indulhatott ki, s csak olyan műveket hagyott el, amelyek vagy nem mondtak újat, vagy egyéb módon látszottak jelentéktelenebbnek.

   Minden fejezet két részre oszlik. Az első rész a monográfiákat sorolja fel, a második rész a folyóiratcikkek repertóriumát tartalmazza. ↑

2. Mester Béla: „Nincs út jobb hazába, hiába, hiába!” 2019. április 1.
   https://ligetmuhely.com/liget/nincs-ut-jobb-hazaba-hiaba-hiaba Letöltés ideje: 2021. augusztus 22. ↑

3. uo. ↑

4. Németh László: Kisebbségben. Tanú Könyvtár I., Első Kecskeméti Hírlapkiadó és Nyomda Rt., 1939. (március-április). Kötetben: Németh L.: A minőség forradalma – Kisebbségben. Politikai és irodalmi tanulmányok, beszédek, vitairatok. II. köt. Püski, Bp., 1992. 843–910. o. ↑

5. Babits Mihály: Könyvről könyvre – Pajzzsal és dárdával, Nyugat, 1939. augusztus ↑

6. Szabó Zoltán: À la recherche. in.: Szabó Z.: Ősök és társak. Vál. és a szöveget gondozta: Czigány Lóránt. Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem. Bern, 1984. 235. o. ↑

7. Szabó Zoltán: ’A minőségért forrongó ember’. Ea. Ádám hol vagy? [Magyar Evangéliumi Ifjúsági Konferencia, Radevormwald, Németország, 1963] Útitárs, Oslo-Bécs, 1964. Kötetben: Szabó Z.: Nyugati vártán. Esszék és publicisztikai írások. Osiris-Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem, Bp. 2011. I. köt. 107–108. o. ↑

8. L. még: Kovács Gábor: Enkidu és a szajha – Lewis Mumford ökológiai kultúrkritikája. In.: Kovács G.: Két part között mindörökké? Liget, 2018. 96–107. o., Uő.: Az óriásgéptől a politechnikáig – Lewis Mumford technológiakritikája. In.: Kovács G.: Frankensteintől a zöldekig – a gép és kritikusai, Liget, 2010., 87–125. o. ↑

9. Kovács, im. (2010) 124. o. ↑

10. Kovács, im. (2018) 106–107. o. ↑

11. Lewis Mumford: The Culture of Cities (1938) semanticscholar.org. Magyarul: L. Mumford: A város a történelemben. Ford.: Félix Pál (1961) Gondolat, Bp. 1985. ↑

12. Oswald Spengler: Az ember és a technika. Adalékok az életfilozófiához. In.: O. Spengler: Válságok árnyékában. Filozófiai írások. Ford.: Csejtei Dezső és Juhász Anikó, Noran, Bp., 2013. 372. o. ↑

13. Wolfgang Kraus: Kultúra és hatalom. ford.: Révai Gábor, Szabó Veronika Európa, Bp., 1993. 277. o. ↑

14. Lengyel László: ’Kelet-közép-európai vagy magyar civilizáció az ezredvégen’. In.: Lengyel L.: A kérdéses civilizáció. Helikon-Korridor, Bp. 2000. 239. o. ↑

15. Kovács Gábor: ’Zsákutcás amerikai történelem? A valóságtól az utópiáig és vissza: Lewis Mumford értékkeresése’. In: https://konyv.ligetmuhely.com/ebook/A-kiborg-es-az-emberi-allapot-KG-Liget.pdf ↑

16. Hierophánia: a szent által kinyilvánított abszolút valóság. L. az Ószövetség csipkebokor-jelenetét: Mózes II. könyve, valamint Mircea Eliade: A szent és a profán (ford.: Berényi Gábor) Európa, Bp., 1987., 19–20, 25. o. ↑

17. Max Weber: The Social Psychology of the World Religions (In.: Gerth, H. H. and Mills, Wright C. (Editors). From Weber: Essays in Sociology. New York, Galaxy Book, 1958. 280–281. pp. ↑

18. Max Weber: A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme – Vallásszociológiai írások (ford.: Józsa Péter, Lisauer Zoltán, Somlai Péter). A Társadalomtudomány Klasszikusai Cserépfalvi, Bp., 1995. ↑

19. Leo Marx: A gép a kertben https://ligetmuhely.com/liget/a-gep-a-kertben 2007. március ↑

20. A 2021. nyarán kirobbant megfigyelési botrány – globális jellegből adódóan – egyszerre vált nemzetközi és hazai skandalummá. A Pegasus software-t gyártó NSO cég okostelefonokra telepíthető kémprogramot fejlesztett ki és értékesített különböző államok titkosszolgálatai részére. A világszerte megfigyelt 50 ezer személy között voltak hazai újságírók, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke és Gödöllő polgármestere is. L.: Panyi Szabolcs–Pethő András: Lelepleződött egy durva izraeli kémfegyver. Direkt36.hu 2021. július 19. ↑

21. Kovács G. (2021) 132. o. ↑

22. L. Kovács G. (2021) 35. o. és 3–4. sz. jegyzeteimet. ↑

23. Mester (2019) ↑

24. Kovács G. (2021) 138. o. ↑

25. Fareed Zakaria: The Future of Freedom: Illiberal Democracy at Home and Abroad. W. W. Norton & Company Inc., New York, 2003. pp. 270 plus Index. ↑

26. Kis János: Intézményi berendezkedés: kapitalista demokrácia. In.: Kis J.: Mi a liberalizmus? Kis János válogatott művei. Kalligram, Pozsony, 2014. 612. o. kiemelés a szerzőtől. L. még: Ronald Dworkin: Mi a demokrácia? – előadása Közép-Európai Egyetemen 2011. január 27-én. Megjelent: a szuveren.hu honlapján, majd 2013. február 18-án az Élet és Irodalomban. Továbbá: Ronald Dworkin: Justice for Hedgehogs, Belknap Press of Harvard University Press, Boston, 2011., 379–399. pp. ↑

27. Ungváry Rudolf: Nincs más fajta demokrácia, csak liberális. Klikk TV Tíz c. műsora | 2021. augusztus 9. 20:54
    https://hirklikk.hu/klikktv/ungvary-rudolf-nincs-mas-fajta-demokracia-csak-liberalis/724 Letöltve: 2021. 08. 17. ↑

28. Kiss L. A. https://konyv.ligetmuhely.com/konyv/a-kepzeloero-hatalma-e-konyv/ ↑

29. uő. ligetmuhely.com/2020. 09.14. ↑

30. Kovács G. (2021) ↑

31. Julianne Geiger: China Restarts. Coal Mines To Keep Up With Power Demand. oilprice.com. August 10, 2021, 9:30 am. Letöltés ideje: 2021. augusztus 13. ↑

32. Kovács Gábor: Élet, szabadság, politika. Kultúrkritika és republikanizmus Hannah Arendt politikai filozófiájában. Liget, 2002. 06.24. http://konyv.ligetmuhely.com/liget/elet-szabadsag-politika/ ↑

33. Timothy Snyder: A szabadság felszámolása (ford.: L’Homme Ilona. XXI. Század Kiadó, Bp. 28. o.) ↑

34. Eötvös József: A XIX. század uralkodó eszméinek befolyása az államra I-II. (I. köt:1851 Bécs, II. köt.: 1854 Pest) https://mek.oszk.hu ↑

kép | jumpstory.com