NINCS KANÁL, NINCS NAKONXIPÁN
Innen hová, ha egyszer és amíg lehet?
Messze inalni
nyöszörgő kazántól, közüzemi számláktól,
leégett kuplungtól, huzattól.
mesterhazugságok lökéshullámaitól.
Hátrahagyni
fülzúgást, hitelt, trollokat, hideget,
energiavámpírokat, elvetélt terveket,
gyulladt nyirokcsomót, seízű műparadicsomot.
Megszabadulni
stresszhatáridőktől, főnöktől, csőtöréstől,
integetőhájtól, taótól, unokázós csalóktól,
Kiszakadni
a kedélyemésztő plakát- és karanténmagányból.
Menekülni vadul
kiszáradt karok kalodájából, mielőtt végképp kiköpne az Úr.
S amikor azt, ami bosszant és gyötör,
nem kimondani, felsorolni se tudod már,
olyankor ne feledd: a távolban Kauai vár.
*
Kauai, a kert-sziget: vörös föld és kókuszliget.
Vulkánpálmák, ananászfák, őspolinéz petroglifák.
Itt születik a szivárvány: okkersárga és borostyán-
vörös szurdok vízesésén, a Waimaea párakönnyén.
Csirke, kakas vadon sétál, s amerre a vadkacsa jár
feltűnik az akikiki, a bumfordi gyapjas madár.
Mangót szedni, banánt enni, hibiszkusszal incselkedni.
S ha tudod, mi a mikinalo, törpe harmatfűre ülni.
Nézni a Koloa erkélyén, hogyan tükröződik a fény
a Humuhumunukunukuapua-hal pikkelyén…
*
Itt sem jártam még, s hé, talán nem is fogok.
De nem azért, mert állandóan esik az eső,
meg ott is szaladgál a vírus; pipál, morog
és mocorog a tűzhányó, vagy mert régóta
befészkeltek a Kalalaua völgybe az oroszok.
Ami zavar, ott is zavar, ami fáj, az ott is fáj,
mint az elárvult országban. Itthon.
Hisz itt találsz mindent, ami kedvet és reményt ad.
S majdnem mindenkit, akit így, úgy vagy amúgy szeretsz.
De hiába mutatod, mennyire kemény vagy,
már szemernyi szépség és jóság is lefegyverez.
Ki tudod fejezni úgy más nyelven, amit mondanál?
Na ugye.
Sikátorokban kószál és leselkedik rád az öröm,
s végül az összes búvóhelyeden megtalál.
Mint megannyi kis tűszúrás, de mégis,
vajon meddig immunizál? Ha tudnám,
nem kérdezném. Talán örökké.
Vagy míg először rám nem köhögnek az utcán.